Országos Könyvtári Napok

2021.10.14.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Október 4-10-ig szervezik magyarhonban az Orságos Könyvtári Napokat. Immár 15. alkalommal kerül sor a bibliotékák összehangolt ünnepére. 
     A rétsági városi könyvtár minden esztendőben saját programokkal is kapcsolódott a hazai közös eseménysorhoz. 3 rendezvényt szerveztek, több korosztály és érdeklődési kör számára. Ezekről számolunk be az alábbaikban. (Nem időrendi sorrrandben.) A programokon kívül ez idő alatt díjmentes beíratkozásra is lehetőség volt, és amnesztiával (pótdíj fizetése nélkül) lehetett visszahozni a réges-régen kikölcsönzött könyveket.


Torma Zsófia az első női régész

Elsőként Szabó Klára előadássorozatának október 6-i, újabb alkalmáról tudósítunk. Szabó Klára korábban rendszeresen tartott előadásokat gyógynövények témaköréből, de indított egy nagy érdeklődéssel kísért sorozatot "Magyar Nagyasszonyok a történelem tükrében" címmel. Eddig 5 alkalommal mutatott be érdekes személyiségeket, akik befolyással voltak a magyar kultúrára, történelemre. Mindig hölgyeket, "nagyasszonyokat". 2020 februárjában Brunszvik Teréz és Teleki Blanka került bemutatásra, illetve ugyenezen rendezvénysorozat előző évi részeként Hugonnai Vilma. Más időpontok kitűzésére a járványhelyzet nem adott módot, de a könyvtár sorozatába illesztve most lehetőség nyílt újabb történelemelemző alkalomra.
     Torma Zsófia ez első nő, aki régészként képzelte el és valósította meg karrierjét. Nem csak Magyarországon, hanem ez egész világon. Nem volt könnyű, hiszen a 19. században született és élt kutató idején sok szakmában még olyan férfiuralom tombolt, amit nehéz volt áttörni. Pontosabban csak olyan régészeti eredményekkel lehetett ismertséget, és kutatási beszámolóinak elfogadását elérni, ami valóban különleges, és olyan új elemeket hozott a múlt megsimerésébe, amit eddig nem tudtak, és mások sem kutatták. Tordos őstelepét kezdte ásatni, ahol meglepő felfedezésekre jutott. Rengeteg tárgyat - főként edényeket gyűjtött - amelyekről az akkori korban ugyan nehezen, de meg lehetett határozni,. hogy több ezer éves darab is akadt közöttök. Különösen figyelt azokra az "írásjelekre" amelyek az edényeken megjelentek, és összehasonlító módszerrel igazolta, hogy a 5000 éve létezett sumér grafológiai jelekkel mutatnak nagy rokonságot. 1899-ben - halála előtt pár hónappal - királyi engedéllyel kapta meg a kolozsvári egyetem bölcsészdoktori oklevelét. Jelentős gyűjteménye a kolozsvári múzeumban került megőrzésre, de az előadó személyes látogatásán tapasztaltak szerint a kimagasló jelentőségű régészeri kincs jelenleg nem látogatható.
     A programban Varga Nándorné köszöntője után Simon Katalin erdélyi dalokat előadva helyezte korba és képbe az előadás témáját. Szabó Klára vetített képekkel illusztrtálta mondanivalóját, de dokumentumrészleteket, leveleket élőszóval is bemutatott Varga Nándorné és Szájbely Zsolt előadásában.

GiK - 


A cikk újabb rendezvények bemutatásával folytatódik a képek után!



Iró-olvasó találkozó Sás Károllyal

Október 8-án Sás Károly pedagógus, író, zeneszerző, dalszövegíró, előadó, több gyermekkönyv megalkotója látogatott el városunkba. Főként iskolás korosztályba tartozó érdeklődők nagy száma miatt ez a program a művelődési központ színháztermébe került megrendezésre.  A nagy asztalon sorakoztak könyvei, amelyek persze a rétsági könyvtárban is megtalálhatók. 
     Tulajdonképpen nem egy hagyományos író-olvasó találkozó részesei lehettünk, hanem egy érdekes, zenés, bábos előadásnak, amely természstesen a könyvekben fellelhető szereplőket - állatokat - jelenítette meg. Az előadásban közreműködött Sás Károly lánya Sás Ildikó, aki szerzőtársként több kötet létrejöttébe is szerepet vállalt.
     Sorra jelentek meg az egyes mesés kötetekből ismert figurák. A résztvevő gyermekek pedig tevékenyen bekapcsolódtak a történések folyamatába. Mai divatos szóval úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy interaktív előadásnak lehettek részesei a résztvevők, amely után biztosan élménnyel veszik kézbe a bemutatkozó szerző könyveit.

GiK - 


A cikk újabb rendezvény bemutatásával folytatódik a képek után!


Rajzokkal az egészséges életmódért

Oktüber 4-én a könyvtár olvasótermében nem nézőtérnek berendezett széksorok várták az érkező fiatalokat, hanem munkára alkalmas asztalok mellett foglaltak helyet. Mert hogy a meghirdetés szerint is a program alcíme "Kreatív foglalkozás Vigyinszki Attilával"
     Vigyinszki Attilát jól ismerik az iskolai tanulók, hiszen nem olyan régen rajztanárként is oktatott a rétsági iskolában, de mint alkotó képzőművész 2018-ben önálló kiállítással mutatkozott be a járás művészetpártoló közönségének.
     Hogy miként lesz egy fiatalból felnőtt korára alkotó művész, talán itt és most nem tudjuk megfejteni, de az biztos, hogy aki igyekszik megiimerni környezetét, embereket, növényeket, és kreatív módon szorgoskodik feldolgozni, ez a kreativitás fejleszthető később érett alkotói folyamattá. No itt most nem művészképzés folyt, de a kreativitást, a rajzkészségét mindenki kipróbálhatta. Vigyinszki Attila ismertette a feladatot, rajzlapok és rajzeszközök mindenki számára rendelkezésre álltak. Akinek segítségre volt szüksége, megkapta. Az egy órányi foglalkozás végére elkészültek az alkotások, amelyben talán nem is a papíron megjelenő szines formák a legfontosabbabak, hanem annak a munkának a szépsége, ahogyan az elképzelésből kézzelfogható képeket hoztak létre a résztvevők.

GiK- Fotó: Városi Művelődési Központ és Könyvtár 
 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-