Végh József: Kámor
Kámori történetek
A kámori boszorkány
Az alábbi
történetet Végh Károly kántortanító jegyezte fel valamikor a század elején.
Sajnos az eredeti forrás - helyi református egyház iratanyagának jelentős
részével együtt - l944-ben a háború áldozatául esett. A megszálló katonák
ezekkel gyújtva tüzet sütötték meg ételüket.
Történt egyszer,
hogy bejelentés érkezett a község elöljáróságához, hogy a közeli Kámorban
élő öregasszony, boszorkány. S valóban, a hegy tetején egy apró házacskában
egy magányos anyóka éldegélt. Talán az volt a baj, hogy senki sem ismerte,
márpedig egy falusi közösség nehezen tűri el az ilyet. Megpróbálták titkát
kilesni, de mindhiába: ha valaki arra járt, messziről láthatta őt a kertjében
tenni-venni, de mihelyst észrevette őt a nénike, azonnyomban beszaladt
a házba, s nem mutatkozott többé. Senki nem tudott róla semmit, senki nem
is beszélt vele. Soha nem jött le a faluba, az erdő gyümölcsei táplálták
őt, s az erdőből gyűjtögetett élelemmel vészelte át még a telet is kunyhójában.
Már nem tudni, hogy miért terjesztették róla e szörnyű vádat, de a faluban
olyannyira elterjedt ennek híre, hogy az elöljáróság már kénytelen volt
utánajárni a dolognak.
Arra az elhatározásra
jutottak, hogy végérvényesen lezárják az ügyet, így az egész testület felkerekedve
elindult Kámorba. Az utolsó szakaszt már óvatosan közeledve tették meg,
s látták is az öregasszonyt kis házának udvarán, ám mikor megpillantotta
a közeledőket, most is sietve magára zárta az ajtaját. Hiába szólongatták,
hiába próbálták hangos szóval meggyőzni, nem mutatkozott többé. Egy kis
idő multán türelmüket elvesztvén, feltörték az ajtót, s átkutatták az apró
épület minden zegét-zugát, ám sehol sem leltek az anyóka nyomára. Minden
eredmény nélkül bár, de még sokszor átnézve tűvé tették a ház minden szegletét.
Most már maguk is megijedtek. Összeültek tanácskozni, hogy mitévők legyenek?
Félelmükben arra az elhatározásra jutottak, hogy pontot téve a dologra,
felgyújtják a házat. Úgy is tettek. Az aprócska házikó gyorsan leégett.
A férfiak szótlanul bámulták a hamvadó tüzet. Miután elaludt az utolsó
parázs is akkor vették észre, hogy a ház helyén egy szűk nyílás bejárata
feketéllik. Egy alagút volt a ház alatt.
Ezek után két
dologra gondolhattak: vagy megégett a boszorkány a tűzben, vagy pedig a
titkos kijáraton át elmenekült, s ez esetben ma is itt él közöttünk.
A vasfazék arany
Sztregovai Sándorné elmondása
alapján feljegyezte: Végh József
Valamikor nekünk
rettenetesen sok gyümölcsünk volt, s így a piacra jártunk édesanyámmal.
Az oroszok után, amikor mentünk, akkor vonatok nem voltak, hanem vagonban
utaztunk. Egyszer Bertalan Julis nénivel, meg Szkuban Julis nénivel hárman
jöttünk a vagonban, és Pesttől Vácig beszélgettünk. Egyszer egy hatvan
éves körüli férfi szól hozzánk, s azt kérdezi:
- Maguk diósjenőiek?
- Igen - mondtuk.
- Hát akkor most
már mesélek vakamit. Tudják, hogy az én őseim olyan rettenetes szegények
voltak, hogy borzasztó. De ott volt a kámori vár, s a vár alatt egy ház.
Tudnak róla, megvan az még?
Mondtuk, hogy
meg, ma is kámori háznak hívják.
- Na - azt mondja
- képzeljék el, hogy az én dédapám (vagy már nem is tudom mit mondott,
melyik őse) ebben a várban volt kocsis. A vár ura, amikor feldúlták a várat,
betemettette az alagútat, nagy követ fordítottak rá és sok földdel elfedték.
A dédapjának pedig megparancsolta, hogy egy nagy vasfazék aranyat a vár
tövében ásson el, mert ott úgy sem keresi senki.
Úgy is tettek
az ősei. Mikor azonban már öreg ember lett, akkor azt mondta az ő nagyapjának,
hogy menjetek el és keressétek meg a kámori házat. Itt és itt van elásva
a vasfazék arany. Először azt gondolták, hogy szegény öregnek már nincs
is rendes esze, de addig mondta, addig mondta, hogy mégis eljöttek Jenőre
szamárháton, mert juhászok voltak.
Megkeresték, meg
is találták a leírás szerinti helyen a vasfazék aranyat. Csak kis oldaltarisznya
volt náluk, amilyen a juhászoknak szokott lenni. Teleszedte, s még sokszor
visszatért Diósjenőre. Amilyen szegények voltak, most olyan gazdagok lettek.
Mikor utoljára jött Diósjenőre, akkor a kámori háznál találkozott egy kis
fiúval. Tehenet legeltetett. Nagyon könyörgött neki, hogy édes fiam, gyere
velem! Gyurinak hívták. Az öreg Berki Gyuri nagyapja volt az a kisfiú.
- Gyere fiam,
én adok neked valamit! - de a gyerek annyira félt, hogy nem ment vele.
Akkor volt itt utoljára, pedig a vasfazékban még nagyon sok aranyat hagyott,
s azért akart a gyereknek is adni belőle, mert már ők olyan gazdagok voltak,
hogy nem is kellett több. Hiába könyörgött azonban a fiúnak.
A történetet a
fosztóban elmeséltem másoknak is. Nagy Károly komámék a kámori réteket
kaszálták. Mondtam nekik, hogy ha már ott kaszáltok, miért nem nézitek
meg? El is mentek s megkeresték. Meg is találták az üres vasfazekat, de
akkor nemrégiben bonthatták ki, mert friss ásás volt. A mai napig is ott
van a vasfazék.
Érdekes még, hogy
még lány voltam, a háború előtt csemetét jártunk oda ültetni, s a hegy
tetején fa egyáltalán nem nőtt, csak fű. Egészen lapos volt. A sógoromék
hárman voltak testvérek, ők pedig leereszkedtek a kámori lukba. Amikor
már nagyon mélyre mentek, akkor gázt észleltek, s így nem mentek tovább.
Mondják még, hogy
a nógrádi vártól idáig, s innen tovább Palánkig alagút vezetett.
Az alagút
Ha - akár még manapság
is - valaki a Kámorhoz fűződő történetek felől érdeklődik Diósjenőn, vagy
a környező falvakban, előbb utóbb nyomára bukkan annak a vélekedésnek,
hogy a Nógrádi várat egy titkos alagút köti össze Kámorral, s amelyen át
aztán tovább is eljuthattak egykoron egészen Drégely váráig. A történet
minden bizonnyal onnan eredeztethető, hogy mindhárom várban van "alagút"
melyekhez rejtélyes esetek fűződnek. Nógrád várát egy alkalommal erősen
támadta a török, s mikor végre bevéve azt, elfoglalta az erősséget, meglepetéssel
vette észre, hogy egy teremtett lélek sincs már a várban. A hagyomány szerint
a várvédők Kámor felé menekültek az alagúton át. Drégely vára közelében
is erősen tartja magát a történet, hogy a Szondy-alagút összeköttetésben
áll a várral. A dolog szépséghibája ott van, hogy míg Nógrád és Drégely
vára a török időkben élte fénykorát, addíg Kámor vára már a hódoltságot
megelőző időszakban elpusztult. Valami szerepe azért mégiscsak volt Kámornak
ebben az időszakban is, hiszen a ma is használatos nevű Török asszony útja
a közelében található. Erre vezetett egy, a török csapatok között
hírt vivő asszony útja.
A mogyoróbokor titka
Az alábbi történetet
Csabuda Tamás 5. osztályos diósjenői tanuló gyűjtötte, a Szentgyörgyi István
Művelődési ház 1981. évben kiírt pályázatára:
"Községünk a Börzsöny
hegység lábánál terül el. Határában található a Kámor nevezetű hegy, melynek
tetején van egy nagy lyuk. Az vezet be a hegy belsejébe, ahol állítólag
nagy tágas helyiségek vannak, s bennük hatalmas kádak teli kincsekkel,
arany-, ezüst- és gyémánt ékszerekkel. A legenda szerint ennek a kámori
hegynek, illetőleg várnak az aljában, vagyis a laposban, van egy öreg,
régi mogyoróbokor. Ez a bokor az egykori vár kapuján nőtt, ami olyan csapóajtóféle
volt.
Minden évben,
virágvasárnapkor, mikor a pap misézik, ez a csapóajtó a mogyoróbokorral
együtt elmozdul a helyéről. Ha valaki ezt kilesi, akkor a kinyílt kapun
be tud sétálni a barlang belsejében, s az ott felhalmozott kincsekből annyit
hozhat magával, amennyit csak elbír. Nem szabad azonban a telhetetlenség
bűnébe esnie, mert ha nem igyekszik kifelé, akkor a kincsesbarlang ajtaja
bezáródik mögötte, tudniillik, hogy az csak addíg marad tárva, míg a pap
a templomban be nem fejezi az ünnepi szertartást. Ekkor bezáródik, s csak
egy év múlva tárul ki ismét."
A bolygó lámpa
A mesés kincs történetével
más változatban is találkozhatunk. Az alábbi esetet a diósjenői nyugdíjas
klub tagjainak elbeszélése alapján közlöm.:
Az elásott kincs
helyét úgy lehet felfedezni, hogy virágvasárnapon, vagy Szentgyörgy napján
a kincs lángot vet. Azt mondják, hogy ilyenkor tisztul meg.
A Kámor környéki földeken is sokszor
megfigyelték, hogy úgy másfél méter magasságban megjelenik egy imbolygó
fény, jelezvén az elásott töménytelen arany helyét. A szerencsés ember,
ki mindezt mefigyelte, legjobb ha kapcát, vagy valami más ruhadarabot dob
rá a lángra így távoltarthatja magát a kincset őrző rontó szellemektől.
Igazán biztonságban azonban csak az a hetedik gyermek lehet aki fiúként
született a családjába. Neki ugyanis nem árthatnak kincseket őrző boszorkányok,
mert természetfölötti hatalommal bír.
A garabonciás diák sárkánya
(Csabuda Tamás, 5. osztályos diósjenői
tanuló gyűjtötte 1981-ben, a művelődési ház pályázatára)
"A nagyapámtól hallottam,
hogy a múlt században, de még a mostani évszázad elején is voltak sárkányok
a szájhagyomány szerint. Ezek a sárkányok úgy fejlődtek ki, hogy voltak
különlegesen nagy növésű kígyók, melyekből a garabonciás diák kiszemelt
egyet magának. Sokáig kijárt arra az erdőrészre, hol az óriáskígyó tanyázott,
s gondozta, etette, s magához szoktatta. Hét évig tartott, míg a kígyó
sárkánnyá fejlődött. Ekkor a mágikus hatalommal rendelkező diák fölpattant
a sárkánya hátára, s elrepült vele. Amerre csak repültek, mindenütt hatalmas,
sötét felhők kerekedtek, s szélvihar tombolva pusztított mindent, ami csak
az útjába került. Zivatar és jégverés kísérte útjukat, kidőlt fák összeomlott
háztetők maradtak utána.
A nagyapám apja,
mikor még úgy tízévesforma gyerek volt, az apjához ment a kámori erdőbe.
Enni vitt neki. Alig indult hazafelé, mikor váratlanul egy jól öltözött
fiatalemberrel találkozott, aki azt kérdezte tőle:
- Te gyerek, nem
láttál valahol útközben egy nagy kígyót, mert az az én sárkányom lesz?
Mikor otthon elmesélte
apjának az esetet, az apja azt mondta neki:
- Jaj, te gyerek!
Az biztosan a garabonciás diák volt. Miért nem kértél tőle pénzt, mert
neki rettentő sok van! Most már mi is gazdagok lehetnénk."
Sisa Pista a Csepegőkő menedékében
Sisa Pista (eredeti nevén
Benkő István) az utolsó Börzsönyi betyár volt, kinek emlékezete máig él.
Az idősebbek gyakorta emlegetik, hogy sokszor járt Diósjenőn. Mindíg jó
szívvel fogadták őt, hiszen köztudott volt róla, hogy a szegényeket sosem
bántotta. A falusiak látták el őt szalonnával, borral. Mondják, hogy kedvenc
tartózkodási helye volt a Csepegőkő, vagy a Hugó-villa menedéke.
Az alábbiakat
Kolacskovszky Lajos írja róla a Túristák Lapjában 1938-ban megjelent, A
Börzsöny múltja a néphagyományok szerint című írásában, az áltatala hallott
elbeszélések alapján: " Fáin, derék ember volt Sisa Pista - úgymond -,
cifra szűrben járt, lobogós ingben, fényes baltával. Az övét teletűzdelte
késekkel, pisztolyokkal. A talmácsi juhásznak volt a fia: az apját is ismertem;
rég meghalt, az Isten nyugosztalja! Egyszer a Pista többedmagával a tilosba
terelte a nyájat. A jágerok megtudták, elzavarták. Hanem a Pista megintcsak
odahajtotta a juhokat. A szűr ujjába rejtve, hazulról magával vitte a kutácsot.
No, jöttek a jágerek sebbel-lobbal, éktelenül káromkodva! Hanem Sisa nem
ijedt meg; egyet kanyarított a szűre ujjával; a nyavalyások örökre fekve
maradtak. Olyan egy legény volt a Pista! Hát persze otthon nem volt, nem
is lehetett maradása; elbujdosott az erdőn. A szegénylegények mind hozzáálltak.
Néha tizenhatan, tizennyolcan is bandáztak. A szegényt nem bántották; az
uraságtól egész nyájakat elhajtottak. Aki vándorlónak rossz volt az inge,
azt Sisa biztosan megsegítette gyolccsal, kanaváccal. De ha megharagították
a szegénynek is elhúzta a nótáját! Egyszer a Kemence völgyén, éppen a Királykútnál
pihent. Arra ment egy falusi asszony; Diósjenőre iparkodott a vásárba.
"Nem félsz, hugám?" - kérdezte az asszonyt. "Nem én; az az akasztófára
való Sisa most másfelé kujtorog." "No, - aszongya Sisa, - ihol a pénz,
visszafelé hozz két patkót a csizmámra. Majd megvárlak." Az asszony meg
is hozta a patkókat. Akkor Sisa - se szó, se beszéd - annak rendje és módja
szerint megpatkolta az asszonyt. "Látod-e hugám, így jár mindenki, aki
engemet bánt! Tudd meg, hogy én vagyok Sisa Pista." - Erős volt, akár a
bika. A legvastagabb kötelet is játszva tépte szét. Azért nem is tudták
megfogni. Hanem utoljára megvert egy detektívet a korcsmában; persze nem
tudta, kivel akaszkodott össze. A detektív bosszút állt. Megkereste megint
Pistát a korcsmában és fogadásból megkötözte; hadd lássa, mit csinál. A
Pista ráfizetett erre a fogadásra, mert a detektív előzőleg drótot sodort
a kötélbe. ĺgy fogták el Sisát; akkor aztán elvitték a nagy törvénybe.
Gyarmaton raboskodott álló 22 esztendeig. Zubovics Fedor (a nógrádverőcei
Migazzi-kastély bérlője) szabadította ki; mingyárt magáhozvette, megtette
parádés kocsisának. Onnan került az oroszi grófhoz; (Gr. Brechtold) vadőr
lett belőle. A gróf szerette, jól tartotta; ha nagy vendégeskedés volt
nála, Pistának kellett felszolgálni az asztalnál. Egyszer a vendégek azzal
hencegtek, hogyha Sisa eléjönne, hát kiadnák neki a nyargalót. Sisa a gróf
tudtával rögtön átöltözött betyárnak, rátörte az ajtót a vendégseregre,
s a fényes baltával odavágott az asztal közepére. " Ide mind a pénzt, ha
kedves az életetek; én vagyok Sisa Pista!" A sok hencegőnek inába szállt
a félsz; a pénzt, a gyűrűket, az óraláncot ellenkezés nélkül odaadták Sisának.
Akkor ez - köd előttem, köd utánam - úgy eltűnt; kicsit később visszajött,
de már mint jáger. Utóbb a sok drágaságot mind viszajuttatta az urakhoz;
örült, hogy megijeszthette őket. Huszonöt esztendővel ezelőtt (1913-ban)
halt meg; Bernecén temették el. Amíg a maga gazdája volt a Pista, pénze
volt elégségesen. A pénzt a Cseresnyés-patak völgyén, egy nagy fa alatt
ásta el. De amikor eléjött a rabságból, a pénzt nem találta meg. Közben
az erdőt kivágták."
A "Rottenbáró-kő" (Grotte kereszt)
Történetét szintén
Kolacskovszky idézett írásában találjuk meg: "Egy másik magányos feszület
báró Grotte emlékét őrzi a Jász-patak mellett, a Kámor erdejében. A bárót
1906-ban vadászaton itt lőtték agyon. Hulláját másnap találták meg; a kutyája
őrizte. Máig sem látunk tisztán a dologban. Beszélik, rebesgetik, hogy
tán a főerdész végzett vele, szüksége lévén a 20.000 koronára; tudniillik
ennyivel biztosította be magát az esetre, ha a báró meghal. Vagy talán
inkább "keresd az asszonyt"? Állítólag egyugyanazon hölgynek udvarolt a
báró is, a főerdész is. No de ne szólj szám, nem fáj fejem!"
Kámor zúgása
Diósjenőn még ma
is hallani a mondást: "Kámor zúg, hideg lesz, Őzberek zúg, meleg lesz."
Magyarázata egyszerű megfigyelésen alapszik: ha az észak felé lévő Kámor
felől jő a szél, az gyakorta jelenti a hideg érkeztét, míg az Őzberek felől
érkező délnyugati áramlatok inkább a meleg levegő érkezését jelzik.
Borsosberényhez
képest már más irányban, délnyugatra található a Kámor. Ennek megfelelően
- mint azt Sándor Rozi néni mesélte Bujáki Orsolya 7. osztályos tanulónak
- mást is jelent a "zúgása".
"Tavaly (l994-ben)
különösen jól lehetett hallani. A morajlás olyan erős volt, hogy az ember
azt hitte, hogy a hegy be akar jönni a faluba. Volt aki azt mondta, hogy
azt a vihart jelezte előre, mely néhány nappal később végigsöpört a falun.
Én inkább azt gondolom, hogy a Kámor zúgása a tavasz kezdetét jelenti.
Ilyenkor a szél belefúj a barlangba, ott örvénylik, s ez adja ezt az ijesztő
hangot."
A kámori tűzhányó
A századforduló
utáni évtizedekben Kliment lajos volt a falu körjegyzője. Pozsonyszöllősön
született. Középiskoláit Esztergomban, a közigazgatási tanfolyamot Budapesten
végezte. 1910-ben érkezett Diósjenőre, s hamarosan megszerette a falut,
mely viszont gyorsan befogadta az agilis, tevékeny embert. Hivatali beosztása
mellett községi képviselővé, majd a levente - és a tűzoltóegyesület
elnökévé választották. Az első világháborúban az orosz fronton főhadnagyként
fogságba esett. Katonai érdemérmet és signum laudis kitüntetést kapott.
Felesége Toula Ilona tanítónő.
Az itt töltött
évtizedek lokálpatriótává tették. Felismerte, hogy Diósjenőn egy jól jövedelmező
bevételi forrás lehet az idegenforgalom. Működése idejére esett a strand
megnyitása, s többek közt ő szorgalmazta azt is, hogy a falusi házak tisztaszobáit
budapesti nyaralóknak adják bérbe. Többszáz család ismerte meg így falunkat,
sokan rendszeresen visszajártak közülük. Diósjenő szeretetét azzal is ki
kívánta fejezni, hogy mikor a vitézi címet elnyerte, nevét "Kámory"-ra
változtatta.
Gyakran emlegették
akkoriban a faluban a következő mondást: " Kámor felől fújja a szél a harasztot."
Kámory volt ugyanis a jegyző, Szél Zoltán az aljegyző és Haraszty András
a jegyzőgyakornok.
Vitéz Kámory Lajosról
mesélték az alábbi történetet - melynek hitelessége már természetesen
nem leellenőrizhető: Egy képviselőtestületi ülésen vetette fel azt az elképzelését,
hogy fel kellene újítani a kámori tűzhányó működését. Néhány kocsi szenet
kellene a kámori barlangba önteni, amely aztán meggyújtva, sokáig
füstölve azt a látszatot keltené, hogy újra működik a tűzhányó. Titokban
éjszakánként pótolhatnák az elégett szenet. Ez a költség busásan megtérülne,
ugyanis mire kiderülne a turpisság, addig már az ország-világ felfigyelne
a falunkra, özönlene a kiváncsiskodó túristák hada, fellendülne a kereskedelem,
a szobakiadás...
Bárdi pincéje és egyéb történetek
Az ezt a kis könyvet
kiadó kultúrális egyesület, a Szentgyörgyi Kör pályázatot hirdetett l995
tavaszán a Börzsöny peremén élő általános iskolások számára.Segítséget
kértünk tőlük abban, hogy gyűjtsenek minél több történetet, információt
Kámorról. Jónéhányat már közöltünk az előbbiekben. Itt azokat a rövidebb
történeteket adjuk közre, melyek ugyan nagyon fontosak a Kámorról alkotott
képben, de rövidségük miatt itt szedtük őket csokorba.
Kámor lovag kútja
Kovács György és
Oszolik Szabolcs 4. osztályos borsosberényi tanulóknak mesélte Paulovics
Rozália: "A Kámor-hegy csúcsán van egy nagy, függőlegesen lefutó, mély
akna. Abba egyszer egy borsosberényi ember leereszkedett, körülbelül a
közepéig, és onnan egy követ dobott le. Pár másodperc múlva csobbanást
hallott. Ezután kimászott a lyukból. Hazafelé menet,
e hegy oldalán egy vízszintesen, a hegy gyomra felé befelé vezető járatra
bukkant. Talán ez volt a kút másik bejárata. Azt mondják ez a legendás
Kámor lovag kútja."
*
Bárdi pincéje
Bujáki Orsolya
7. osztályos borsosberényi tanuló gyűjtése. Adatközlők: Szász István, Schnéman
Ferdinánd és Sógor Sándor. Sok legenda fűződik ehhez a hegyhez. Volt
rajta egy vár és két alagút. Az egyik alagútat Bárdi pincéjének nevezték.
Itt van elrejtve a rablott kincs. Ma már nagy kőlap zárja el a bejáratát.
Állítólag Sisa Pista, a betyár is élt itt.
A másik barlagba
Sógor Sándor bácsi gyermekkorában köveket dobált be társaival. Sokáig hallani
lehetett, hogy a kő a barlang falának ütközik. A mikor már nem hallották,
gyorsan lehasaltak a fűbe, fülüket a földhöz szorították, így újra hallották,
hogy gurul a kő.Ezért feneketlen alagútnak nevezték ezután egymás között.
Balla Nikolett 7. osztályos
borsosberényi tanuló gyűjtései:
Adatközlő: Bobál
Józsefné." Tizenhat évig éltünk a Kámor hegy alatt egy kis házban a szüleimmel.
Volt ott egy a török időkből származó kút, melyből egyszer egy földrengés
után eltűnt a víz.
Egyszer egy mérnök,
meg egy gépész lement a barlangba, de nem jutottak le mélyre, mert már
tele volt dobálva kővel."
Adatközlő: Csernovák
Lászlóné. "Átjáró van a drégelypalánki vár és a Kámor között, melyet Deszkásnak
neveztek. Itt jártak át a katonák."
Adatközlő: Busai
Márton. "Ezt a vidéket és a várat egy Kámor nevű rablóról nevezték el,
ki a Bárdi pincéjében rejtette el a kincseit.
Adatközlő: Demeter
Károlyné. "A kámori hegy - melyet Fekete Kámornak neveztek - belsejében
volt egy üreg. Ebben tartotta Kámor rablólovag a kincseit. Erre vitt el
a "Török asszony útja". A hírvivőről valójában sosem tudták meg, hogy férfi
volt-e vagy nő."
Adatközlő: Szorcsik
András "A Kámor hegyet régebben Kincses hegynek nevezték."
Andrásik István 7.b osztályos
diósjenői tanuló gyűjtése:
Adatközlő: Miklós
Sándor. "Kámor vára Hunyadi Jánosé volt, később ő ajándékozta Jenei Andrásnak.
A várnak szép üvegtornyai voltak, melyek Pestre és Budára néztek. Régi
mondák és elbeszélések szerint Kámor lovagnak ott van elrejtve a kincse.
A vár környékét leanderek és árvalányhaj díszítette. A vezér lánya innen
járt a zsibaki gyógytóra. Kámor a Börzsöny egyik legszebb hegye. Az országban
egyetlen megyének sem volt ilyen vára."
Hugyecz Renáta 5.b osztályos
diósjenői tanuló gyűjtése:
Nagymamámtól hallottam
a következőket: Diósjenő nagyon régi település. Keletkezésekor csak egy
pár család lakta. Az utolsó ház ott volt, ahol a patak bejön a faluba.
Amikor meghallották hogy közeleg a török sereg a nógrádi várhoz. kimenekültek
Kámor hegyére, s ott földbe vájt búvóhelyet készítettek. Eledelük gomba
és erdei bogyók voltak.
Az erdészetnél
az első erdész Kroslák Sándor volt. Második erdésznek pedig az üknagyapám
jött Dunabogdányból. Családjával a kámori erdészházba költözött. A három
fia igen hamar felfedezte a kámori barlangot. A kiváncsiságtól nem nyugodtak.
Egy napon erős kötelet vittek magukkal. Feri a derekára kötötte, Józsi
meg a Jani leengedték őt barlangba. Hamar visszahúzták, mert nem volt levegő.
Az üreget körülrakták sok kővel. A legenda szerint ez az alagút vezetett
a nógrádi várhoz.
Mikor a század
elején megérkezett falunkba az első vonat, az egész iskola lobogókkal üdvözölte.
Másnap mindannyian kirándultunk a Kámori rétre. Az ük- nagyanyám mindenkit
megvendégelt.
|