Kistérségi nyugdíjas találákozó

2018.09.16.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Járásunkban szinte minden településen működik valamilyen nyugdíjas közösség. Van ahol több is. Szép gondolat, hogy legyen egy találkozó, ahol a kellemes időtöltés, a programokról való beszélgetés, ismerkedés mellett a színpadon mutassák meg az egyes csoportok, milyen produkciókat tanultak az elmúlt egy esztendő alatt.
      A rendezvényre évek óta a rétsági színházteremben kerül sor. Ez a legalkalmasabb helyszín ilyen sok csoport elhelyezésére és vendég fogadására. De a szervezés Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete támogatásával történik, a meghívó-vendéglátók ezennel Rétság és Nagyoroszi nyugdíjas klubjai. Az itthoniak részéről a Hunyadi János Nyugállományúak klubja, míg a Nagyorosziból a Községi Nyugdíjas klub vett rész a szervezésben. A hagyomány szerint minden eszetndőben más-más település kapja ezt a feladatot. Mindkét helyen egyébként két nagylétszámú klub is működik.  
     Ebben az évben már 8. alkalommal telik meg a színházterem egy ilyen gálaműsorra. A program köszöntőkkel kezdődött. Ezeket nem idézném, de az alul lévő linken meghallgathatók. Majd a Nyugdíjasok indulójának közös eléneklése után kezdetét vette a gálaműsor. Itt két részben, egy hosszabb szünettel léptek szinpadra a fellépő együttesek. Akik fellépésükkel gazdagították a nap programját: Putyer Gyuláné (műsorvezetés és ének) Szendehelyi Asszonykórus, Őszirózsa Táncegyüttes Rétság, Drégelypalánki Nyugdíjas Klub csapata, Horpácsi Nótakör, Mészáros Péter, és a Nógrádi Hagyományőrző Nótakör. Volt akik többször is szórakoztatták a közönséget, hol komoly, hol humoros összeállítást bemutatva. Az est sztárvendégei Szombethelyről érkeztek, és ismert slágerek igen színvonalas előadásával zárták a gálát. Ők Pető Ferenc, Tóth Vásárhelyi Ilona, Varga László és Horváth Gábor.
      A szünetben üdítővel, süteménnyel, szendviccsel terített asztal várta a megjelenteket. Így alkalom nyílt kötetlen beszélgetésre, a több produkciót bemutató együtteseknek pedig az átöltözésre. A több mint 2 órás gálaműsor mindvégig érdekes, szórakoztató volt, amit a közönség lelkes tapsokkal honorált.
     Alábbi képekkel örökítettük meg a történteket, a műsorszámok időrendi sorrendjében.
  GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-