Végh József: Kámor
Balogh Béni: Kámor kincse
Az írás megjelent a szerzőnek a Téka
Könyvkiadónál,l990-ben megjelent, Omló bástyákon hulló csillagok című,
valamint a Vártornyok és harangok című, a Novitas B Kiadó gondozásában
l993-ban megjelent kötetében.
A festői szépségű
Börzsöny keleti hegyeiben, Diósjenő fölött, egy meredek csúcson állott
hajdanán Kámor rablólovag sziklavára...
Abban az időben
több király vetekedett a magyar trónért, és több kiskirály gyötörte-szipolyozta
a szerencsétlen haza még szerencsétlenebb népét. Könnyű dolog volt hát
a "zavarosban halászni", magyarán: rabolni, fosztogatni.
Kámor kegyetlen,
gonosz kényúr volt, aki az egész Börzsönyt, de a Duna kanyarulatának vidékét
is rettegésben tartotta. Életének egyetlen célja volt: minél többféle kincs
összeharácsolása. Rablóhadában nagyon vegyes népség verődött össze, akiket
egyetlen dolog, a zsákmányszerzés tartott össsze.
Élt abban az időben
a Börzsöny északkeleti vidékén, közel Diósjenőhöz egy öreg juhász. Ez a
pásztorember akarva-akaratlan a rablólovagot szolgálta, annak a nyájait
legeltette. Ennek a juhásznak volt egy kései gyermeke, egy csudaszép szőke
hajú leányka, akinek Ilka volt a neve.
Felserdülvén,
a gyönyörű leányzó szépségének híre messzi földekre eljutott... Jöttek
is a kérők, egymásnak adták a kilincset, de az apa Kámor tudta nélkül nem
merte senkihez feleségül adni.
- Nem is tudtam,
hogy ily gyönyörű leányod van - szólott meglepődve a rablólovag, amikor
a juhász engedélyt kért tőle a leánya férjhezadásához. - Ám ha az én birtokomon
nyílik e szép virág - folytatta Kámor -, akkor nem engedem másnak leszakítani
- és azonnal parancsot adott, hogy a szép leányt már másnap kísérjék fel
a várba.
A juhászleány
szépsége annyira rabul ejtette a rablólovagot, hogy azon minutumban menyasszonyául
választotta.
- Három nap múlva
megtartjuk a világra szóló lakodalmat! - adta ki a parancsot.
Mert, hogy egyik
szavamat a másikba ne öltsem - ha kissé éltes korban járt is őkelme - még
legényember volt a rablólovag.
Hamarosan nagy
lakodalmat csaptak Kámor sziklavárában ahol jót mulattak a rablók, a mindenféle
útonállók
és a sunyi képű orgazdák, akik a rablólovag összeharácsolt holmijait értékesítették.
A szegény juhász
és szépséges leánya, akik kénytelenek voltak beletörődni Kámor parancsába,
összetörten gubbasztottak a rablók között, akik bizony alaposan felöntöttek
a garatra.
A koldusok pedig
- akik szép számban voltak ebben az időben - a vár árkai, sáncai körűl
őgyelegtek alamizsnára, elhajított lakodalmi hulladékra várva.
Kámor azonban
oly gonosz és kegyetlen volt, hogy nemcsak nem adott ezeknek a rongyosoknak,
hanem martalócaival még el is űzette őket. A szerencsétlen koldusok jajgatva
menekültek a haramiák korbácsütései elől.
A részeg Kámor
- aki a vár egyik sarokbástyáján állva figyelte a koldussereg elűzetését,
- a rongyosok ilyedt menekülését harsány kacajjal kísérte.
- Üsssétek a sok
léhűtőt! - biztatta a martalócokat.
- Légy átkozott!
Százszor légy átkozott! - kiáltotta vissza nagy merészen egy öreg koldusasszony,
aki nagyobbnak, erősebbnek tűnt a többinél.
- Halgattassátok
el a vén banyát! - adta ki dühös parancsát a rablólovag.
Ekkor azonban
váratlan fordulat történt. A koldusasszony kicsavarta az egyik haramia
kezéből a korbácsot, és többet közülük halálra korbácsolt.
- Öljétek meg
a banyát! - dühöngött Kámor, látva, hogy martalócai alig-alig bírnak e
nagyerejű koldusasszonnyal.
- Leendő lányod
legyen boszorkány , aki haláláig elátkozott kincseidet őrzi! - így kiáltott
a koldusassszony, majd a zűrzavarban egy váratlan pillanatban eltűnt a
martalócok szeme elől.
Az egyik rabló
állítása szerint hirtelen fekete hollóvá változott és elszállt a Börzsöny
rengetegébe. Szavait azonban senki sem hitte el, mivel ugyancsak kapatos
volt az ördögadta.
A fényes lakodalom
után kerek egy esztendőre a volt juhászleány, a rablólovag felesége ragyogó
szépségű leánygyermeknek adott életet. És a rablólovag aki idáig annyi
bánatot, könnyet, nyomorúságot okozott az embereknek, végtelen örömében
elhatározta: jó útra tér, és ezután semmi gonoszsággal nem terheli a lelkét.
Csakhogy már késő
volt!
Abban az időben
a vetélkedő királyok közül az Anjou származású Károly Róbert került hatalomra,
ő teremtett rendet az országban, s a rablólovag hadait is szétverte, várát
elfoglalta.
ĺgy vált földönfutóvá
az egykori kegyetlen, ám leánya születése után jámbor emberré vált rablólovag.
Olyan gyorsan kellett menekülnie, hogy minden értéke, kincse a várban maradt.
Egy ideig feleségével
és szép leánygyermekével a hegyekben bújdosott, majd más országban keresett
menedéket. Ott pedig közönséges zsoldos katonaként fejezte be kalandos
életét.
Halála után felesége,
a szépséges juhászleány, Ilka, és ugyancsak szép leánya, Milka hosszú-hosszú
vándorút után hazatértek a Börszöny vidékére. Ám az emberek előtt nem merték
felfedni kilétüket, mivel féltek ezek bosszújától. Gyógynövényeket, erdei
gyümölcsöket, gombákat gyűjtöttek, és ebből tengették szerencsétlen életüket.
Egy csendes őszi
napon a juhászleány, a rablólovag felesége, erdei kunyhójában örökre lehunyta
a szemét... Búsult, búsult az árván maradt Milka, aki most már koldulásból
tengette az életét. Ám egy alkalommal különös párbeszéd ütötte meg a fülét.
Két juhász beszélgetett az erdőszélen.
- Kámor lovag
olyan gyorsan menekült el, hogy rengeteg kincsét a vár egyik mély pincéjében
felejtette - így az egyik.
- Tehát a sok
kincs érintetlenül ma is ott van! - tette hozzá a másik.
Nagyot dobbant
erre a Milka szíve.
A kincs pedig
engem illet - gondolta boldog reménységgel. Azután hamarosan ásót-kapát,
csákányt kerített, és az első holdvilágos éjszakán ásni kezdett a vár romjai
között.
Ásott-ásott sok-sok
napon át, de bizony semmi kincset nem talált.
Nem baj, majd
holnap - reménykedett, és a legközelebbi holdas éjszakán ismét ásott tovább.
A kincsásó titokzatos
leány és az óriási kincs híre hamarosan bejárta a vidéket, és kalandvágyó
emberek éjnek évadján keresni-ásni kezdték Kámor kincsét... Ám ekkor a
rablólovag lánya, Milka, megbőszült oroszlánként, üvöltve rontott rájuk,
s ordította-kiáltozta: takarodjanak onnan, semmi közük az ő kincséhez!
Hamarosan el is
tűntek is onnan a kincsásó emberek, és a titokzatos éji leány híre bejárta
az egész környéket.
- Vagy bolond,
vagy valami boszorkány - suttogták széltében-hosszában az emberek -, aki
Kámor lovag elásott, elátkozzott kincsét őrzi.
Az évek pedig
teltek, s azóta a bolondos Milka, Kámor "boszorkány" lánya is valahol az
erdei avarban, kék ibolyák és hóvirágok szomszédságában alussza örök álmát.
Ám Kámor kincsének legendája ma is él a diósjenői palócok emlékezetében...
A két világháború között, mivel a hit reformátusokra és katolikusokra osztotta
az embereket, az előbbiek, a "józanabb" hit követői badarságnak tartották
az egészet, míg az utóbbiak jobban hittek benne.
Nosza, felkerekedtek
hát a vastag nyakú diósjenői kálomisták, hogy végére járjanak a dolognak...
Ástak-ástak rendületlenül az áldottak, de bizony kincsre sehol sem akadtak.
- Mese az egész
- mondogatták, de egy dolog sehogyan sem fért a fejükbe; mégpedig az, hogy
az üreg, a gödör, amit egész nap ástak, másnapra betemetődött, és kezdhették
újra az egészet. Végül is megunták a dolgot, és dolgavégezetlenül hazavonultak.
- Ugye, hogy mégiscsak
létezik Kámor kincse - hajtogatták suttogva a római hitet valló öreg anyókák.
- Lám a rablólovag lánya, a boldogtalan Milka nem engedi, hogy a kálvinisták
elorozzák a kincset... A koldusasszony átka pedig megfogant, mert a boszorkánnyá
vált leány híven őrzi Kámor elátkozott kincsét.
Mindezen kalandos
történet magvát pedig 1986 nyarán, Diósjenőn járva hallottam a helybéli
gyerekektől, s tanáraiktól.
|