Iskolai sikerek - beszámoló több verseny eredményéről - Az iskolai munka egyik legszebb része, amikor a udás iránt különös érdeklődést mutató tanítványok saját kereteiken től is szeretnék megméretni tudásukat. Erre készülnek, választott tárgyaikat szinte hobbiként a tanórai kereteken túl is művelik. Az ilyen érdeklődésekből születnek a későbbi elkötelezett hivatások. A különféle szaktárgyak megyei és országos versenyeket rendeznek, amelyeken városunk iskoláinak tanulói szép sikereket értek el. Három iylane seményről kapott beszámolónak örömmel adunk helyt, egyben gratulálunk a tanulóknak és a felkészítóő tanároknak. Képek, a jobb áttekinthetőség érdekében a három beszámoló után találhatók. GiK
A közelmúlt tanulmányi versenyeinek összefoglalója 2009. március 28-án iskolánk 3 fős
csapata elérkezett a sokfordulós, komplex természettudományi verseny utolsó
felvonásához. A versenysorozat még 2008. november 20-án kezdődött az 1.
iskolai fordulóval, melyen a 7-8. osztályosok még egyénileg vettek részt.
Mártonné Vásárhelyi Erika
a verseny koordinátora 2. Hevesy György országos kémiaverseny,
A kémia – és a földrajz-, földtani verseny megyei fordulóját 1 hét különbséggel rendezték meg idén a 7-8. osztályosok számára. Mindkét versenyen az iskolai fordulóknak ugyanaz a 2 győztese képviselt minket a megyei döntőben: a 7. osztályos Dudás Nóra és a 8. osztályos Csatai Zsófia Március 27-én, a kémia megyei döntőn, Salgótarjánban Dudás Nóri 9. helyezést ért el 23 társa közül, míg Csatai Zsófi 15 versenyző közül a 7. lett. (Tanáruk: Mártonné Vásárhelyi Erika) Április 4-én, a Pásztón és Sámsonházán folyó egész napos, többfordulós (elméleti-, terepi) Teleki Pál verseny megyei döntőjén Dudás Nóri a 7. helyen végzett 20 kortársa közül, Csatai Zsófia pedig 10. helyezést ért el a 14 induló 8. osztályos közül. (Tanáruk: Partos Gáborné) Még egy korábbi versenyről is szeretnék említést tenni, - a Zrínyi Ilona országos matematikaversenyről.
3. Zrínyi Ilona országos matematikaverseny Évek óta részt vállalunk a mi kistérségi
iskoláink megyei döntőjének lebonyolításában. A február 20-i megyei forduló
mintegy 80 diákjából 18 tanuló a mi iskolánkat képviselte Rétságon.
Mártonné Vásárhelyi Erika
|
|
|
|
|
|
|
|