Akadályverseny
2019.05.29.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

Régi hagyomány, hogy a helyi "lőtéren" akadályversenyt rendeznek a járás iskolás csapatainak. Erre az eseményre általában a gyermeknap kapcsán, az egyéb rendezvényekkel egyidőben kerül sor. Most azonban borult ez a papírforma, hiszen az EU-s választásokkal összefüggésben több helyen - így nálunk is - változott a gyermekünnep megtartása. Mindez semmit nem von le abból, hogy az Árpád Egylet a szokásos időben tartja ezt a nemes megmérettetést. Alábbi tudósítást az egyik szervező közreműködőtől kaptuk.

GiK  -  


     A Rétsági Árpád Egylet és a Hunyadi Baráti Kör, 2019. május 24-n a 19. alkalommal szervezte meg általános iskolai tanulók részére a hagyományos "járőrversenyt". A kialakított akadálypályán voltak ügyességi feladatok, amelyeket a gyermekek ügyesen teljesítettek, 17 általános iskolai csapat és egy középiskolás csapat vett részt a versenyen, jó hangulatban, jó teljesítménnyel szerepeltek a versenyzők. A szervezők egy klasszikus "puszta pörkölttel " vendégelték meg a résztvevőket.Köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek és a segítőknek!
      Pár kép a megnyitóról, a versenyről illetve az eredmémnyhirdetésről tudósít.
  Jávorka János -  Fotó: Jávorka János, Fülöp Zsolt  
-
 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-