Végh József: Kámor
Bajza Nógrád megyében
Neve hallatán a reformkor legjelentősebb
kritikusára gondolunk, ki Kölcsey és Szemere Pál után megteremtette
magyar irodalmi kritikát, s aki félelmetes vitatkozóként vált a haladó
nemzeti eszmék szószólójává. Ő az 1837-ben létrejött Nemzeti Színház első
igazgatója. Hamarosan lemondva erről a posztról, újra kritikusi tollat
ragad. Sógorával, Vörösmartyval felváltva írták az Atheneaum Játékszíni
Krónika című rovatát. Az 1848-49-es szabadságharc időszakában Kossuth
megbízásából szerkesztette a Kossuth Hírlapja című napilapot, ezért a forradalmi
eszmék bukása után bujdokolni kényszerült.
A nógrádi határhoz
közel eső Heves megyei Szücsiben született 1804-ben. Apja jómódú gazdálkodó,
művelt ember, kinek Gyöngyösorosziban, Szücsiben és Kisterenyén is voltak
birtokai. A leghűségesebb barát, Toldy Ferenc írja Bajzáról:" köz tanulását
1811-ben Gyöngyösön a ferenci atyák gymnásiumában kezdte, azt Pesten folytatta,
hol 1818-tól 22-ig a bölcseletet, 1822-3 a törvényeket hallgatta, s azokat
Pozsonyban 1824-ben végezvén egy évet törvénygyakorlaton unokabátyja Fölváry
Ferenc hevesi alispánnal töltött. Az 1825-27-ki emlékezetes országgyűlésen
ugyan e rokona, mint országgyülési követ mellett megyei írnokként volt
jelen." Földváry társaságában gyakran hosszú utazásokat tett megyénkbe.
Nógrád megyei
kapcsolatát elsősorban Toldy Ferenccel folytatott levelezéséből ismerhetjük
meg:
1823. szeptember
23-án így ír Gyöngyösorosziból barátjának: "Én most nem dolgozhatom. Ha
írsz nekem csak e hónap végével írj, mert én holnap után Nógrádba megyek,
és csak egy hét mulva vissza."
1824. december
16-án ír a következő útjáról:" E holnap mintegy 30-án Nógrádba megyek csavarogni,
nem azért mintha ottan dolgom volna, hanem mivel most egy kis ürült időm
van; meglátogatok sok régen nem látott rokonokat és tudom, sok derék lyánykákkal
leszen szerencsém megismerkedni."
Úgy látszik nem
csalatkozott várakozásában, mert visszaérkezése után azonnal,1825. január
7-én ismét levelet ír:" Nógrádból megtértem de későbben mintsem kellett
volna. Boldog egy nehány napot tölték ott; s ez nem eléggé méltó hogy érette
valami feláldoztassék? Szép társaságokban vala szerencsém jelen lenni,
mellynek következése az is hogy egypár sötét szem barátodat majd megfogá.
Visszatértemben Pászthón nem tudva olly helyre találtam beszállani hol
épen mivel névnap vala házi Bál volt. Közzéjek keveredtem s a tánczosnék
kevés számmal lévén én két más ottan jelenvaló ifjúval (kiknek egyike Kazinczy
Ferencz testvérének fija Biharból, az embereknek legszelesebb bohója, másika
Plathy, nekem tisztelve szeretett barátom, ki most tevé le a censúrát s
egy szép lelkű ifjú) öszve vévén magunkat egy ottan lévő Úri háznak kisasszonyát
mentünk meghívni; s a mint belépénk egy előlszobában találánk a leányt
anyjával. Bementünk után kevés perczczel, beszédünknek alatta egy kis barna,
görög szépségű leányka suhant-ki a másik szoba ajtaján, ez vala a kedves,
az általam még nem ismert nem látott. Ő több mint középszerű szépségű,
az igen szépeknek azonban utólja felé való; mindazáltal érdemes arra hogy
érte Trója romba dűljön. Minden szavából mennyei ártatlanság s a legszebb
lélek sugárzik ki. Egy egy estvét adának csak az egek vele lehetni, mindazáltal
az angyal e kis idő alatt enyim fogott volna lenni; enyím, mert minden
mozdulata azt mondá, ha ezen villám fülembe nem csapott volna,
hogy ő már e l v a g y o n j e- g y
e z v e , melly reményemet, ezt a hajnalgó szerelmek táplálóját legott
szerte rombolá. Ha foglalatosságim engedtenek volna ábrándozónak lenni
még utóbb ollyan formán járhattam volna mint Göthe Vertere; annál inkább
mert az ő románjának kezdete hasonmása ezen enyímnek. Azonban, már minden
el van feledve s én igyekezni fogok ismét azon lepkény indulatú lenni ki
ez előtt két héttel voltam."
1825. március
15-én újabb utat említ:" Egerben egy hétig voltam s mivel a szükség úgy
kivánta Losonczra kellett mennem; onnét épen csak ma jöheték haza, a Nógrádi
desperatus út miatt". Ugyanezen levélben ír elképzeléseiről:" Sok szép
tárgyaktól vagyok lelkesedve s ha dolgozásra való hely s idő volna elveszteném
magam ismét a tündér világban. Hogy mutassak neked valamit megint inter
pia desideria feljegyezni való, közlöm egynéhányát tárgyaimnak, vedd úgy
a hogyan mi egymásnak gyengeségeit, szenvedélyeit, gyarlóságait megmosolyogva
venni szoktuk; azért mivel nem feddésre, nem útálatra valók, és talán mivel
sokát magunkból kiírtani nem hatalmunkban áll" A tervezett témák
között találjuk a "Somoskő (egy várrom Nógrádban)" címűt is.
A téma úgy látszik
továbbra is élénken foglalkoztatta, mint kiderül május 7-i leveléből:"
Ki mondta azt hogy a Váromladék elegia? Én nehezen mondottam azt leveleimnek
valamellyikében, mert én örökké insriptiónak fogom tartani. Igaz hogy egy
kisség hosszabbacska leve mint szokás, de a szokáson túl lépni vétek e?
A darab ammint mondám simítást kíván, és ha időm leszen majd meglátod hogy
a r o s zból még jó válhatik. Szeretném ha corrigálnál benne, correctiód
nekem gondolatot fog adni az új kidolgozásban. Hárfámnak (!!) azon húrja
melly szerelemre szokott volt zendűlni végkép elnémúla, mert nincs tárgy
melly felé ömledezzen s nem tudom ha fog az ismét pengeni. Azonban mind
e mellett is tele vagyok poetai érezéssel, tele lobogással, és sok tárgyaim
közűl nem tudom mellyhez kapjak, midőn ollykor időt lophatok. Többnyire
kocsiban, utazva eszmélek és csak fejemben dolgozom ki tárgyaimat. Igy
készüle a Váromladék (nógrádi utamban s első czímje Somoskő vala az lészen
utolsó is, mert ezen vár romra van írva) így Széphalom. Egynéhány inscriptio
és egy dal van nálam készen, ládám fenekén hevernek, s heverjenek."
A hivatali elfoglaltsága
azonban ekkor még nem enged számára elegendő időt az írásra. A Pozsonyban,
1827. április 20-án kelt levele erről tanúskodik: "Parancsoltad, hogy minél
elébb közöljem észrevételimet a változtatásokra nézve, tehát vedd ezennel
röviden; mert időm nincs sokat beszélni. A Dieta végén ismét halmokra gyűltek
dolgaink....Emlékezések. Somoskő. Eltünt ifjuság. Nem akarom mostani fölmelegülésemet
ezeknek újonnan való dolgozásával eltölteni. Inkább újat írok. Somoskőből
úgy sem leszen semmi."
A következő évben
hosszabb időt töltött el Pásztón. ĺgy ír szeptember 26-án kelt levelében:"
Augustusnak mintegy közepéig félig betegeskedve, félig egészségben huzódott
drága időm. Láttam, hogy censurára készülni késő, mert a terminus néhány
nap mulva kezdődni fog s hozzá ültem, hogy az Epigrammát folytassam s minél
előbb bevégezzem. Még a végszakasznak alig volt harmada kész, hogy öregebb
bátyámmal elkezdődtek öszveütközéseink, mellyeknek okát elhagyom.."
1828. december
8-én újabb utazásról tudósít:" A mult hónapban kétszer jártam Nógrádban
familiám dolgában. Másodikízben elfutottam volna egy napi látogatástokra,
de kerekem s tengelyem Tolmácson (Rétság mellett) letörvén egy napot kellett
csináltatásokra vesztenem."
Az utazások során
jegyzeteket készített, megfigyelt, s rögzített minden apró részletet. Bár
konkrét diósjenői látogatására mindezideig még fény nem derült, ám a Kámor
című írása a helyismeret oly pontos és aprólékos voltáról tanúskodik, hogy
nyilvánvaló ezáltal, hogy hoszabb idejű ittartózkodás nélkül nem készülhetett
volna el ez az elbeszélés. Sok olyan elemet is tartalmaz, melyet a szájhagyomány
mind a mai napig megőrzött a faluban.
A Fekete lovag
című elbeszélését egy pásztói tartózkodása során hallott népregéből
merítette. A bevezetőben itt is költői képekkel festi le a helyszínt:
" Nyugoti szélén
a Mátrának, hol a pásztói sivatag hegyláncz emeli kékellő pompájában ormait,
s egyalakú magas hullámzatok közt nyúlong el a jász síkok felé, kisded
róna völgy felett áll egy közép emeletű halom, melynek tetőjén néhány faltöredék
és bástyaromok látszanak. Pusztaság s mély hallgatás uralkodik a hely körül,
csak néha zeng felé a legelőkről egy nyájkolomp vagy esti csendben a szomszéd
faluból egykét tompa rémletes emberszó. Dél- és nyugotszaki vidékein tágas,
mérföldig terjedő erdőtlen tér nyílik fel a szemnek, hol arany kalászszal
sárguló földek s a zöld szín minden bájaival elhímzett rétek kozott áradoz
a zavaros habokkal tolongó Zagyva. Két századdal ezelőtt e gyönyörű tért
rengeteg erdők boríták, hasonlók a Mátra irtózatos vadonaihoz, s Verebélytől
kezdve le az almegyékre vivő úton jókora távolig nem volt emberi kéznek
egyéb jele látható, mint egy nyomorú fahíd a Zagyva folyamán. Belebb azonban
sűrű erdők között az említett halom tetején kormos régi falakkal egy építmény
álla, melyet a köznép maig is Hasznosvárnak nevez."
A Kámor és a Fekete
lovag című elbeszéléseket először Toldy adta ki 1861-ben, majd ezután Badics
Ferencz jelentette meg újra 1899-ben. Badics írja Bajza életrajzában:"
Elbeszélést Bajza mint Kisfaludy korában, most is inkább szerkesztői szükségből
írt; érezte, s ezt leveleiben többször ki is fejezte, hogy a novella-írásra
nincs igazi tehetsége. Novelláiban az érzelmesség s a lovagvárak romantikus
kalandjai felváltva jelennek meg, de egyikben sem segíti valami leleményes
képzelet."
Ugyanő a két íráshoz
fűzött jegyzeteiben az alábbiakat írja: Az eredeti kéziratok a Magyar Tudományos
Akadémia kézirattárában találhatók.(4 r. 131. sz) - "Toldy azt írja róla
("Bajza élete" 8 lp.): "Két ez időben (t. i. 1831 körül) írt regénye: A
fekete lovag és Kámor, terjedelmök miatt kiszorúlván zsebkönyvéből (Auróra),
nyomatlan maradt." A terjedelem azonban mellékes ok lehetett. A fekete
lovag Bajzának legelső kisérlete prózai elbeszélésben, s úgy látszik, hogy
többszöri átdolgozás után sem volt vele megelégedve. Még mint pozsonyi
joghallgató kezdett hozzá. "Régen hordozok én egy gondolatot, egy excentrikus
gondolatot drámára" - írja Toldynak 1823. decz. 28. (Lev.VI. k. 15. sz.);
- de a conceptióban mindjárt nagy hibát vesz észre, - "mely ezen ezen kérdésben
foglaltatik: hogy lehessen egy gyilkost tragikai személylyé teremteni";
de talál megfejtést - nem többé drámában, hanem elbeszélésben. Mikor azonban
kidolgozásához kezd, nem érez magában elég tehetséget. Utóbb mégiscsak
megírja, s köv. levelében (1827. jan. 7.) már arról értesíti barátját,
hogy "az elbeszélést elkészítette, többet teszen valamivel két ívnél, de
letisztázva nincsen", s erre egyhamar nem is ér rá. Toldy sürgetésére azzal
felel, hogy újra átdolgozza. Toldy is elbeszélésen dolgozik. "Az Emilia
névben összetalálkoztunk, nálam is e név van. De ez semmi."(VI. k. 21.
sz.) Hanem azért - úgy látszik - e találkozás miatt változtatja az emíliát
Emelkára. Febr. 25-én (VI. k. 23. sz. jegyzetben) Toldy újabb sürgetésére
azt írja, hogy elbeszélése "egész az utolsó constructióig készen van, csakhogy
én el akarom másként változtatni, mert így semmit sem ér." Toldy
most úgy akarja kicsikarni tőle, hogy elmondja a tervet Kisfaludynak, ki
az Auróránál rendesen meg volt szorúlva elbeszélések dolgában, s így most
az ő szavával sürgetheti. Bajzát bántja a terv fölfedezése, mert elbeszélése
"idétlen nyomorék": aztán a compositio hét ívnél több és stilizálva csak
az eleje van. De leírja majd sűrűn (hogy a nagy csomó a postán fel ne tűnjék);
"ha Kisfaludy átdolgoztan használhatni fogja, jó, igen örvendek rajta,
de nevemet nem adom alá, nem akarom, hogy a "publicum azon érdemet nekem
tulajdonítsa, mely nem enyém, hanem az átdolgozóé". (VI: k. 30. sz. jún.
13.) Kisfaludy aligha lehetett vele megelégedve, mert nem adta ki. Bajza
később (VI. k. 42. sz. 1825. ápr. 8.) is azt írja, midőn megint egy gondolata
támad, hogy "könnyebben tudna a drámában forogni, mint az Erzählungban,
mert a mi epicum, az nékem mind nehezen megyen.". Valószínű tehát, hogy
A fekete lovag, (mert tárgya szerint erről van szó a levelekben) még az
első fogalmazású kéziratban maradt hátra; s ebből adta ki később Toldy
(Bajza Összegyűjt. Munk. 1861. II.k.) mint "kegyeletes ragadomány"-t, mely
- a töredékül maradt Kámorral együtt - akkor fejledező szépprózai irodalmunkban
ilyen félig kész állapotban is érdekes kísérlet. Toldy e kötet, végére
Tudnivaló czím alatt a következőket írta a két elbeszélésről:
"E két kötet, nagyobb részében, kiadatlanokat hoz. Ilyenek: A fekete lovag,
Kámor. Emezt szerzője be nem fejezte ugyan, de szokatlan dolog jelesírók
összegyűjtott munkái közé, kivált halálok után, töredékeket is venni fel,
mert a részletek élvezetén túl az író jellemzésére, mint valamely antik
torso a műismerőnek, kedves és tanulságos eszközt nyújtanak. Mindkét mű
azonfelül első dolgozat; soha szerzőjök által simítva, de még csak átnézve
sem voltak: valódi kegyeletes ragadomyányim: de domini funere rapta sui.
Azért hiányzik rajtok azon formai bevégzettség, melyhez Bajza művein szokva
vagyunk; de stúdiumra e brouillóni állapotjokban is alkalmasak; s mint
újabb regényköltészetünk első - Kisfaludy-féle - stádiumához tartozó darabok
ma már történetileg is érdekesek. Egy s más helyt a toll elsiklásait -
szóegyeztetésben, mondat-alkotásban - s az emlékezet botlásait megigazítanom
nemcsak elhúnyt felejthetetlen barátom szelleme iránti kegyeletem, de az
olvasó tekintete is kívánta; ezeken túl érintetlen maradt minden, forma
és dolog egyaránt."
|