Városmegújítás újabb helyszínei
2014.05.22.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Ma már pontosan látható, hogy a képviselő-testület által megtervezett, és a tavasz kezdetén elkezdődött munkákat nem csupán karbantartásként lehet említeni. Inkább illik rá a városmegújítás kifejezés, hiszen több területen régen nem látott, lényegi átalakuláson megy át a település. 
     Az eltelt idő alatt a korábban kezdett kivitelezés befejeződött, viszont több új helyen is elkezdődtek a műveletek. Jól haladnak majdhogynem ezek is a befejezéshez közelednek, hogy utána tovább haladjon a megtervezett 48 helyszínen és a Hangadó Extra II-ben megjelölt 14+2 újabban vállalt feladat végrehajtása. No ez utóbbiak a kivitelezésének kezdete még várat magára, mert a közbeszerzési eljárások folynak. De ebből is látszik, hogy komoly szervező és előkészítő munka előzte és előzi meg azt, hogy elinduljon egy-egy munkarész megvalósítása. De egyértelműen állítható, hogy a megvalósítás "folyamatban van".

Vélemények, kétkedések
     Amióta több helyszínen látható átalakulások történtek az emberek örömmel üdvözlik a képviselő-testület hozzáállását és terveit. Megfogalmazódnak azonban kételyek is, amelyekre érdemi választ kell adni. Néhányan felvetették, hogy miből van most ennyi pénze a városnak. Nem csak valami "kampányigéretnek" részesei, és majd elfogy a pénz, a többi beígért felújításra nem jut.
     Nézzük sorban. A pénz rendelkezésre áll. Már csak azért is mert az előző évet is igen jelentős megtakarítással zárta a város. Meg azért is, mert nagyon részletes tervezés alapján a jóváhagyott költségvetésben minden szerepel. Az első ütem kivitelezésére a szerződés megkötésre került, a cég folyamatosan dolgozik, egyik helyszín befejezése után kezdi a következőt. Mint említettük, a második ütem közbeszerzése is elindult, ami fedezet nélkül nem is lenne lehetséges.
      Ha mindez igaz, miből van most hirtelen ennyi pénz? kérdezik néhányan! Aki nyomon követi a testületi üléseket, a jegyzőkönyveket, pontosan láthatta, hogy a képviselő-testület a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság szakmai előkészítésével a működést mindenben biztosító, de szigorúan takarékos gazdálkodást folytatott. Még csak azt sem lehet mondani, hogy eddig nem volt semmi, azért maradt pénz, mert ebben a ciklusban minden esztendőben közel 20 milliónyi fejlesztések, karbantartások történtek. (Ezekről rendre beszámoltunk.)

Akkor hát honnan van a pénz?
     Semmiképpen nem hitelből! A város nem vehet fel hitelt, és erre nincs is szükség. A valóban kedvező helyzet több tényező eredménye. Ebből csak néhány tény. 
     1. A képviselő-testület az ipari park üzemei számára kedvezőbb adófeltételeket teremtett, minek folyamánya, hogy növekedett a befizetett helyi adó. 
     2. Igen tetemes adóhátralékkal vette át a képviselő-testület ezt a ciklust. E kérdésben sikerült előbblépni, a hátralék jelentősen csökkent és intézkedések történtek a nemfizetőkkel szembeni végrehajtásokra. 
     3. Nem költöttünk felesleges és indokolatlan mértékben, mint az elődök. Nem vettünk 17 millióért ötödét sem érő ingatlant (Kossuth u.),  és egy másikban tulajdonrészt. E helyett értékesítettünk laktanyai épületet, amiből bevétel származott. 
     4. Nem fizettünk minden beruházás után a tervezettek felett 6-8 millióval többet. (Emlékezzenek az iskola és a városháza akadálymentesítésére, az óvoda korábbi felújításaira, ami rendre sok millióval többe került a végén, mint a tervezett összeg.) Ezzel szemben az elindított fejlesztésekhez egyetlen nem tervezett forintot nem tett a testület. Az igen jelentős buszpályudvar is kijött az előirányzott pénzből, ugyanúgy mint a kisebb kivitelezések. (Temető előtető, úrnafal, tűzoltó őrs kialakítása, stb.) 
     5. Nem utolsó sorban az a pénzügyi fegyelem, amellyel a csak a testület által jóváhagyott szerződések írhatók alá, és a megüresedett állások is csak külön engedéllyel tölthetők be. Ez azt is eredményezte, hogy az intézmények és a polgármesteri hivatal biztonságos működése biztosítva volt, de indokolatlan kiadások nem lettek engedélyezve. 
     6. Egyes szolgáltatások korábbi külső vállalkozóval való elvégeztetése helyett megteremtettük a feltételét hogy azt a városgondnokság tudja ellátni, olcsóbban. (Pl traktor beszerzése, hótakarítás és nyári munkák szervezeten belüli elvégzése.)
     7. Az sem lebecsülendő, hogy hitelt nem vett fel a testület, így kamatot sem kellett fizetni, ellenben a számlán elhelyezett megtakarításokból is több millió forint kamatnyereség származott.
     Néhány más konkrét tétel is felsorolható lenne, de látható, hogy az átgondolt, szakszerű pénzügyi tervezés, és a költségvetés betartása valóban eredményezte azt, hogy a helyben lakók érdekében végzett munkák fedezete rendelkezésre áll.

Amit már befejeztek
     Korábban beszámoltunk róla, hogy elkészült a buszpályaudvar könnyűszerkezetes épülete és a zajvédő fal. Most befejezettnek jelenthetjük a Nagyparkoló üzletei mögötti szervízutat, a napközis étterem udavarát, illetve az ehhez vezető járdát egészen a Madách utcáig. Ugyancsak befejeződött a Köztársaság utca csapadékvíz-elvezetése. Pár kép ezekről tudósít, de a cikk folytatásban ezekről már nem szólunk, hanem újabb munkaterületeket mutatunk be.
      A cikk folytatódik a képek után! Érdemes továbblapozni!

.
.
Petőfi utca elején végzett munkák
     Itt tuajdonképpen több tervezett javítás egy ütemben együttesen valósult meg, és rövidesen befejeződik. Ezek legnagyobbika az úttorkolat jobb oldalán korábban a szükségből a parktól elfoglalt autóparkoló szakszerű kiépítése, méretének növelése, és aszfaltburkolattal ellátása. Kicsit feljebb a vízelvezető árok burkolása történt meg, illetve a mentőállomás épületének hátsó megközelítését szolgáló - ugyancsak megsüllyedt - lépcső átépítése áll a teljes befejezés előtt. A parkoló tulajdonképpen készen van, hamarosan kap egy aszfaltréteget, és birtokba vehetik a járművel közlekedők. 
     A cikk folytatódik a képek után! Érdemes továbblapozni! .

.
József Attila út szélesítése, járdafelújítása
     Itt az út mindkét oldalán folynak munkák, de annak érdekében, hogy a forgalom valamelyest biztosítható legyen, előbb a Plébánia felőli oldalon került sor az út szélesítésére, útszegélykővel kiépítve. Amint ez elkészült és az úthenger az aszfaltot is elsímította, kezdődhetett a gyógyszertár felőli oldal járdájának javítása. Ennek keretében a jarda szakszerűen kiépített szegélykövet kap, és kismértékben szélesedik is. A kősor lerakása után itt is aszfaltozási munkák lesznek, ami pár napon belül befejeződik. Egy héten belül ezt a szakaszt is igénybe veheti az autósok és a gyalogosok. (Ki-ki a sajátját, hiszen éppen az volt a baj, hogy olykor autók a járdán közlekedtek, gyalogosok pedig az úttestre kényszerültek.) 
     Alábbi képek ezt a munkaterületet dokumentálják.
     A cikk folytatódik a képek után! Érdemes továbblapozni! .
.
Rákóczi út 51 - (Flamingó előtti park)
      A következő befejezés előtt álló munkaterület a Petőfi utcával szemben lévő rész. Itt valaha - még amikor a fűzfa is itt állott - szépen zöldellő park volt. Csak aztán a gyalogosok is elkezdték "rövidíteni az utat", az autósok pedig felálltak a zöldterületre, ezzel teljesen tönkretéve és sivataggá változtatva ezt a jobb sorsra érdemes kis teret.
      Itt összetett munka folyt. Egyrészt a járda nyomvonala szegélykövet kapott. A garázshoz (Baptista bolt) természetesen biztosítva az behajtási lehetőséget. A parkos résznek szánt területen földcsere is történt, és elsímították a talajt. Az úttest felé eső sávba zúzottkő borítás került. Itt is hangsúlyozzuk, ezen a részen nem állhatnak meg autók, hiszen a Zrínyi sarkán ott a megállni tilos tábla, ami itt bizony még hatályos. Nem lenne jó rövid idő alatt tönkretenni ezt a szegélyt, majd aztán a parkot. Jó-jó, vethetik fel sokan, akik csak négy keréken képzelik el az életet: valahol csak meg kell állni, ha ide jön az ember. Igaz! A képviselő-testület már jóelőre gondolt erre, és az iskola felé vezető út bal oldalán 10 férőhelyes parkolót alakított ki az előző esztendőben. Ha ez sem elegendő (és különösen aki észak felől akat egy fagyira betérni) igénybe veheti a Petőfi utcai, éppen most kialakítandó parkolókat, ami ugyancsak legalább 10 kocsi befogadására képes.
      Ezen a területen is lesz kisebb aszfaltozás, de a munka csak az útépítők számára ér ezzel véget. mert jönnek majd a kertészek, akik a jelenleg elsímított termőtalajból egy igazán hangulatos kis parkot varázsolnak, pázsittal, dísznövényekkel. Talán mire a nyár nagyobb ütemre kapcsol már a gyep is megerősödik.
      Az alábbi képek az munka indulás alőtti állapottól mutatják a helyszínt.
      A cikk folytatódik a képek után! Érdemes továbblapozni! .
.
Parkosítás városszerte
      Nem csak út és járdaépítésben gondolkodott a képviselő-testület, amikor a mostani (Hangadó Extra I.) városmegújítást megtervezte. Parkjaink ugyan vannak, de ezek igencsak sivárak voltak az elmúlt időszakban. Ezen a helyzeten akar változtatni legalább két dolog. Egyrészt egy szakszerűen megtervezett parkosítás, dísznövények telepítése történik a Templomkerttől az iskola téri park (illetve a vele szemben lévő volt egészségügyi központ) területén belül több forgalmas helyszínen. Az is igaz, hogy a növényeket nem elég elpalántázni, azokat kár lenne a természetre bízni. Az ugyan tény, hogy az elmúlt napok esőzése jót tett a gyepnek és az ültetvényeknek, de több a száraz nap. Ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy állandó munkakörben alkalmaz egy kertészt, akinek az lesz a fő feledata, hogy ezen parkrészeket gondozza, öntözze, gyomlálja, vagy éppen szükség esetén egészítse ki a kerteket. Természetesen a Városüzemeltetési Csoport többi munkatársának is jut bőven feladat, de ez az új munkakör garancia a növényekkel szebbé tett város képének tartós megőrzésére.
      Az alábbi képek először azt mutatják, hogy az elmúlt évben telepített, de tönkrement növényeket - garanciában - kicserélik, pótolják a szakemberek. Pl a művelődési központ előtti fákat, vagy a ládanyövényeket a piactér környékén.
      Aztután a fotók pár felvétellel végigkalauzolják a nézőt a Templomkerttől az iskola téri parkig. Ez a munka még javában folyik. Az már látható, hogy ahol a szakemberek tevékenykedtek egészen más hangulata teremtődik a környezetnek. Mint említettem a Flamingó előtt is lesz parkosítás, meg vele szemben az egészségügyi központ épülete előtt. De a Templomkert sem csak új gyepszőnyeggel lett szebb, hanem ide is kerülnek dísznövények, és pihenőpadiok is. Miként a pictér bejárata előtti részen, ahol a gyep már megerősödött, 4 úgy korszerű szabadtéri ülőalkalmatosság került elhelyezésre.
      A cikk folytatódik a képek után! Érdemes továbblapozni!
.
.
Ami most kezdődött
      Robog az úthenger ... Ha nem is Józsi (Aliasz Szabó Gyula) úthengere, hanem a kiviletező cég munkagépei az újabb helyszínekre. Bizony sorra kerül minden, ami a 48 pontban felsorolásra és megrendelésre került. A következő napok műveletei a Rákóczi úti épületek mögötti járda átépítésével, lépcsőfeljárók javításával, illetve a Nyárfa utca képen látható részén autóparkolók kilakításával telnek. Amint a fotókon látszik, egy új járda - és a végén egy lépcső is - készül az előző gyalogút folytatásaként. Ilyen módon korszerű járdán megközelíthető lesz nem csak a Nyárfa utca, de a Takarék azon része, a Rózsavölgyi, illetve az ezek után következő lekóterületek. Így már a városközpontból aszfaltcsíkon lehet végighaladni, kiváltva ezzel a 2-es út melletti botorkálást, vagy éppen a sáros ösvényen való haladást a házak mögött. Ez az út tehát igen sokaknak jelent kényelmes és biztonságos közlekedést.
      A cikk még pár gondolattal folytatódik a képek után! 
.
A folytatásról - és az értékek megőrzéséről
     Természetesen a további munkálatokról is beszámolunk. Ha nem is minden mozzanatról külön cikkben, de másfél, kéthetenként összefoglalva az időközben történteket.
      De azért nem lehet néhány szót nem szólni arról, hogy együtt óvjuk meg ami a miénk! Talán ezzel kellett volna kezdeni a cikket, de legalább itt kérjük a helyben lakókat, hogy vigyázzunk a megszépített környezetünkre.
     Sajnos vannak egyének, (emberek?) akik simán belahajtanak autóval a frissen füvesített parkba, akik nem törödnek vele, ha tönkrtesznek valamit ami közös. Igen mindez az itteni állampolgárok és cégek befizetett adóforintjaiból is létestült. A miénk! Óvjuk meg, hogy sokáig öröme lehessen minden ittlakónak és a várost vendégként felkeresőnek. 
GiK 
. .
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-