Végh József: Kámor
Zárszó
Kedves Olvasó!
Remélem, hogy Önnek
is legalább annyi örömet okozott ez a kis kötet, mint számomra annak összeállításakor,
midőn egy-egy új forrásra rábukkantam.
A lokálpatrióta
helytörténész számára mindíg kettős érzést okoz az, ha gyűjtése eredményét
közkinccsé teheti. A nyilvánvaló büszkeség az egyik, melyet a könyv megjelenése
okoz, s amely talán egy újabb apró lépéssel hozzájárul ahhoz, hogy szeretett
falujában az áhított idegenforgalom növekedjék. Ugyanakkor megjelenik a
féltés is. Az országot járva sokszor tapasztalhatjuk ugyanis, hogy egy-egy
felkapott túristaközpont mennyire magán viseli a tömegtúrizmus hátrányait.
Szinte minden nevezetes helyen megjelennek az "önkéntes amatőr kincsvadászok",
kik aranyat ugyan nem találnak, viszont pótólhatatlanul elpusztítanak sok
olyan fontos nyomot, amely segítségével a szakértő szem sokmindenre következtethet.
A régész számára pontos kormeghatározó tényező példáuk az építéshez használt
habarcs minősége, s más hasonló apró jelből következtetni tud a hajdanán
ott élők kultúrájára, mindennapi életére.
Mi az, amit a
Kámorra érkező kirándulónak a helyszín ma nyújt? A várakból sajnos semmi
sem látható, a "barlangokból" annyi, mint amennyit a kutatók feljegyzései
nyomán közöltünk. Nyújt viszont csodálatos kirándulási lehetőséget, tiszta
levegőt, vadregényes tájékot, emberpróbáló sziklákat, botanikai ritkaságokat,
s mindehhez a rablókról, betyárokról, tündérekről és boszorkányokról szóló
történetek hangulatát.
Kedves Kirándulók!
A Börzsöny hazánk
legérintetlenebb, - s talán kissé elfogult helybéliként nyugodtan mondhatom
- legszebb hegysége. Segítségüket kérjük abban, hogy az is maradjon!
Valószínűleg mindannyian
találkoztak már az alábbi versikével, amelyet nem csupán a fákra, hanem
egész környezetünkre vonatkozóan kell, hogy megszívleljünk:
Az erdő fohásza
Vándor, ki
elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok
a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
én vagyok
tornácod barátságos fedele,
melynek
árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
s gyümölcsöm
oltja szomjadat.
Én vagyok
a gerenda, mely házadat tartja,
én vagyok
asztalod lapja,
én vagyok
az ágy melyben fekszel,
a deszka,
amelyből a csónakodat építed.
Én vagyok
házad ajtaja,
bölcsőd
fája - koporsód fedele.
Vándor,
ki elmégy mellettem,
hallgasd
meg kérésem:
ne bánts!
|