Gyötrődés

Ám, újra fáradtan vonulnak el a sorok,
eme hófödtte csúcsok árkain!
Ismét nehéz az írás, de elnyújtom majd hajnalig.

Kellene már egy kis magány, bűnbeejtően hívogat!
De most boldog vagyok, mégis intelemnek:
Ha gyötrődnék, ott leszel drága barát és
kiírhatom magamból a gondot.

Elváljunk egy csöppnyi magányért,
hogy újra alkossak tán maradandót?
Vagy maradjunk együtt örökre,
s hegyeim közt ne sétáljak többet?

Hagyj el, ne szeress, nem bánom!
Ott lesz a hű társ az igaz barát, aki nem hagy el soha.
Megmarad a legkedvesebb érzés a magány…
S gyötrődhetek tova!

2003.11.06.

Farsangra

Bolond a világ,
bolond kis krízis.
Eljött az idő,
légy Bolond te is!

2003.02.05.

Kapaszkodó

Furcsa az élet, hiszen egyszer a 
csúcson vagyunk, de hatalmas
esés után, rádöbbenünk: csupán
emberek, gyarló emberek vagyunk.

Pesszimista hangulat fog el és
alkotok… Vagyis csak próbálom
a szavak sokaságát oly módon
befogni, hogy azok megszelidüljenek.

A másba vetett hit, egy lány iránt
érzett beteges szerelem mind-mind
röpködnek fejemben zabolátlanul.
Helyre kell, hogy tegyem a dolgokat.

Nyakamat, mint életlen Guillotine
csapkodják a sok „tanulni kellene”
szavak… Barátaim mit szólnak, ha
egyszer majd koporsóban visznek haza?

Nyár van már, jó az idő…
S a vízcseppek mellett már a jégszemcsék
is megjelennek. Fázom hideg van,
pedig a nyári szél már átjárta testemet.

2003. 04. 30.

Fáradtan

Kavarognak fejemben a szavak s a rímek,
bár nem bírom oly módon leírni őket,
hogy azok megfontoltan és szépen
csengjenek a hófehér lapon.

Csak jönnek; Hallom őket; Ismerem mind.
Századszor érzem és látom magam előtt,
a már leírt és megkomponált képet.

Ígéret pár barátnak; A soha fel nem
hívott gyönyörű lányok; Egy megszegett
eskü; S a megcsalt barátnők sziporkázó
szavait rejtő megsárgult levelei.

Rejtve elmémben már megfogalmazódott a mű.
S mint egy kancsóból, fejemből is csak
ki kellene önteni a sorokat, ahogy a víz zúdul:
Bőszült erővel s mégis hangtalanul.

De megfagyott torkomon a szó,
s ujjaim között sem forognak úgy a tollak
- oly szorosan, szépen és gyorsan – mint rég.
Belefáradtam, a rímkeresésbe az olvasásba,
a töprengésbe, de mégis dolgozom.
Idővel tele lesz a pohár, de a 
kancsóból lassan – lassan elfogy az éltető víz.

2003.07.23.

 Hiányzol
(Alkotni hívnak újjultan hegyem ormai)

Lassan végére érek a mai napnak is,
már rég letűnt a sárgán izzó bolygó.
Idejekorán itt maradtam nélküled… egyedül.
Elvittek, elmentél… intettél, beszéltél,
de hangodban nem hallottam hiányom…
Csupán szánalmat, keserűen egyhangút!

Úttalan utakon járod a Kárpátok Vajdaságát,
Medvék, Strigolik, kietlen hegyek hazáját.
Szürke Farkas vigyázza éjjeli álmodat,
a sötét óráktól kora reggelig…
Fel-fel vonyít, miattad sír, belőlem szól a fájó szív!
Illatoddal hajtom álomra fejem.

Lidérces álom, hiába várom, hogy te
ébressz fel csókoddal!
Bambán tekintek ki az ablakon a távolba
téged fürkészlek vajh merre vagy?
De oly sűrű az iszap-szerű köd,
leple alatt elrejtőztél előlem.
Már-már elviselhetetlen a hiányod és
hátra van még másfél nap belőle!

2003.11.21.

Homályban

S újra találkoztunk.
Zsenge voltál és harmat tiszta.
Engem újfent elfogott a vágy, hogy
Gondolatom elmondjam neked,
Elmondjam a szót: Szeretlek kedvesem.
Dúdolnám nappal és éjjel, egész életedben,
Írnám versbe, vésném kőbe, sziklába, s majdan sírkövünkbe.

Elképzelem jövőnket, de mint villám belémhasít;
Sohasem leszel enyém.
Záporként tűnsz fel és tova,
Távolodva tőlem, örök sötétségbe burkolva;
Elfeledve a régi idők szép emlékét, mert
Rólam a nappal, rólad a zafírkék éjfél mesél.

2003.05.21.