Kigyúltak a fények a buszfordulónál
2014.01.10.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Befejeződtek a városközpont felújítási munkák. Korábban sorra beszámoltunk a műszaki átadásról és az ünnepélyes avatásról. Már ott is jeleztük, hogy vannak még hátra tennivalók. Egyik ilyen az buszforduló területének a közvilágítása. Most örömmel jelenthetjük, hogy teljes felvilágosítás megtörtént.
     Jómagam képviselő-testületi ülésen és egyéb formában is többször szóvátettem, hogy a lakosság szivesen és örömmel használja az új területeket gyalogos közlekedésre. Igen ám, de sötétedés után nemhogy jobb alternatívát kínált a vároközpont felől a Kossuth, Köztársaság utca felé igyekvőknek, hanem egyenesen balesetveszélyes volt. Többen kérdezték, miért is kell várni, hogy az újonnan telepített lámpaoszlopok ízzói ténylegesen működjenek. Az ok egyszerű és prózai. Az üzembehelyezést az áramszolgáltató (ÉMÁSZ) végezheti el. Ebbéli kérelem már idejekorán elment, de ott hónapok - más esetben évek is - eltelnek, mire a bejelentett igény megvalósul. Az új esztendő első napjaiban azonban felcsillant, nemcsak a remény, hanem a fény is. A lejáró lépcsőt és a parkolót megvilágító, valamint a buszok bejárati oldalán lévő járdák feletti lámpák nem csak sejtelmes, sárgásvöröses fénnyel sugározzák be a közlekedők útjait, hanem látványnak sem utolsó élményt nyújtanak.
      Ez mind szép - mondja napról napra az utca embere - de mikor fognak a buszok innen indulni? Meg hol lesz valami fedél, meg ha szükség úgy kívánja, WC.
     A felvetések természetesek, és a korábbiakban szinte mindent érintettük is. WC lesz, épület és beálló egy másik pályázat része, amely ugyan nyert, de pénz még nincs hozzá. Mondhatjuk 2. ütem.
     Ennél ténylegesen fontosabb kérdés, hogy mikor állnak be ide az autóbuszok? Sajnálatosan azt kell mondani, hogy erre ma senki nem tud konkrét választ adni. A menetrend a következő: A megnyert pályázat alapján az önkormányzat mindent megtett, hogy a létesítmények megújuljanak, a terek új burkolatot kapjanak. Megtörtént a műszaki átadás. Tekintve, hogy a buszforduló nevezetű terület építési engedély köteles, így előbb használatbavételi engedélyt kell rá kérni. Nem tudni, hogy ez a folyamat hol tart. "Miért vagytok akkor ott képviselők" kérdezik sokan, olykor nem kis éllel. Hát kérem, mindenkinek el kell mondani, hogy ebben az ügyben - sem - intézkedhet egyetlen képviselő sem közvetlenül. Az engedményes a város, a használatbavételi endedélyt a polgármester, vagy irányításával a polgármeteri hivatal kérheti meg. A képviselő egyet tehet. Sürgeti, hogy történjenek meg a megfelelő lépések. Ezeket mind képviselőtársaim, mind jómagam többször megtettem. Amikor ez az engedély rendelkezésre áll, fontos egyeztetések és tárgyalások szükségesek a VOLÁN-nal, amiben ugyancsak nem illetékes egyetlen képviselő sem. De az ügy - a sürgetésen és tájékoztatáskérésen túl - nem is tartozik immár a képviselő-testület hatáskörébe. Majd a tárgyalások eredményeként - meghatározott feltételekkel és időponttól - a VOLÁN átveszi üzemeltetésre a területet, beépíti a menetrendbe a változásokat, és onnantól a Rétságra érkező, vagy átutazó járatok ide jönnek, és innen indulnak. Csak azt igérhetjük, hogy a folyamatot szerkesztőségünk is figyelemmel kiséri, és minden fontos hírről tájékozatót adunk.
     Addig is érdemes esténként arrafelé sétálni, mint ahogyan teszik azt sokan. Megszemlélni a hangulatosan kivilágított területet. Van aki valóban csak a séta kedvéért, van aki már rendeltetés-szerűen használja a járdákat. Akinek pedig nincs módja - vagy később akar egy ilyen nézelődésre vállalkozni - álljanak itt a minap készült fotók. Dukumentumnak és kedvcsinálónak.
GiK 
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-