Deáki, Galánta, Pozsony

2019.11.25.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Szeptemberi kirándulást alig két hónappal követve újabb felvidéki túrát szervezett az immár újraválasztott Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. Ez alkalomból nagyobb távolságok állottak a teljesen megtelt busz utasai előtt.
     A hajnal még nem hasadt 6 óra "magasságában" amikor kabátba bújt emberek gyülekeztek a művelődési központ mellett. A réteges meleg öltözék bizony indokolt volt, de szerencsére az időjárás a novemberben szokásosnál kellemesebb volt a egy ilyen úthoz. A nap is sütött, igaz néha hűvös szél csapkodta az arcokat, de mindez az út élményéhez képest elhanyagolható vállalás volt.
     Három célpontot tűzött ki a szervező csapat - Salgai Szilvia elnök és segítői, Sztuhár Istvánné, Velki Vali, valamint a kalauzolásban is segítő Néveryová Ruženka - három számunkra is fontos történelemmel rendelkező várost. Deákit Galántát  és  Pozsonyt.  (Diakovce, Galanta, Bratislava) Már az autóbuszos út során részletes tájékoztatást kaptunk uticéljaink történelméről, nevezetességeiről.

Az első állomás Deáki
    A templom és a kolostor. Különös értékeket őriz a magyar történelemből. A temploma három elkülönülő részből épül fel. Az első kis kápolnát még István király alapította, ennek az oklevélnek a másolatát be is mutatta idegenvezetőnk, aki a magyar történelemből meglepően jól felkészült. A második rész az 1200-as években épült mellé román stílusban, majd az 1870-es években egészült ki a mai látható bazilika nagyságú, háromhajós épülettel, neoromán stílusban. (Ebből a többszöri bővítésből alakult jellegzetes megjelenése a telmplomnak, mert a második "ütem" tornyai a bővítésnél a helyükön maradtak, így a mai épülettömb közepén láthatók. Igen részletes idegenvezetést kaptunk, a templom és a kápolna freskóiról, a magyar emlékekről. Ezekből én egyet emelnék ki. Itt találták meg az első magyar nyelvemlékünk - Halotti beszéd - eredeti példányát. (Ezt ma a Széchényi Könyvtárban őrzik) de másolata látható a templomban. Több neves személy is említésre került, ezekről a csatolt linken bővebben lehet olvasni. Különösen izgalmas volt a kolostor felkeresése, ami a román stílusu templomrész padlásterében adott helyt egykor a szerzetesesk celláinak és közösségi életének. 

Galánta
   A következő megálló Galánta. Ebben a városban is több felkeresésre méltó emlékhely található, de mi a felújított reneszánsz kastélyt kerestük fel. Az épület ma látható része műzeumként működik. A földszinten 3 egykori szoba egybenyitásával létesült egy díszterem, ahol esküvőket és kulturális rendezvények is tartanak. Itt foglalt helyet csapatunk és a múzeum vezetője adott részletes ismertetést a történelmi összefüggésekről. Megtudtuk, hogy a város fejlődése nagyrészt az Esterházy családnak köszönhető. Több generéáción keresztül hatalmas vagyont halmoztak fel, de az ország kulturális fejlődésében is jelentős szerepet játszottak. Majd az épület kiállításait tekintettük meg. Közöttük volt történelmi, helytörténeti terem is, de külön szobában eredeti bútorokkal berendezett enteriőröket láthattunk (nem egy szoba valós berendezését, hanem több szobarészlet bútorait.)
     Galántának van még egy számunkra is fontos híressége. Kodály Zoltán. Nem, nem itt született, hanem Kecskeméten, de - mivel édesapja vasutas, állomásparancsnok volt és a szolgálata ide szólította - gyermekkorát Galántán töltötte. A kiállításon külön 3 nyelvű tabló emlékezik a nagy zeneszerzőre, és emlékét rendszeres fesztiválokkal is ápolják. (Majdnem úgy tűnt nagyobb kultuszt teremtenek neki, mint a mai Magyarországon.)
     Még világosban az épület előtt készítettünk egy csoportképet. Ez az alul tátható fotóra kattintva nagyítva is megtekinthető. Majd tovább gurult autóbuszunk.

Következő uticélunk Pozsony
   Kora délután indultunk tovább és még a napfényes őszi időben tölthettünk el időt Pozsonyban. Itt szintén sok történelmi nevezetesség kereshető fel, a várban és a városban egyaránt. Tekintettel arra, hogy 2005-ben már szervezett a Szlovák Önkormányzat ide kirándulást, nem volt csoportos szándék az emlékhelyek felkeresésére. Így szabad városnézésként valósult meg az itteni program. Aki nem járt még a várban megtekinthette, a többiek a napokban megnyíló karácsinyi vásár forgatagában nézelődhettek, vásárolhattak. Mintegy másfél, két óra elteltével, amikor közeledett a naplemente, gyülekezett a csoport a Duna part mellett, majd újra az autóbuszban foglaltunk helyet és elindultunk hazafelé.

Igen gazdag programmal teli napot tölthettünk olyan történelmi emlékhelyek felkeresésével, amelyek valóban elválaszthatatlan részei a magyar és az európai történelemnek. Sok kép készült, de minden fontos felvétel bemutatására itt nincs mód. Az alábbi válogatás bemutatja a kirándulók állomáshelyeit. További fotók, ismertetők az alul lévő linken megtalálhatók azok számára aki mélyebben is fel kívánják idézni uticéljainkat.

  GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-