Életfát ültettek

2021.10.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által útjára indított program résztvevői Rétság egy kisebb parkjában ültették el az összefogást szimbolizáló hársfát. Szerdán délelőtt gyülekeztek az érdeklődők a Rákóczi út és a Petőfi uca találkozásánál lővő parkos területen. Itt került sor az "Élet fájának" elültetésére.
     A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve az önkormányzatokkal 2021. évben indította útjára az „Élet fája” elnevezésű programot, amely során minden településre a település természeti adottságainak megfelelő fajtájú facsemetét ültetnek. A kezdeményezés célja a koronavírus elleni küzdelemre és a vírus terjedésének a megakadályozására történő figyelemfelhívás. Rétságon ennek a szép kezdeményezésnek a megvalósítására október 27-én a kora délutáni órákban került sor.
     Az előkészített gödörnél Mezőfi Zoltán polgármester és a Rétsági Rendőrkapitányság képviseletében Kosik István r.alezredes szorgoskodott. Elhelyezték a hársfa csemetét a gödörben, majd gondos munkával betemették a környezetét, bőségesen meglocsolták. Majd előkerült egy szalag amely a fát védő két lécre került felhelyezésre. Ez emlékeztet a kezdeményezésre és az évszámra. Remélhetőleg sokáig fog itt élni ez a hársfa, ezzel is szimbolizálja a természet örök újjáéledését. (Meg talán azt is, hogy van élet a kivágott fák után. Hiszen ezen a helyen a kisparkoló építésekor ki kellett vágni egy idős, betegnek nyilvánított nagy fát. Ez az új telepítés lépett a helyébe. Reméljük, az arrájárók is vigyáznak rá, és a ma még vesszőnyi csemete pár esztendő elmúltával növekedésnek és lombosodásnak indul. Tudatva mindenkivel, Ady Endre versével, hogy "Az Élet él és élni akar".
     A rendezvény résztvevői jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az elültetett facsemete újabb szimbóluma legyen az összefogásnak. Ezt a fát körbeállva is kifejezték, miközben a rendőrség képviselője a faültetésre emlékeztető emléktárgyat adott át a város polgármesterének. 
     Pár képpel mutatjuk meg a szép kezdeményezés megvalósulását, és azt is, hol található Rétságon "Az élet fája".

GiK -  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-