Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete
2021. évi 
MUNKATERVE

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete nevében, a rendkívüli intézkedésekre kapott polgármesteri felhatalmazás alapján a polgármester a 2021. évi munkatervéről előzetes elektronikus egyeztetést folytatott. A véleméyneket mérlegelve polgármesteri határozatban került elfogadásra 2021. évi képviselő-testületi munka terve
 
2021. év kiemelt feladatai:

Gazdálkodás 

  • likviditás biztosítása, 
  • racionális gazdálkodás megvalósítása bevételek emelésével, kiadások szinten tartásával, kintlévőségek csökkentésével, szabad pénzeszközök lekötésével 
  • ingatlanvagyonnal történő gazdálkodás 
Település üzemeltetés, településfejlesztés 
  • a vagyongazdálkodáshoz vagy költségcsökkentéshez kapcsolódó pályázati lehetőségek felkutatása, lehetőség szerinti megindítása, eredményes döntés esetén a már benyújtott pályázatok végrehajtása 
  • a folyamatban lévő pályázatok végrehajtása
  • közterületek felújításának és karbantartásának folytatása 
  • a Település-szerkezeti Terv és Helyi Építési szabályzat felülvizsgálata 
  • közbeszerzés kiírása a karbantartási feladatok végrehajtására 
Művelődés, sport, 
  • közművelődés feltételeinek biztosítása  
  • civilszervezetekkel való együttműködés  
 
Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek
(A szerkesztő megjegyzése: Az ülések helyett a virusveszély miatti különleges jogrend fenntartása idején a döntések - elektronikus egyeztetést követően - polgármesteri jogkörben születnek. Az ülésterv ennek megfelelően változhat.)
.
Január Elektronikus egyeztetés - folyamatos

1) 2021. évi költségvetési rendelet megalkotását megalapozó döntések 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság, 
                                        Szociális Bizottság 

2) Polgármester 2021. évi szabadság ütemezési tervének jóváhagyása  
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság, 
 
.
Február 23. kedd 16,00 óra
(SZB ülés időpontja: február 15. hétfő 10,00 óra)                 ) 
(PVB. ülés időpontja: február 16. kedd 16.00 óra) 
Előterjesztések benyújtásának határideje: február 12. péntek 12.00 óra 

1) 2021. évi költségvetési rendelet megalkotása  
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság, Szociális Bizottság 

2) 2021. évi költségvetés módosítása 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

3) Gyermek és szociális étkezés térítési díjának meghatározása (opció)
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

4) 2021. évi közbeszerzési terv elfogadása 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 
Meghívandó: közbeszerzési szakértő 

5) Beszámoló a Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2020. évi tevékenységéről, valamint a 2021. évi munka és rendezvénytervéről 
Előterjesztő: Simon Katalin intézményvezető 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

6) Pályázat kiírása a sport és civil szervezetek 2021.évi támogatására 
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság,  

7) Beszámoló a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében végzett munkáról. 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

ZÁRT ÜLÉS 
1)  Városi kitüntetések és elismerések adományozása 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

.
Március 30. kedd 16,00 óra
(SZB ülés időpontja: március 22. hétfő, 10,00 óra) 
(PVB. ülés időpontja: március 23. kedd 16.00 óra) 
Előterjesztések benyújtásának határideje: március 12. péntek 12.00 óra

1) Rétság Városi Rendőrkapitányság beszámolója 
Előterjesztő: rendőrkapitány 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 
Meghívandó: megyei főkapitány 
Opció: Az anyag elkészülte után kerül felvételre a napirend

2) Beszámoló a Városüzemeltetési csoport 2020. évi munkájáról, 
Előterjesztő: Salgai György városgondnok 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

3) Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2020. évi működéséről  
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

4) Sport és civil szervezetek 2021.évi támogatási pályázatainak elbírálása 
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság,  

5) 2021. évi karbantartási és felújítási terv elfogadása 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

6) Beszámoló a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében végzett munkáról. 

Május 25. kedd 16,00 óra
(SZB ülés időpontja: május 17. 10,00 óra) 
(PVB. ülés időpontja: május 18. kedd 16.00 óra) 
Előterjesztések benyújtásának határideje: május 07. péntek 12.00 óra

1)  Beszámoló az Önkormányzat 2019. évi költségvetés teljesítéséről, a pénzmaradvány elszámolásáról 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

2) Tájékoztatás a Kistérségi Járóbeteg Szakellátó működéséről, a Nonprofit Kft. taggyűléséről, illetve a 2020. évi mérlegbeszámoló elfogadása  
Előterjesztő: Nábelek Anna ügyvezető igazgató 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

3) Beszámoló helyi adók és egyéb követelések állományáról, behajtásuk helyzetéről 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

4) Önkormányzati ingatlanok bérleti díj és lakbér módosításáról 
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

5) Beszámoló a közérdekű adatok közzétételének és megjelentetésének tapasztalatairól  
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

6) Beszámoló gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

7) Beszámoló a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében végzett munkáról. 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 
 
.
Augusztus 31. kedd 16,00 óra
(SZB ülés időpontja: augusztus 23. hétfő 10,00 óra 
(PVB. ülés időpontja: augusztus 24. kedd 16.00 óra) 
Előterjesztések benyújtásának határideje: augusztus 13. péntek 12.00 óra

1) 2021. évi költségvetés módosítása 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság  

2) Beszámoló az Önkormányzat 2021. évi költségvetés féléves teljesítéséről.  
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

3) Beszámoló a belső ellenőr 2021. I. félévi munkájáról 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

4) Beszámoló a helyi adók és egyéb pénzügyi követelések állományáról, behajtásuk helyzetéről 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

5) Beszámoló a Napközi Otthonos Óvoda működéséről.  
Előterjesztő: Vinczéné Szunyogh Judit óvodavezető 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

6) Beszámoló a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében végzett munkáról. 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

.
November 30. kedd 16,00 óra
                             Közmeghallgatás

(SZB ülés időpontja: november 22. 10,00 óra) 
(PVB ülés időpontja: november 23. kedd 16.00 óra) 
Előterjesztések benyújtásának határideje: november 12. péntek 12.00 óra

1) Az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének módosítása  
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 

2) Beszámoló az Önkormányzat 2021. évi költségvetése időarányos teljesítéséről.  
Előterjesztő: polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Mötv.52.§ (2) bekezdés szerinti bizottság

3) A helyi adók mértékének megállapítása 
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

4) Tájékoztató Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat elbírálásának eredményéről
Előterjesztő: jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Szociális Bizottság 

5) 2021. évi földhaszonbér megállapítása
Előterjesztő: polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

6) Beszámoló helyi adók és egyéb követelések állományáról, behajtásuk helyzetéről 
Előterjesztő: polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

7) Beszámoló a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében végzett munkáról. 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 
 
.
December 14. kedd 16,00 óra
(SZB ülés időpontja: december 06. hétfő 10,00 óra)
(PVB ülés időpontja: december 07. kedd 16.00 óra) 
Előterjesztések benyújtásának határideje: november 26. péntek 12.00 óra

1) A 2021. évi gazdálkodás átmeneti szabályairól szóló rendelet megalkotása
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

2) A Képviselő-testület 2021. évi munkatervének elfogadása 
Előterjesztő: Jámbor Lajos jegyző 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

3) 2021. évi Belső Ellenőrzési Program és Terv elfogadása 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság

3) Beszámoló a testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről valamint a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében végzett munkáról. 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester 
Előterjesztést véleményezi: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 
 
.
Lakossági fórum: 
(Későbbi döntés függvényében)
Tájékoztató az önkormányzat 2019. évi költségvetésének végrehajtásáról, a 2020. évi feladatokról 
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester
Mzőfi Zoltán sk.
polgármester
Jámbor Lajos sk.
jegyző
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-