Táboroztak a Kereplősök

2021.06.18.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A Kereplő Néptánc Egyesület idén tizenhetedik néptánc táborát tartotta. Az első tábor Karádon, második alkalommal Tordason. A harmadik táborra, és az azt követőkre Verőcén a Csattogóvölgyben került sor. 
     A korábbi táborokban részt vettek a nagyoroszi Börzsöny Néptánc Együttes táncosai is. A 2021-es évit csak a rétsági néptáncos gyerekeknek szerveztük. A tábor programja öt napig biztosította a tanulást és szórakozást egyaránt a reggeli tornától (néptánc – kézműveskedés – ének - játék - túrázás) az esti szabad programokig. 
     Talán az előző időszaknak köszönhetően, kicsit meghittebb volt a tábor hangulata. Többet jelentett, hogy újra együtt lehetett a csapat. Jó közösségben lenni érték, biztonság, kiválóság, jó értékrend eredménye. A táborban résztvevő gyerekek 7-16 éves néptáncosok, akik tanulnak egymástól, tanítják egymást. Öröm látni, ahogy a nagyobb gyerekek figyelnek a kisebbekre, játszanak velük, és a pár nap alatt mintha egy családdá formálódna a csapat. Az idei táborban szatmári táncokkal, gyermekjátékokkal ismerkedhettek a résztvevők. A tábor vezetője és női oktatója Simon Katalin, aki szívből jövő odaadással, odafigyeléssel az egyesület művészeti vezetőjeként, oktatójaként - mondhatni - mindeneseként volt jelen. Vallja, hogy  csak azt lehet szívvel lélekkel csinálni, amiben hiszünk. A tánc, a zene, a mozgás, testi-lelki egészség, a hagyományok megerősítenek identitástudatunkban.
     A tábor férfi oktatója Onodi Attila (Népművészet Ifjú Mestere, 2015 Magyar Bronz Érdemkereszt elismerés díjazottja) a Kereplő vendégoktatója, aki már több alkalommal oktatótársként közreműködött.  A táborban kézműves foglalkozást tartott Dobsony Zsófia, aki évről évre más-más foglalkozásokkal örvendezteti meg a gyerekeket. Idén a lányok gyöngyfűzéssel, a fiúk az ördöglakat készítéssel ismerkedhettek. További vendégünk a táborban Rinkácsné Homolya Gabriella volt, aki szintén több éve volt már a tábor vendége. Idén nála a képkészítés különböző technikákkal volt a téma. Vigyinszki Attila tanár, festő, kerámiafestéssel tartott foglalkozása szintén nagy öröm volt a gyerekek számára. Márton Orsolya és Hriagyelné Kucsera Katalin szülői kísérők, az öt nap alatt mindenben segítettek a gyerekeknek. Az étkezésnél, kézműves foglalkozásoknál, szabadidős programoknál mindenhol számíthattak rájuk a gyerekek.
     A tábor utolsó napja a szokásos módon fejeződött be, a szülőknek összeállított műsorral. A záró mozzanatként kapott virágok, a közös ének, tánc, felemelő volt mindenki számára. A Kereplő Néptánc Egyesület programjai folytatódnak a nyár folyamán, lesznek népmese, táncház, kézműves foglalkozások. 

Tudósítónktól  -   
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-