Ne mondd hogy hiányzom úgysem hiszem el

de sokszor hazudtam magamnak
kérlek ne mondd hogy hiányzom úgysem hiszem el
nem hihetem azt ami nem igaz
rögre rög vérre vér és végül is miért e hamis feloldozás
nincs mese sokszor hazudtam magamnak
magunknak nekünk oly mindegy
kérlek ne mondd hogy hiányzom úgysem hiszem el
valamit nem értek benned és bennem már nem is akarom érteni
lehet bár lepel gyolcs fény mint az Isten
de sokszor hazudtam magamnak
kérlek ne mondd hogy hiányzom úgysem hiszem el

Verőce, 2002. december 23.

Szemedben rőt fényt látok

nem tudom mi történik velem velünk
szemedben rőt fényt látok s borzadok
az nem lehet hogy rossz vagyok nem lehet
csak nem tudom mi történik velem velünk
csak azt tudom valami gyönyörű lett bennem
önző vagyok sokszor igaz de ami bennem szép az belőled fakad
gyötrődöm sokszor  de bennem élsz és a verseimben
mert te vagy Anna te vagy a mindenható
nem tudom mi történik velem velünk
szemedben rőt fényt látok s borzadok
az nem lehet hogy rossz vagyok nem lehet
önző vagyok sokszor igaz de ami bennem szép az belőled fakad

Verőce, 2002. december 23.

Hibáztam sokszor lassan már vér fröccsen vékony mellemen

mit mondjak hibáztam sokszor lassan már vér fröccsen vékony mellemen
a szomszéd repülők elájulnak illatomtól
és landolnak girbe gurba szántáson
nem tudjátok mi ez a megfoghatatlan egyszerű vallomás
mikor vér fröccsen vékony mellemen
a szomszéd repülők elájulnak illatomtól
és landolnak girbe gurba szántáson
és oly mindegy dőlhetnének belőlem a szavak akár naphosszat is
mert oly mindegy kiskarácsony vagy nagykarácsony
már gyóntam áldoztam egyszerűen tisztán gyönyörűen
s nékem ez elég hibáztam sokszor lassan már vér fröccsen vékony mellemen
de tudom a szomszéd repülők szeretnek és rajtam landolnak
hidd el boldog vagyok

Verőce, 2002. december 23.

Valami hiányzik belőlem mindegy mikor s miért

nem kívánok tetszelegni jókat okosat mondani mégis érzem
valami hiányzik belőlem mindegy mikor s miért
mint az is mindegy mikor fekszem a zuhatagra esem bűnbe vagy gyönyörbe
oly mindegy de tudd belőlem hull a hó
és nem álmomban mint egykor hittem
balgaság nem tudom mikor fekszem a zuhatagra esem bűnbe vagy gyönyörbe
valami hiányzik belőlem mindegy mikor s miért
de tudd belőlem hull a hó
és nem álmomban mint egykor hittem

Verőce, 2002. december 23.

Szilveszter vagy nem szilveszter oly mindegy nekem

sötét délután egykor és folyamatosan sír az ég
szilveszter vagy nem szilveszter oly mindegy nekem 
mégis valami angyal nézhet rám elpirul arcom szőrös
hajam borzas mint akinek mindegy szilveszter vagy nem szilveszter
csak néz gyönyörű szemekkel s mellemen felizzik Mária a medálon
néz hófehéren tisztán gyönyörűen 
rám néz értem pillantását felfogom mit kíván e sötét délután
szeretnem kell azokat akikkel megáldott az Úr
nejem fiam lányom s meg kell mártóznom
az angyal nékem készített kádjában
síma arc szép haj ünnepi ruha
óh áldott legyen aki ezt rótta rám teher gönc fék
de végigjárom ha addig élek is
sötét délután egykor és folyamatosan sír az ég
szilveszter vagy nem szilveszter oly mindegy nekem
mégis valami angyal nézhet rám elpirul arcom szőrös
hajam borzas mint akinek mindegy szilveszter vagy nem szilveszter
csak néz gyönyörű szemekkel s mellemen felizzik Mária a medálon

Verőce, 2002. december 31.

Ötvenhat loboncos évemmel nem kérkedem

nem kérkedem ötvenhat loboncos évemmel
mert soha nem kérkedtem a széppel a jóval mégis
a sólyomszárny már elröpült velem
vitte verseim estek azok szakadékba
tépték farkasok medvék de tudjátok mi a leggyönyörűbb
mentették soraim odúkba a mókusok
a széttépett zsoltáraimat vitték hasukon a borzak
tudom a sólyomszárny már elröpült velem
vitte verseim estek azok szakadékba
tépték farkasok medvék de tudjátok  mi a leggyönyörűbb
mentették soraim odúkba a mókusok
a széttépett zsoltáraimat vitték hasukon a borzak

Verőce, 2002. december 31.

LEVELEK EGY ADDIKTOLÓGIÁRÓL

Első levél

Gyönyörök lugasában pillantásod rámkövül

„Késő már, hogy újra kezdjem én „
(Zámbó Jimmy)

már kipattantak bennem a rügyek holott tél van
gyönyörök lugasában pillantásod rámkövül 
gyermekkoromat idéző hósivatagok símogatnak
a fák mint pókhálóval beszőtt árnyak lábam elé ájulnak
hirtelen számban érzem az egykor oly édes jégcsapot
s mint süvegcukrot szopogatom nyalogatom ujjaim
jaj de tél van bánat öröm szánalom bár melyik legyen is
érzem soha nem késő hogy újra kezdjem életem
mert kezdtem már százszor ezerszer ha nem milliószor
vigyáztak rám égiek földiek sokszor alvilágiak
de sokszor kezdtem  újra én lehet-e egyszer abbahagyni
a kínt mellyel anyám szült a földes szobában
lehet-e letenni a lantot mielőtt végleg kiesik kezemből
nem tudom de itt a rácson túlról szíven üt egy harangszó dallama
bizony fáj sorsom de már kipattantak bennem a rügyek
holott tél van igazi férfias zord tél
gyönyörök lugasában pillantásod rámkövül
gyermekkoromat idéző hósivatagok símogatnak
a fák mint pókhálóval beszőtt árnyak lábam elé ájulnak
mert kezdtem én már százszor ezerszer ha nem milliószor
vigyáztak rám égiek földiek sokszor alvilágiak
Jimmykém néked késő volt már túl késő
de nékem újra és újra kell kezdenem sokszor elrontott életem
napjaim óráim perceim mert vigyáznak rám égiek földiek sokszor alvilágiak
tudd: a tél most gyönyörű itt e földön
tudom: „odaát” örök nyár van kérlek gondolj rám
ha új dalt koponálsz mert meghallom én égi zenéd bármilyen kín gyötör is
mert még élek szeretek vezeklem de nem várok senkitől semmiféle feloldozást
majd ott akkor ELŐTTE aki elszámoltat minden percemmel
majd ott akkor ELŐTTE  elfogadom
amit rám kimér legyen az gyehenna tüze
vagy gyönyörű országa elfogadom…elfogadom

Balassagyarmat, 2003. január 21.

Negyedik levél

Dadogó szavak kórházi ágyon

gyolcsfehér lepedő katonásan összehajtott paplan 
hószínű fejpárna akár majdani ravatalomon is megfelelne
de a dadogó szavak most nem erről szólnak
végül is nem a szavak dadognak nem is én
hanem a régi akáclombok lapulevelek kakukkfű illata
anyám padlásán a már - már elfelejtett széna - szalma
szecskává vágott zamata szóval az életem dadog
a régi pince mélyén erjedő must holdszínű ragyogása
a kukoricatörés hántás a tollfosztás hószerű szállongása
a libalegeltetések örömei gazdag szomszédaink disznó és tehén terelgetése
a nagytemplom legfelső ablakából indított papírrepülők kondenzcsíkjai
végül is nem a szavak dadognak nem is én
a kórházi ágyon ülve már szelídülnek a mondatok
mert nincs olyan logopédus aki kijavíthatná elrontott sorsom
csak a szavak és a ma még kissé dadogó
de egyre szelídülő szépülő újjászülető mondatok

Balassagyarmat, 2003. január 21.

Ötödik levél

Vidám verseket kellene már írnom

„ne szenvedj” költő a néhai depressziód tedd fiókod mélyére
ne vedd elő soha de ne is tépd szét hát ha egyszer szükséged lesz még rá
vidám verseket kellene már írnom
hullámzó tajtékos de vidám verseket
mert ha jól emlékszem még mindig gyönyörűek a melleid
hajad bár ritkul de így is szeretem illatát
szád sokszor joggal mogorva de szeretem az ízét
igaz legtöbbször én vettem el zamatát
szemeid még mindig fénylenek akár a csillagok
huszonegy év súlya nyomja vállaink
a gyerekek meg fölénk nőnek így van ez rendjén
mikor mondtam utoljára hogy szeretlek
bizony nem tudom már de „be vagy ültetve” szívembe mindörökre
akár a sebész szikéje vágtál lelkemen végleges heget
mániákusan szép mosolyod igaz ritkán látom mostanában
de csak vidáman költő „ne szenvedj”mindenen
a néhai depressziód tedd fiókod mélyére
ne vedd elő soha de ne is tépd szét hát ha egyszer szükséged lesz még rá

Balassagyarmat, 2003. január 21.

Ágnes könyve

Apa imája

engedd hogy számra vegyem neved gyönyörű elsőszülött lányom
engedd hogy imába foglaljalak mert már csak az ima segít rajtam
engedd hogy ismét rád találjak szép vérem tisztaságom egykori boldogságom
örök szerelmem mert már csak az ima segít rajtam
engedd hogy legalább álmaimban lássam tiszta arcod
engedd hogy mielőtt felfeszítem magam – bolond vénember –
az első útszéli keresztre csak egyszer megfoghassam kezed csókolhassam homlokod
engedd hogy mielőtt végleg elnyelnek az örvénylő habok
legalább egyszer halljam még égtiszta hangod
engedd hogy szólhassak rólad megrajzolhassam lassan eltűnő alakod
engedd hogy vigyázzak rád soraimmal óvjalak
mert iszonyúan éget fáj gyötrelmet okoz minden üres papírlap mely nem téged dícsér
nem ringat nem símogat nem becéz nem ölel
engedd hogy felbukkanjon szemed verseimben mert elfáradtak csontjaim
ritkulnak a hajnali fohászok mert porosodok belülről törölgesd le lelkemről a szennyet
engedd hogy szólhassak rólad segítsd irányítsd tollam
mert elragad az ár ha nem segítesz érzem
halld meg imám elsőszülött gyermekem

Verőce, 2003. április 17.