HANGADÓ
2005. MÁJUS ..

Asztalitenisz Sportegyesület hírei 

Három hónappal ezelőtti jelentkezésünk óta rengeteg esemény történt az egyesület háza táján, melyekből a legfontosabbakat osztjuk meg a Tisztelt olvasókkal.

2004. decemberben Pásztón került megrendezésre az év legfontosabb versenye a gyerekek számára, a Nógrád megyei Diákolimpia. A szendehelyi és balassagyarmati selejtezőkön minden induló játékosunk kvalifikálta magát a pásztói döntőre.
     Már az elutazás előtt tudtuk, hogy a legnehezebb sorsolás vár a rétsági játékosokra.
A diákolimpiai kiírás szerint ez a verseny egyenes kieséses rendszerben zajlik, tehát aki veszít egy meccset, az nem folytathatja a küzdelmet.
     Sorsolás ide, egyenes kiesés oda, mi odaálltunk az asztalokhoz és tettük a dolgunkat.
A lányok összevont korcsoportos eredménye messze várakozáson felülire sikerült!
Mindkét lányunk a náluk jóval idősebb versenyzők korcsoportjában az elődöntőig jutott, és nem kis bravúr volt tőlük az sem, hogy saját korcsoportjukban „házi” döntőt játszottak egymással.
     A fiúknál immár harmadik éve a mi versenyzőnk az országos továbbjutó.
Eredmények:
94-95-ös születésű leány 1. Szikszai Nóra 2. Vass Dóra
90-95-ig összevont kcs. leány 3. Szikszai Nóra 3. Vass Dóra
90-91-es születésű fiú 1. Sági Bence
90-95-ig összevont kcs. fiú 2. Sági Bence
Akik még továbbjutottak a selejtezőről és erősítették a rétsági csapatot: Szabó Zsófia, Szabó Flóra, Gálik Ádám, Budenszki Dániel, Maring Attila, Szikszai Dániel, Furák Martin Maczali Dániel.

Remek évzáró verseny bonyolítottunk le december végén, melyre Nógrád és Pest megye 86 játékosa nevezett. Nyolc asztalon folytak a küzdelmek a legkisebb kategóriától a veterán korosztályig.
Az egyesület számára nagy megtiszteltetés és elismerés, hogy versenyünkről tudósítás jelent meg a Budapesti Asztalitenisz Híradóban is.
Eredmények:
Női összevont kcs. 1. Kádárkúti Enikő Pásztó 2. Maring Beatrix Rétság 3. Vass Dóra Rétság 3. Szikszai Nóra Rétság
Serdülő és Ifjúsági fiú kcs. 1. Sági Bence Rétság 2. Mák Csaba Patak  3. Szőllősi Milán Bátonyterenye VASK 3. Kern Ádám Bp. Stiga 
Összevont fiú kcs. 1. Kern Ádám Bp. Stiga 2. Gáspár Róbert Bp. Stiga 3. Sági Bence Rétság 3. Kulcsár Zoltán Bp. Stiga 
Páros fiú 1. Sági Bence-Mák Csaba Rétság-Patak 2. Kulcsár Zoltán-Gáspár Róbert Bp. Stiga 3. Kern Ádám-Rácz Zoltán Bp. Stiga 3. Bencsik Gergely-Bencsik Zoltán Pásztó
Újonc fiú kcs. 1. Gáspár Róbert Bp. Stiga 2. Kulcsár Zoltán Bp. Stiga 3. Bodor Péter Bp. Stiga
Felnőtt férfi 1. Daróczi Péter Balassagyarmat Dózsa SE. 2. Csonka András Salgótarján 3. Guth József Balassagyarmat Dózsa SE. 3. Zsíros László Salgótarján

A következő fontos versenyünk Nagybátonyban volt, ahol a Megyebajnoki címekért folyt a küzdelem. Gyerekeink több ezüst és bronzérmet szereztek, de legjobb játékosunk ezen a napon a felnőttek közül került ki. A sorsolás itt sem a rétságiaknak kedvezett, de ezt lassan kezdjük megszokni, s miután jól kimérgelődtük magunkat, egy aranyat sikerült elhoznunk.
A férfi amatőr kategóriát megérdemelten nyerte Fekete Mihály. 

VIII. Rétság Kupa 2005 április 17.
Immár hagyományosnak számító asztalitenisz versenyünkre ismét kb. 80 fő nevezett Nógrád és Pest megyéből.
     A jó hangulatú verseny védnöke Mocsári Gergely volt, akitől a verseny színvonalas megrendezéséhez támogatást kapott az egyesület. A versenyt Mocsári Gergely nyitotta meg, majd végigizgulta velünk együtt a versenyeket, szorított gyermekeink sikeréért, és végül át is adta az érmeket a győzteseknek. Az egyesület nevében köszönjük áldozatos munkáját és segítségét.
Eredményeink:
Újonc leány kcs. 1. Szikszai Nóra Rétság 2. Vass Dóra Rétság 3. Bea Dorottya Vác Reménység SE. 3. Latrovszki Ágnes Vác Reménység SE.
Serdülő leány kcs. 1. Szikszai Nóra Rétság 2. Maring Beatrix Rétság 3. Juhász Nóra Rétság 3. Bea Dorottya Vác Reménység SE.
Felnőtt női kcs. 1. Altsach Katalin Szendehely  2. Schmidt Kinga Szendehely 3. Altsach Erika Szendehely
Újonc fiú I. kcs. 1. Frentzinger Kálmán Bp. Stiga 2. Szlobodnyik Tamás Vác Reménység SE. 3. Kőrösi Mátyás Rétság
Újonc fiú II. kcs. 1. Lovas Dániel Vác Reménység SE. 2. Furák Martin Rétság 3. Szlobodnyik Balázs Vác Reménység SE. 3. Szikszai Dániel Rétság
Serdülő fiú kcs. 1. Szőllősi Milán Bátonyterenye VASK 2. Sági Bence Rétság 3. Bencsik Gergely Pásztó 3. Percze Péter Pásztó
Ifjúsági fiú kcs. 1. Kulcsár Zoltán Bp. Stiga 2. Salamon Péter Bátonyterenye 3. Sági Bence Rétság 3. Gáspár Róbert Bp. Stiga
Felnőtt férfi 1. Salamon Péter Bátonyterenye VASK 2. Daróczi Péter Balassagyarmat Dózsa SE. 3. Lucska Ferenc Balassagyarmat Dózsa SE.

Angyalföldi TTE Kupán vettünk részt Budapesten az elmúlt hétvégén, ahol ismét szép eredmények születtek.
Férfi felnőtt 2. Gyenes Gyula
Újonc fiúk közt 2. Szikszai Nóra
Serdülő fiú 3. Szikszai Dániel
Ifjúsági fiú 3. Sági Bence

Fontosnak tartjuk elmondani, hogy egyesületünk ebben az évben különvált az Árpád Íjász és Sportlövő Egyesülettől és önálló egyesületként folytatja tovább munkáját. Ahhoz, hogy ezt a komoly feladatot véghez tudjuk vinni, nagyon komoly segítséget kaptunk Gálik Józseftől, amit ezúton is szeretnénk neki megköszönni.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-