Militari tábor

2017.07.20.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Az elmúlt héten a Rétsági Árpád Egylet "bázisán" tarották a nyár közepén szokásos, katonaromantikát életre keltő táborukat. Erről a szórakoztató, és tapasztaletszerzést is szolgáló hétről kaptunk tudósítást és képeket, amelyeket itt alább közreadunk.

A Rétsági Árpád Egylet együttműködve a Hunyadi Baráti Körrel és a Rétsági Polgárőr Egyesülettel ebben az évben a 15. alkalommal szervezte meg, érdeklődő fiataloknak az egyhetes Militari tábort. A utóbbi évek legnagyobb létszámával, 70 fő tanulóval és 10 fő szervezővel, biztosítóval eredményes egy hetet tudhatnak a hátuk mögött a résztvevők.
     Tervszerű program alapján megismerkedtek a hallgatók a sorkatonai szolgálat néhány alapvető kérdésével, szabályaival. Volt légpuska lövészet, íjászat, kötélhúzó verseny, akadálypálya leküzdése, alaki foglalkozás, tereptan, egészségügyi alapismeretek, kábítószer elleni tudnivalók, alapismeretek.
     Természetesen volt sok szabadidő, strandolással, vetélkedővel, hagyomány ápolással, emlékmű koszorúzással, megemlékezéssel, játékos kreatív rajonkénti bemutatkozás péntek este, amely fergeteges volt. 
     Bőséges változatos étkezés volt biztosítva a résztvevőknek. (reggeli, tízórai, ebéd, vacsora, éjszakai pótlék ) Természetesen az időjárást nem tudtuk kikerülni, volt meleg, volt egy kis eső és egy kicsi vihar is. A fiatalok állták a sarat mindenben. 
     Köszönet illeti a támogatókat, a Városi Önkormányzatot, a városi intézményeket, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottságát, a Rétsági Járási hivatal vezetőjét a támogatásért. Köszönöm a helyi és környékbeli vállalkozók, magánszemélyek és az együttműködő civilszervezeteket közreműködését, akik anyagiakkal segítették a program lebonyolítását. Külön köszönet azoknak az aktív pedagógusoknak, rendőröknek, büntetés végrehajtásnál dolgozó kollégáknak, nyugállományú honvéd és határőr tiszteknek, akik szabadidejükben részt vettek a program baleset és probléma mentes lebonyolításában. Köszönet Mindenkinek!!!

Jávorka János - Foto: Jávorka János, Mikita Orsolya 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-