Élet a dzsungelben
A civilizáció egy dzsungel.
Az ember benne vad.
Van szelíd növényevő, de
hús és dögevő is akad.
S az erős ragadozó a védtelen
növényevőt leteperi, megöli,
s fölfalja. S ha elvégezte dolgát
máris ott terem a dögevők hada.
Két pofára eszik a maradékot.
Közben nyáladzanak, röhögnek.
Keménynek mutatják magukat, de
belül tudják ők is, akármikor meghalhatnak.
S a szörnyű az, hogy mind a ragadozó,
mind a dögevő élhetne növényen, szelíden,
de a dögletes, kegyetlen ösztön nekik
mást üzen:
Taposd el a gyengét, ahogy csak akarod,
s
meglásd tiéd lesz a hatalom.
Cirkusz
A hatalmas aréna körül
üvöltöző, részeg emberállatok
sokasága tömörül. E mocskos
népség csak egy dolognak,
a halálnak örül.
Az arénában rongyos csavargók,
két kézzel dolgozók harcolnak
egymással, s egymás ellen.
A végén talán egy életben marad
közülük, talán nem.
A kések fúródnak a testekbe,
a vér patakokban folyik, egy
ember a földön nyöszörögve haldoklik.
De nem sokáig.
Mert lesújt fejére egy óriási bárd.
A gyilkosa közben nevet.
Ó mond, az emberekből a
könyörület s a szeretet hova lett?
A pénz irányít minket,
nem a szívünk s eszünk,
ha nem vigyázunk
nemsokára mind elveszünk.
Az egész világ egy hatalmas cirkusz.
Halál és bűn amerre látsz.
Vigyázz magadra barátom,
s Te légy a kivétel, ki a
gyilkos vágynak ellenállsz.