Városkarbantartási munkák 2.
2013.09.10.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Lassan vége a nyárnak, így a nyári munkáknak is. Korábban két cikkben is beszámoltunk róla, hogy milyen karbantartási munkák indultak, majd arról hogy hol tartanak ezek a város közterületein. Most arról számolhatunk be, hogy a képviselő-testület által meghatározott lista végére ért a kivitelezést elnyert Váci Útépítő Vállalat.
     Mindjárt az elején tisztázni szükséges egy dolgot, hiszen a lakosság körében nincs elég információ arról, mi miből is van fizetve. Mert tény, hogy igen nagyarányú munkálatok folynak a városközpont felújítása címén, elsősorban a Piac téren, a buszforduló építésével, a Zrínyi és Kossuth utcák részleges felúíjtásával valamint az iskola és a művelődési központ épületének és környezetének megújításával. Erre a projektre 278 millió forintot nyert a város képviselő-testülete, a teljes bekerülés közel 340 millió forintot tesz ki önrésszel és egyéb járulékos költségekkel együtt.
      A város többi utcáihoz ennek a programnak semmi köze! 
      Noha sokan abban a tudatban vannak, hogy ez is a "főtérprogram" része, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy teljesen független a nagyberuházástól. A város útjainak, járdáinak javítása, a vízelvezető árkok rendbetétele a város feladata. Persze így van ez amióta önkormányzat működik, de arra vonatkozóan, hogy melyik ciklusban melyik képviselő-testület mennyit tett ezért - hát hogy finoman fogalmazzak - igen nagy eltérések tapasztalhatók. Kicsit szigorúbban ki lehet jelenteni, hogy az előző ciklus városvezetői nem törődtek a helybenlakók konfortérzetével. A jelenleg működő képviselő-testület kezdettől fogva fontosnak tartja, hogy anyagi lehetőségeket teremtsen, és folyamatosan elvégezze azokat a karbantartási tennivalókat, amit a helybenlakók joggal elvárhatnak. Három év óta minden esztendőben nyomon lehet követni, hogy ez nem csak igéret maradt. Ebben az esztendőben mintegy 13 millió forint került felszabadításra erre a célra, az amúgy igen szoros költségvetésből. Ebből a legszükségesebb javítások kerültek elvégzésre. A felsorolás hosszú lenne, de a vonatkozó testületi döntés alul kikereshető. Nagyjából a Nyárfa utca, Mikszáth út egyik része, a Szőlő utca, Körtefa utca, Rózsavölgyi utca mentén készültek lépcsők, vízelvezető árkok, és lettek kijavítva a legfontosabb aszfalthibák. Hát igen bizony, csak a legfontosabbak, mert például a Rózsavölgyi úton lakóktól hallottam arra jártamban, hogy ez szép, de az út többi része is olyan, amilyen, az egészet egy teljesen új aszfalttal kellene újraépíteni. Lehet hogy van ebben igazság, de egy olyan újraaszfaltozás legalább 40-50 milliót tenne ki egyetlen utcára. A jelenlegi aszfaltfoltok a kritikus pontokon oldották meg, hogy biztonságosan lehessen autóval közlekedni, és ezzel lényegesen javult ez az út is.
      Új "kisparkoló" létesült a gyógyszertárhoz közel egy önkrományzati területen, így biztonságosabban és szabályosabban lehet a zsúfolt József Attila utcában megállni, ha valaki orvosságért jön a patikába.
      A munka során, és az előzetes információgyűjtéskor kérték lakosok, hogy az Orgona köz elején lévő járdát kellene kijavítani, hiszen itt nagyon sokan közlekednek az óvoda felé, sokszor gyermekkocsival. Ezen a területen létesült egy vízelvezető árok, és egy régebbi teljesen felújításra került. Kiegészítették a parkot, és egy telejsen új aszfaltcsík vezet a "kaputól" a szélesebb útig. Így nem csak esztétikusabb, hanem biztonságosabb is lett ez a közlekedési terület.
     Van a városüzemeltetésnek egy harmadik forrása is, és a képrosok végefelé olyan javítások láthatók, amit már nem vállalkozó készített, hanem a Városüzemeltetési Csoport saját lehetőségeivel valósít meg. Ilyenek parsze folyamatosan vannak, és folytatódnak is. Ebből kettőt emelnénk ki. A Temető bejáratánál készült egy térkővel borított alap, amire a hulladékszállító járművek a nagyméretű konténereket teszik vissza ürítés után. Ezzel egyben sokak panasza orvoslásra került, mert nem közvetlenül a bejárat mellett, hanem attól távolabb, szolídan megbújva a fák árnyékában helyezkedik el a két konténer.
      A lakók kérésére az Adygrundon létesül két labdafogó háló, amelynek a beton alapja és tartószerkezete már áll. Rövidesen rákerül a háló is, így elválasztva a játszótéri részeket a kispályás focitól. Igaz azóta ezt a lakossági kérést mások másként látják, és a focipályát meg akarják szüntetni, erre gyűjtöttek aláírást. De aláírásgyűjtsébe kezdtek a fiatalok is, akik szívesen sportolnak ezen a szabad felhasználású pályán. No erről érdemes lesz egy külön cikket írni, hiszen nem tartozik szorosan ide. Lesz ilyen elemző írásmű is.
      A képek teljességre nem törekedve villantanak fel néhány helyszínt munka közben, vagy a kijavított útszakaszokról, útárkokról. Érdemes persze fellapozni a tárgyban korábban készített tudósításainkat is, az akkori munkarészekről. 
  GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-