 |
Az ünnepi program a templomkertben
kezdődött, hol Bencsik Tibor atya, egyházközségi kormányzó celebrált misét.
Az ünnepi kenyéráldást követően Mezőfi Zoltán, Rétság város polgármestere
szegte meg az új kenyeret, s népviseletbe öltözött ifjak segédkeztek a
szétosztásban.
A szórakoztató
program a hagyományoknak megfelelően a Nagyparkolóban kezdődött késő délután.
Felléptek a Rák Orsi Stúdió, valamint a Lajtorja Néptánciskola rétsági
tagozatának növendékei. A néptáncosok vezetőjének – Kozák Katalinnak
– éneke ezúttal is a program egyik fénypontja volt. Az est sztárvendége
Soltész Rezső volt. Fellépése sokakat vonzott a színpad elé. A népszerű
énekest három tehetséges ifjú hölgy – Mészáros Szilvia, Győrffy Anna és
Simon Edina – követte. Műsorukon ismert táncdalok és musical-részletek
hangzottak el. Sokan várták a rétsági táncosokból álló Arabica Hastánccsoport
bemutatkozását. Nagy sikerű programjukat követően azonban a hirtelen feltámadt
viharos szél és eső megzavarta a programot. Az eső csillapodtával ugyan
még sor kerülhetett a tervezett tűzijátékra - többszázan tértek vissza
ennek megtekintésére – de az utcabálra, melyhez a Moonlight együttes szolgáltatott
volna zenét, már nem kerülhetett sor.
Képes összeállításunk a 6. oldalon
látható. |