2004.

Ketykó István 

Az „Ima bocsánatért” című – 2000. októ-berében megjelent – önálló versesköte-tem után „alkotói válságban” voltam egészen 2002. de-cember 21–éig, amikor is újra „megszállt az ihlet”, vagyis három év kény-szerpihenő után újra elkezdtem verseket írni.
A legújabb verseimből az Ipoly Hírnök című Nógrád megyei független hetilap mutatott be egy válogatást ez év januárjában, majd a Költészet–napi összeállításában. Azóta ismét költőnek érzem magam – ez év első két hónapjában tizenöt nagyobb lélegzetű szabadverset írtam és április 17-én hozzáfogtam a szívemnek oly gyönyörű Ágnes könyve – ciklus verseinek a megírásához, melyet az első házasságomból született – ma már a harmincadik életévét is betöltött – Ágnes lányomnak szeretnék szentelni. Ezt a ciklust már évek óta terveztem, de csak ez évben adatott meg az Atya kegyelme, hogy hozzá tudtam kezdeni a versek megírásához. Egy nagyobb lélegzetű ciklusban gondolkozom s ha a Jóisten megengedi, hogy megírhassam azokat a gondolatokat, melyeket évek óta magamban hordozok már megérte erre a Földre születnem; megérte három szép gyermeket nemzenem; megérte élnem!
 

2005.

Cegléd József: Léthatáraim 

A születés utáni riadtság és a hirte-len ránk szabaduló tágasság el-lentmondása sokáig kísér bennün-ket. Magabízókká és „kételyekkel fertőzöttekké” leszünk. Egyrészt az éppen működő történelem okán, más--felől: a szülőktől örökölt mután-sok igazgatnak. Aztán eltelik né-hány évtized, és rájövünk, hogy ez a kör alaprajzú terület, ahová megszület-tünk, valójában egy kúpszerű képződmény, a mulandóság maga. Csúcsához nem nagyon igyekszünk, de tudjuk, hogy ott van, és vonzása van. Én így érzem.
     1954-ben Bácsalmáson születettem. A helység pontosan olyan messze van a déli határtól, mint Nagyoroszi az északi strázsától, ahol ma élek. A kettő között 50 év csonkulása és terebélyesedése. Bácsalmáson a déli szomszédot Jugoszláviának hívták, 78–ban Nagyorosziban az északi szomszédot Csehszlovákiának nevezték. Ma egyik államalakulat sem létezik. A „történelem okán”, tudat-szinten, feladatok várnak megoldásra.
     Sorsszerűen – mint bárki mást – megtanítottak írásra és olva-sásra. Ez utóbbi bonyolultabb volt, mert a sorok közti olvasást is el kellet sajátítani! Ehhez a bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban két kiváló ember adott esélyt: Régaisz István és Rékási József ta-nár urak. Árnyékukban próbálunk „emberkedni” Szikra János ba-rátommal, immár negyven esztendeje. Bolondoskod-tunk színpad-dal, filmmel, szavalóversennyel, klubbal, de annyi erő és hit sose volt bennünk, hogy „nekimenjünk a falnak”.
     Sokszor voltam lenn, és valamennyire fenn is éltem. (Egy ké-sőbbi kor tudora aligha igazodna el munkakönyvem adta króniká-ban.) E sajnálatosan természetes közép-európai lét mellett, alatt (Hrabal, Kundera, Örkény, Esterházy), gyermekeket nemzettem, s megpróbáltam „családban gondolkodni”. Előtte írtam ezt–azt, si-kerrel és kudarccal. Aztán 25 év szünet.
     Mondhatnám, hogy zajos volt a táskaírógép, mondhatnám, hogy a megmaradás volt a fontos, és „nem volt bátorságom írni”. Ezek azonban mind álságos önmentések, hazugságok. A valóság az, hogy bennem nem jött létre annyi erő, amennyi egy „új világ” teremtéséhez elengedhetetlen.
Gyermekeim megkapták a „rongydarabot”, mellyel letörölhetik a párát arról az ablaküvegről, ami zavarja őket a világba való kite-kintésre, sőt, kicsivel többet is. Két idővillanás multával, már úgy grasszáltak a világháló kapcsolódási pontjai között, miként hajda-nán én, az irodalom vájtfülűeknek szánt darabjai közt. Szégyen-keztem, mert éppoly értetlenséggel szemléltem őket, mint hajdan Anyám a fiát, "mert minek annyit olvasni?". Rátarti kevélységgel próbáltam visszaszerezni szülői elsőségemet. Hozzájuk való fölka-paszkodásomban egyszer csak éreztem, hogy a szavak: visszajönnek hozzám. Azóta munkahely, család mellett, szabadidőmben a világ legmagányosabb tevékenységével bíbelődöm: gondolkodom, és próbálok érvényes mondatokat írni. „Így–úgy megéltem, arasz-nyi múltam el nem cserélem.” /Buda Ferenc/
     Kétségekkel teli szöszmötöléseimnek megértő tanúja a felesé-gem, laza szövetségeseim a Spangár Kör és a legkíméletlenebb kritikusom: a barátom. Az utóbbiakra nem támaszkodom, de tu-dom, ha elesnék – felfognának.
     2005–ben fejeztem be első „komolyabb" regény–kísérletemet, mely az Irodalmi Jelen bírálóbizottságának a kegyelmére van bízva.
     2006-ban talán élesebb fejszével, kicsivel nagyobb fát nézetett ki velem a sors. A XVIII. században bevándorolt németek, és a XX. században kizsuppolt svábok gyötrelmét szeretném megmutatni. Úgy gondolom, hogy a történetben annyi „átjárás” van más közép–európai néptöredékek felé is, ami alkalmas arra, hogy az egyesből eljuthassak az általánosba.

 Krasznai Gyula

1964. január 29-én születtem Nyíregyhá-zán. Egy iskolai pályázatra írtam először verset 1980-ban, 1987-ben jelentem meg először az akkori Mozgó Világban, majd a Kelet-Magyarország, a Szatmári Szemle fogadta el és jelentette meg verseimet. Kitalálója és alapí-tója voltam a Nyíregy-házán működött Névtelen költők Csoportjá-nak, a Független Én Művészeti Egyesü-letnek. Édesapám tisztelete miatt megjelenéseimnél a Karaffa nevet használom! 2003 áprilisában alapítottuk helyi alkotókkal Rétságon a Spangár András Irodalmi Kört. Tagja vagyok a Barátok verslistának, a www.verslista.hu oldalon rengeteg vers, művészeti alkotás jelent már meg társaimtól. Több országos irodalmi lapban, antológiában szerepeltem az évek során. (Napút, CET, Tekintet, Palócföld, Polísz, Zempléni Múzsa, Napsziget) Készülőben van egy magyar szólásokkal, közmondásokkal foglalkozó meséskönyvem. 2006 januárjától útjára indítottam a Börzsönyi Helikon nevű irodalmi–művészeti folyóiratot, amiért hála és köszönet a lapba publikáló alkotóknak!
 

2006.

Borsi István

1957-ben születtem. Érden, majd Agárdon, a Velencei- tó mellett éltem.
     Egyetlen fiúnk, már néhány éve, tőlünk külön családi életet él.
     Ma Diósjenőn lakunk párommal, 6 éve vonzott ide valami. Itt sem rokonom, sem ismerősöm nem volt. Idegenként érkeztem feleségemmel ide, de rövid idővel később, valódi otthonnak éreztem a Börzsönynek e gyönyörű vidékét.
     Párom fest, korábban én is alkottam néhány képet, később szobrot.
     A világ, általam eddig megismert legnagyobb rejtélyének, az Édes Anyanyelvünket tartom. Mára nem én tanulom a nyelvet, hanem az tanít önmagáról és a Világ csodáiról engem. Ez a nyelv – ősisége folytán – tudományos hitvallás, de éppúgy vallástudomány is. Erről, előkészületben van egy könyvem.
     Jelenleg, „szellemi szabad-foglalkozásnélküli” vagyok. 
     Az Interneten, az ingyenenergiát kutatók újságjának, a Fénykapu-nak, a Tudatváltás című rovatába írok, a tudományt és vallást egybekapcsoló, filozófiai ízű, gondolatébresztő cikkeket. Legszívesebben, csak úgy szignálom írásaimat, hogy ISTI.
     A megismerés vágya, gyermeki kíváncsiság – szerencsémre – máig megmaradt. Számomra az alkotás alatti felemelő létállapot az, ami a legnagyobb fizetség. Ez az áhítat, mely azzá teszi az embert, aminek valóban megszületett. Megosztani más emberi lényekkel, a létezés – semmihez nem hasonlítható – csodás érzését.
     Néhány éve, hogy az irodalmat nem csak olvasással, hanem vers és prózaírással összekötöm. Egy éve, hogy a rétsági Spangár András Irodalmi Kör tagja lettem.

Egry Artúr

1953-ban, Budapesten születtem és jelenleg is itt élek. Nős vagyok, két gyermek édesapja. Foglalkozásomra nézve reálértelmiségi, gépészmérnök a szakmám.
     Első verseim, a Napsziget irodalmi folyóiratban és a Kaláka internetes irodalmi folyóiratban jelentek meg 2004–ben. 2005 elején az Irodalmi Rádió készített velem egy irodalmi portréműsort. Több tematikus műsorukban kaptam lehetőséget a megszólalásra. Tagja vagyok a Barátok verslistának.
     Ez idáig három olyan antológiában szerepelnek verseim, amelyet szakmai zsűri állított össze. „Minden idők csókja” (2004), „Szárnypróbálgatók 2005” és „Szárnypróbálgatók 2006”. Mindhármat a Raszter adta ki. (Az utóbbi két költői versenyen, – 2005-ben és 2006-ban – a II. díjat nyertem el.)
2005–ben a Kráterben a József Attila Medáliák pályázattal kapcsolatban szerepelt egy munkám. A Napút 8/2005 számában pedig három versem jelent meg. Völgyzugoly című netkötetem 
megtalálható a következő helyen: http://mek.oszk.hu/03200/03224
     Az irodalomhoz fűződő kapcsolatom hogy úgymondjam gyakorlatias. Olvasok és írok. Mindkettőt belső kényszerből teszem. Távol áll tőlem mindenfajta elkülönülés, kasztosodás és csordaösztön. Szerencsés ember vagyok, ellenségeimet és barátaimat, – ha vannak ilyenek – magam választom.
Legkedvesebb költőm Arthur Rimbaud. A magyar irodalomban a Nyugat köre jelenti számomra az otthont, Ady, Babits, József Attila és a többiek. Nagyon kedves számomra Dsida Jenő és Rónay György költészete. Weöres Sándor, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Jókai Anna, Lator László, Ratkó József műveit szintén kedvelem.
     Íróink közül mindig azok hatottak rám, akik valamilyen módon lírai műveket írtak. Csak példaként Móricz, Márai és Lázár Ervin nevét említeném.
     Azt hiszem, érzelmeink nyílt vállalása, szükséges lelki békénk megtartása érdekében. Fontos dolog mindannyiunk számára, hogy ne csak tudjuk, hanem érezzük is társaink szeretetét. Meg kell ismernünk mások bánatát is, hogy rádöbbenjünk magunkon kívül is létezik a világ s abban mennyire jelentéktelen az egyes ember.
     Mit is mondhatnék még? Hétköznapi életet élek és ezzel elégedett vagyok. Családom a legfontosabb számomra. Irodalmi ambícióim szerények: egy önálló verseskötet, aztán még egy és így tovább…