Fergetes bál a Vöröskeresztesekkel
-
Minden kétséget kizáróan
megállapítható, hogy az évad legnagyobb farsangi estélye a helyi vöröskeresztesek
által szervezett bál. Már több mint 30 éves hagyományra visszatekintő eseményt
sokan nagy izgalommal várják, hiszen mindig jó szórakozást, különleges
meglepetéseket jelent és jótékony célokat is szolgál.
A több mint 100 résztvevő nem csalódhatott ha egy kellemes mutlatozással
töltött estét-éjszakát akartak eltölteni, mielőtt még beköszönt a bőjt.
Már kezdettől szólt a muzsika, a talpalávaló. Étel, ital is volt bőven
az előre foglalt asztaloknál helyet foglaló baráti társaságok számára.
Az
egyik meglepetés, a Salgótarjánból érkezett hatáncosok műsora. Majd Kincses
Helén, a Megyei Vöröskereszt titkára köszöntötte a megjelenteket, kívánva
jó szórakozást. Megtisztelő, hogy a mozgalom vezetői számon tartják ezt
az eseményt, és személyes jelenlétükkel is emelik az alkalom fényét. Azután
- mintegy nyitótáncként - a Kereplő Táncegyüttes tagjai mutatták be a Palotást.
Hangzottak el köszöntők is, Mezőfi Zoltán polgármestertől, és a rendezvény
egyik lelkes vezető szervezőjétől, Szlezák Istvánné Esztertől.
Azt lehet
mondani, hogy már az is a program várt része, és nem annyira meglepetés,
hogy aktivisták felkészülnek egy vicces jelenettel. Az utóbbi időben voltak
már többféle jelmezben, úgyhogy a kiváncsisággal várt meglepetés tárgya
az, vajon mi lesz a mostani stíl és milyen poénok hangzanak el. Az idén
- ki tudja milyen anyagi megfontolásból - skótokat alakított mindenki.
Habár a jókedvvel, a mulatozással nem kellett skót módjára bánni, és az
elhangzott kabaré nem is spórolt. Az ötletes jelmezek, a hangulatos előadás
most is viharos sikert aratott. Aztán a következő zenekari szünetben a
tombola okozott izgalmakat, és sokaknak eredményezett nyereményeket.
Aztán
folyt - ja a bor meg a kóla is - de a program egészen hajnalig. Összességében
azt lehet mondani, hogy ismét egy jólsikerült, új szineket megteremtő programot
hoztak össze társadalmi munkában a szervezők. A bál bevétele pedig jótékony
célt szolgál, az idősek napjának pénzügyi alapját teremtik meg ilyen módon.
Képeink
ha nem is a teljességet, a fontosabb pillanatokat, az érdekesebb műsorrészeket
felvillantják az Olvasó előtt. Most is igaz, ha olyan fotót kapnánk, ami
kiegészíti a képtárat, szívesen hozzáadjuk. De ezzel nincs vége, hiszen
a Rétsági Televízió is készített egy rövid filmriportot, amelyek február
22-én kedden 18 és 21 órakor sugároznak először, és egész héten többször
is megismételnek.
GiK
- Foto: GiK - V.J. - Varga Zsolt
|