SZÁVAI ATTILA


Angyalok nyála

A násznép lelkesen és tolongva tódult ki az egészen egyszerűen ábrá-zolt templomból. Messziről úgy festett a jelenet, mintha valami látha-tatlan égi ünnepély az egyhajós épület falai között materializálódott, majd kifolyt volna a templom előtti térre. Nem túl messze, a kocsmá-ból és az ábécéből nagytestű férfiak és nők bámulták a színes kaval-kádot, mely mint a gyanta, lassan megdermedt a homlokzat alatt.
     Az ifjú férj – nem messze a harminctól – lábát szorította az ünnepi cipő, alig látott a vakuk villogásától, erősen izzadt az öltöny alatt, és kiszáradt a szája a rokonság pacsuliszagú orcájának vé-gigcsókolásától. A végén már csak hébe-hóba cuppantott, inkább csak a pirosodó pofikák ragacsos egymáshoz érintésére koncent-rált. Bizonyára meg sem fordult a fejében, hogy ezek a mozdulatok átmenetet képeznek valami bennszülött rituálé tűzkörüliségében zúgó tengerszag és a kocsmai lefejelés szolid, civilizált, családi változata közt. Ehelyett émelygett a gyomra az idegességtől és a parfüm-orgiától, aminek nehéz, édeskés páráját a hasában érezte. Egy szerény kis illatfelhőt kivéve. Ez nem jutott le a gyomornyálka-hártyáig. Félúton megakadt a mellkas magasságában, dübörgésre ösztönözve a felszín alatt dolgozó húscsomót.
     Vadonatúj feleségének illata akár az ibolyántúli sugárzás vette körbe a karcsú, fehérruhás testet. Az ifjú férj, mikor a nap folyamán először lépett be párja remegve feszülő légkörébe, izzani kezdett. Az öltönyszerű védőruha mentette meg a teljes elégéstől. Ez a zuhanás rendszerint bonyolult, izgatott, ideológiailag nehezen beazonosítható és besorolható gondolatokat ébresztett felborzolt eszméletében. Most például azt, hogy vajon mihez tudja hasonlítani felesége illatát. Behunyta szemét. Miközben halkult a világ mo-raja, felhígult az idő és a tér, mint mikor az odaégett tojásrántotta is eggyé válik a zsíroldós mosogatóvízzel.
    „Így, csukott szemmel a napba tartott fiatal férfikoponya egyrészt jól bevált és kellőképpen lerágott rendezői utasítás, másrészt így valóságosan is rózsaszínben láthatjuk kissé a világot. Csak ép-pen annyira, amennyire eszméletünk leeresztett redőnyei feljogosítanak bennünket.” – gondolta a fiú, majd eszébe jutott és hozzátette: „Angyalok nyála.” Az már csak este jutott eszébe, – mikor a tompa, kölcsönzött késsel próbálta szeletekre dzsaszatolni a rántott húst – hogy valóban az. „Már csak az a kérdés, hogy a derék égi szárnyasok köptek, vagy csókoltak?” mondta ki félhangosan.
 

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-