Extrém egy nap volt

2016.05.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Már negyedik alkalommal rendezik meg extrémsportot szerető fiatalok a Rétsági Extrém Napot. A fő szervezők azennel is az RRT, azaz a Rétság Rider's Team. A tervezgetések tulajdonképpen az előző évi esemény befejezése után elkezdődtek, de az is igaz, hogy az utóbbi két hétben volt az előkészítő munka dandárja. Terepalakítás, pályaépítés, reklám, szervezés, stb, hogy minden időben és jól elkészüljön. 
      Korábban már megírtuk, hogy a sorszámozás nem egészen pontos, hiszen egy évtizeddel ezelőtt - és azt követően - is voltak programok e gondolat jegyében. Tény azonban hogy új szervezőkkel új sorozat kezdődött, amely így május közepén nagy tömeget vonz a városból és a környékről. Látnivaló van is bőven, sőt aki enni, inni, fagyizni szeretne, esetleg vásárfiát hazavinni, mindent megtalál. Így aztán reggeltől késő estig lehetett izgalmak közepette múlatni az időt. Akik járgánnyal jöttel a versenypályákon kívül moroztak, quadoztak is, sőt egyes facebook bejegyzés szerint a dagonyagödörben éjjszaka is voltak bátor civil vállakozók az adrenalin növelésére, no meg a gázpedál padlóig nyomására. Voltak persze akik nem bírták végig állni, ülni, motorozni, nézelődni a nem kis területet elfoglaló, több helyszínes programot. Ők kijöttek, hazementek, majd újra kijöttek. Ezt a szándékot megkönnyítette, hogy az önkrományzat tavasszal új utat épített a Petőfi út és a Radnóti utca közötti külterületen. Nem elsősorban a motoros rendezvény miatt, de természetesen azért, hogy ezen a területen taratandó programok is zökkenő- (kátyú) mentesen legyenek megközelíthetőek.
     Ezen cikk irója is azt a módszert választotta, hogy több alkalommal kereste fel a programfolyamot. Mindenről amúgy is lehetetlen lenne tudósítani, így aztán a látványosabbnak, fotós szempontból érdekesebbnek ígérkező programokat rögzítette a fényképezőgép. Mintegy összefoglalóként. Amúgy meg úgyis számtalan kép került fel pillanatok alatt a legismertebb közösségi portálra, és ezen magán élmények megosztásának még nincs is vége. Így aztán aki az alábbi fotók mellett másokat is szíveses szemlélgetne, érdemes felkeresi a facebookot, illetve a szervező RRT honlapját, ahol minden bizonnyal bőven lesznek fotók az itt nem látható eseményrészekről is.

GiK ..
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-