Viadal a Ládafiából a ligetben

2021.08.06.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Mindenki által ismert dal szerint "Ujjé, a ligetben nagyszerű, ujjé, a ligetben jó." És bizony így van ez Rétságon a Gyermekligetben is. Többször megírtuk hogy az árnyas fák alatt milyen nagyszerű programok valósultak már meg az ottani KRESZ-parki lehetőségek és játszótéri berendezések mellett. Volt bábszínház kétszer is ebben az évben, de motoros programnak is lelkesedhettek a résztvevők.
     Ez alkalommal ismét a Kereplő Néptánc Egyesület örvendeztette meg a gyermekeket és persze a velük érkező szülőket, akik a bizonytalan időjárás ellenére elfogadták a meghívást. A képeken is látható, hogy a "nézőtér" ugyancsak megtelt, de ahogy az lenni szokott ilyenkor minden szem és fül odafigyel a környező padokról és játékokról is a történésekre.
     A Ládafia Bábszínház kétszemélyes társulata jött el hozzánk. Varázslatosan bújtak elő a további szereplők a "ládafiából" amit a két bábművész tett kivételes hangulatú műsorrá. A történet sokaknak ismerős lehet, mert a "Kiskakas gyémánt félkrajcárja" meséje elevenedik meg a publikum előtt. Bevonva az előadásba a közönséget is, mint ahogyan az a bábos produkciókban gyakran megesik.
     Az előadásnak nem csak az elhangzott játék a különlegessége, hiszen a művészek kiváló bábtervezők és kivitelezők. Fából készült mesehőseit más színházak is használják. Különösen szép gondolatokat ébreszt itt a ligetben a természet ölelésében a természetes anyagok felhasználása. Mert a "ládák" és egyéb alkalmatosságok is fűzfavesszőből készültek, igazán egyedi darabok.
     Kellemes élményre, hangulatos művészi feltöltődésre adott lehetőséget ezennel is. Párt képpel idézzük a történteket. Színház persze lesz rövidesen felnőtteknek is, ha nem is a ligetben, hanem a műveldőési központ színháztermében. Augusztus 31-én egy Rerjtő Jenő feldolgozás ígér kivételes estet a látogatóknak.

GiK -  Fotó: Faggyas Szabolcs és a ladafiababszinhaz.hu/ 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-