Ballagott a középiskola

2016.04.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Rétságon működik egy középiskola, amely a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola kihelyezett tagozata. Ebben az intézményben ballagott a 12R osztály. A méltóságteljes, könnyes, vírágcsokros ünneplést - ha nem is a most ballagóknak - beárnyékolta az a tény, hogy 2016 szeptemberében itt nem indul új osztály. És tekintve, hogy kifutó rendszerben most a 12R volt az egyetlen tanulói közösség, ez egyben a "Rétsági Középiskolának" nevezett intézmény ballagása is volt.
     Az épületbe lépve minden az ilyenkor szokásos. Mindenütt virágok vezetik a betérőt. Az osztályteremben díszített tábla idézettel, boldog mosolyok, és izgatott beszélgetések keverednek, ahogy sorra belépnek a diákok. 11 óra magasságában megérkezik az osztályfőnök (Mocsári Nóra) és Lavaj Árpád a központi iskola igazgatója. Pármondatos üdvözlés, majd ők is megkapják ballagó tarisznyájukat.
     Csangőszóra, diáknóták kiséretében elindul a menet bejárni a sokat koptatott folyosót, lépcsőt, udvart. Az eredetileg hűvösnek igért időjárás a napsütéses udvaron teljesen tavaszi hangulatot teremtett. A Himnusz elhangzása után a diákok rövid verses összeállítással búcsúztatták magukat, hiszen nincsenek már akik átvegyék a stafétabotot. Majd Lavaj Árpád igazgató ünnepi beszéde következett. Ebben szólt a 10 éve indult kihelyezett tagozat szükségszerű megszűnéséről, majd a ballagó diákoknak adott pár megszívlelendő úrtavaló gondolatot. Őt Hegedűs Ferend polgármester köszöntője követte. (A beszédekből hosszabban nem időzünk, mert az alul lévő linken elérhetők, teljes terjedelmükben meghallgathatók.) Újabb versek után Mocsári Nóra osztályfőnök is üdvözölte az érettségire készülőket, és 5 tanulót szólított, akik kiemelkedő tanulmányi is közösségi munkájuk elismeréseként könyvjutalomban részesültek.
     Újabb megható pillanatok következtek, amikor az igen nagy számban résztvevő "közönség", családtagok, barátok, ismerősök adhatták át virágaikat a ballagóknak. Majd a Szózat hangjai után még egyszer - együtt a teljes osztály - visszatértek tantermükbe. Vége a vidám diákéletnek, következik az érettségi, ahol már nem biztos, hogy mindenki együtt tud újra lenni.
     A diáknóták dallamára a vonuló csoport, mielőtt visszatért az épületbe, az intézmény lépcsőjén felsorakozva mindenkinek lehetővé tették osztály csoportkép készítését. Mi is csináltunk párat, amelyek a tudósítás többi fotója után láthatók. A csoportképekre és a tablóra kattintva azok nagyobb méretben megnyithatók, ilementhetők, vagy kinyomtathatók.

GiK 
.
A képre kattintva nagyobb méretben elérhető!
A képre kattintva nagyobb méretben elérhető!
A képre kattintva nagyobb méretben elérhető!
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-