Elkészült az óvoda udvara

2020.09.26.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Mint arról korábban beszámoltunk, nagy felújítási munkák kezdődtek az óvodában nyár közepén. Majd örömmel tudósíthattunk arról, hogy szeptember második hétében birtokba vehették az ideiglenes körülményekből visszaköltöző gyermekek. Hátra volt még több udvari feladat, amit a benti élet zavarása nélkül lehetett végezni.
     Most örömmel jelenthetjük, hogy egy újabb nagyobb lépéssel az udvaron tervezettek jelentős része megvalósult. A terasz csempéit fel kellett vésni, mert alkalmatlan lett volna újabb burkolat felrakására. A megtisztított felületre kerültek az ütéscsillapító gumilapok. A korlátokat festés előtt le kellett csiszolni sok, lepergő festékrétegtől. Így lehetett megszabadítani, hogy az újabb festés után tartósan őrizze felületét. Átfestésre kerültek az oszlopok, burkolatot kaptak a lépcsők. A pár hete már használatba vett ivókút környéke is ütéscsillapító burkolatot kapott. Az összhatás valóban lenyűgöző.
     Egy teljesen új "létesítmény" is került az udvarra. Először csak nyolc fémcsövet láthattunk kinőni a gyepből, majd amikor a beton alattuk megkötött rákerültek a napvitorlák. Ami erős napsütésben árnyékot ad, cseperésző esőben pedig védelmet. Az sem elhanyagolható, hogy egy impozáns új látványelem.
     A gyermekek már birtokba vették a megújított tereket. Olyan képeket viszont ezennel nem tudunk mutatni. Az óvoda betartja a lehető legtöbb szabályt, amivel a vírus terjedése megelőzhető. Így hát olyan időpontban lehetett fotózni az udvaron, amikor az óvodások nem voltak ott. Mondanám, hogy érdemes megnézni, de ha valaki nem elégszik meg az utcai kerítésen bekukucskálással, akkor bizony várnia kell a veszélyhelyzet mérsékléséig, hogy valamilyen óvodai program alkalmával belülre is kerülhessen. Kárpótlásul képekkel mutatjuk meg, milyen is belülről a megújult terület.
     Van még hátra feladat. Ahogy az lenni szokott egy ilyen nagy munkánál menet közben jelentkeznek új igények. Itt például az esővíz elvezetése. Ennek egyik része már elkészült, a terasz felőli tetőcsatornák vize föld alatt van elvezetve. De még két "akcióterület" hátra van. A gazdasági udvar vízelvezetése, és az udvar kerítésénél a vízkezelés, hogy az ne bukjon át a mellette lévő ingatlanokra. Mindezekkel a munkákkal nyugodtan mondhatjuk, hogy hosszú időre korszerű, friss, esztétikus épületben folyik Rétságon az óvodai nevelő munka. Ahogy Mezőfi Zoltán polgármester a hátralévő munkákat tárgyaló testületi ülésen elmondta, közel 50 millió forintos korszerűsítésről van szó. Ebből 5 millió a Magyar Falu pályázatból származik, a többit a korábbi években megtakarított keretből, saját költségvetéséből a város állja.
     Az alábbi képek elején felelevenítjük a munkák kezdetét, az előrehaladást, és több képen a már kész állapotot. 

  GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-