Ballagás és tanévzáró

2018.06.17.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Az élet örök körforgása, hogy őszre tél jön majd tavasz. Az iskola tanulóinak pedig a szeptemberi tanévkezdés után úgy elszaladt a majd 10 hónap, hogy már itt is a tanévzáró. Ez az alkalom - több éve már - egyben a 8. osztályosok ballagása is. Bizony nem régen volt amikor iskolába léptek, és lám, a 8 esztendő is elszelelt. (Honlapunk még emlékszik az akkori évnyitóra.)
     A szombat délelőttre kitűzött ünnepi alkalom tulajdonképpen az előző években kialakult rend szerint zajlott. Egyben a búcsúzó nyolcadikosok ballagásával a tanévzáró és a bizonyítványosztás. Voltak azért új elemek is. Az épületbe lépve gazdag vírágdíszítés fogadta a látogatót amerre láttunk. Az osztálytermek tábláin mindenütt a Vakáció olvasható sajátos díszítéssel. A bejátarhoz közeli faliújságon egy sajátos "ilyenek voltunk" tablón gyűjtötték össze képeiket az iskolából kilépő diákok.
     Ebben az évben 2 tanulócsoport ballagott. A nagyobb létszám és az összetartozás jegyében, a közös ünneplés érdekében az elemeti zsibongóból alakítottak ki egy nagyobb "tantermet", ahol a látogatók is jobban megtalálhatták hozzátartozóikat, átadhatták virágaikat, ajándékukat, illetve készíthettek fényképeket. Mielőtt felberregett az utolsó csengőszó gitárkiséret mellett közös éneklésbe kezdtek.
     Majd az épület jelképes végigjárása következet. Mivel elég nagy a ház, így valóban csak jelképként 2 földszinti termet kerestek fel elköszönni a padoktól a tábláktól, az órarrendtől, a szemléltető eszközökkől és a kisdiákos romantikától. Az iskola igazgatója és az osztályfőnökök által vezetett menet ballagónóták ritmusára vonultak a maradó diákok sorfala között a nagyobb térre, ahol székeken foglaltak helyet.
     A Himnusz elhangzása után a legkisebbek képviseletében hangzott el vers, majd az iskola igazgatója, Nagyháziné Bacsa Mónika mondott tanévzáró beszédet. (A beszéd elolvasható, illetve más köszöntőkkel együtt meghallgatható.) Több elismerés is átadásra kerül. Ebből kettőt emelnénk ki, a többiek a beszéd szövegében megtalálhatók. Belovai Gabriella és Pelle Margit pedagógusok az Emberi Erőforrások Minisztériumának oklevelét vehették át munkájuk elismeréseként. De itt adták át a sportsikereket elért diákok emléktárgyait, valamint név szerint felsorolásra kerültek a kitűnő és jeles tanulók. Őket az emelvényként szolgáló lépcsőre kilépve tapsolta meg a közönség, a szülők. Az igazgató köszönetet mondott a Szülői Munkaközösség vezetőinek, a búcsúzó osztályok osztályfőnökeinek. (További köszönetek, elismerő szavak a beszédben.) A városi önkormányzat nevében Hegedűs Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket.
     Az ünnepélyes alkalom a ballagás eseményeivel folytatódott. A búcsúztató 7. osztályosok beszéde után az iskola énekkara köszöntötte a hosszú útra indulókat, majd a 8. osztályosok nevében hangzott el meghatódottságtól sem mentes búcsúszó. Egy közös dal következett a ballagó osztályokkal, ami egyben alkalmat adott arra - a dal befejezését követően - hogy a szülők, hozzátartozók csoportképet készítsenek. Mi is közzétetünk egyet, amely felnagyítható, lementve akár A/4 méretben is nyomtatható.  Majd az igazgatói ballagtató beszéd után az iskola zászlajára feltűzték szalagjaikat a 8. osztályosok, átadva a stafétát a következő "nagyoknak". Az ünnepélyes hangulatot emelte a kivánságokkal a magas égre eresztett léggömbparádé, és egy meglepetés "tüzijáték", amely papírkonfettiket lőtt a levegőbe.
     Ezzel véget ért az ünnepség, de még hátra volt a bizonyítványok átvétele a tantermekben. Mi az első osztályosokhoz kukkanottunk be. Pár tanuló kivételével diákok, szülők élvezhetik a szünet szabadságát, a nyarat. Szeptember elején - ezennel 3-án - újra megszólal az iskolacsengő, addig kipihenten új energiákkal feltöltődve, egy osztályt előrelépve kezdhetnek új tanévet.
     Képeinkkel az ünnepélyes hangulatot kivántuk megörökíteni, és a fontosabb szereplőket megjeleníteni.
GiK - -
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-