Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének
15/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE
Készült: 2011. június 30-i képviselő-testületi ülésen

2011.07.10.
- -
Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester, Girasek Károly képviselő, Hegedűs Ferenc képviselő, Majnik László képviselő, Dr. Szájbely Ernő képviselő, Jávorka János képviselő, Hutter Jánosné aljegyző, Vargáné Fodor Rita pénzügyi csop.vez., Lichtenberger Edit jkv.vez., lakosság részéről 1 fő

Mezőfi Zoltán polgármester: Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket. A képviselő-testületi ülés 6 fő jelenlétével határozatképes, azt megnyitom. Jegyzőkönyvi hitelesítőnek felkérem Majnik László és dr. Szájbely Ernő képviselő urakat. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon.
Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 egyöntetű igen szavazattal jegyzőkönyvi hitelesítőnek Majnik László és dr. Szájbely Ernő képviselő urat jelöli ki.


Tájékoztató a két testületi ülés közötti időszakban az önkormányzat érdekében 
végzett polgármesteri munkáról
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester
-
Mezőfi Zoltán polgármester: Pénzügyi bizottsági javaslat, hogy ezt a napirendet a jövőben minden pénzügyi bizottsági ülésen tárgyaljuk. Egyetértek. 

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Végül is a birtokbavételi jegyzőkönyvet sikerült-e előkeríteni?

Mezőfi Zoltán polgármester: Még mindig ugyanott tartok, ahol tegnapelőtt éjszaka a bizottsági ülésen mondtam, hogy ami az anyagban van, az meg van, ügyvéd úrral nem volt szerencsém még beszélni arról, hogy ez mit jelent jog technikailag. Mert ugye a kérdés az, hogy birtokba mentünk, vagy nem mentünk. Mihamarabb meg fog történni. Ügyvéd úr jelezte, hogy akadályoztatva van. 

Girasek Károly képviselő: Úgy gondolom, hogy ez valóban kiemelt feladat, több határozat is volt már erről, a leírtakat megértettem, de nem vagyok vele elégedett. A városnak itt egy reális bevételéről van szó, azt kérem polgármester úr, hogy gyorsuljanak fel ezzel kapcsolatban az események. Történjen érdemi intézkedés. Rét Invest kérdésében az, hogy a levelet elküldtük ajánlottan, és nem reagáltak rá, ezzel az ügy nincs elintézve, és végrehajtva. Kérem felhívni az urat, ha észrevétele van, tegye meg. Az ilyen ügyek legyenek érdemben lezárva. 

Hegedűs Ferenc képviselő: Múltkori ülésen elhangzott, hogy dr. Szabó Sándor ügyvéd úr közbenjárásával olyan telket vásárolt az önkormányzat, ahol több tulajdonos van. Nem terhelt a telek. Mindent meg kell tenni, segíteni a Spektíva fejlesztési terveihez, fix cégről van szó. 

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A következő módosítást szeretnénk javasolni, a június 2.,3., 6-ról van szó, írod polgármester úr, hogy a Nagyferenczi Kft szerződés felbontásra került, ez így nem igaz. Csak módosításra került. Abban a bizonyos kifogásolt két pontban került csak módosításra. Amit Hegedűs képviselő úr mondott, az nem egészen így van. A megvásárolt önkormányzati tulajdon részeken természetesen nincs teher, de a többi részen igen. Az önkormányzat olyan ingatlanhoz jutott, amivel igazából nem fog tudni mit kezdeni. A maradék részeken másfél milliós jelzálog van. Szóval amit a múltkori ülésen elnök úr felvetett, az sajnos igaz.

Mezőfi Zoltán polgármester: Elírás történt, valóban módosításról van szó a Nagyferenczi ügyben. Kossuth utcai ingatlan kérdésében ügyvéd urat majd meghívjuk, és meg tudjuk beszélni, mi történt valójában. Az ezzel kapcsolatos anyagot meg fogják kapni a képviselők. Amikor tértivevénnyel kipostázunk valamit, nem azt jelenti, hogy nekem a kapuban kell toporognom, amíg alá nem írják a tértivevényt a címzettek. 

A tájékoztatóban az időpontok azért vannak összevonva, mert folyamatosan itt tartózkodom a hivatalban és dolgozunk. 
Aki a tájékoztatóval egyetért, kérem most szavazzon. Megállapítom, hogy 
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tájékoztatót 2 igen, 1 ellen, 3 tartózkodás szavazattal nem fogadta el.



Mezőfi Zoltán polgármester: A kiküldött napirendekhez képest kinek van más javaslata?

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A bizottság javasolja a 3./ jelzett Anyakönyvi rendelet megalkotása c. napirend levételét. Indokunk, hogy nem volt idő átnézni az előterjesztést a bizottsági ülés előtt. Ugyanakkor javasoljuk a mai ülés napirendjére tűzni „Felszabaduló garázs licittel történő meghirdetése” című napirendet. Javasoljuk továbbá, hogy az eredeti meghívón zárt ülésen szereplő 4 napirend közül kettőt nyílt ülésen tárgyaljon a testület. Ezek pedig a Laktanya területén lévő bérlemények előterjesztés kiegészítése, és a Megbízási díj kifizetésének engedélyezése című napirendek. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Aki egyetért a javaslattal, miszerint a 3-as napirendet nem tárgyalja a testület, most szavazzon. A javaslatot a képviselő-testület 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal elfogadta.

Aki egyetért azzal, hogy nyílt ülésen tárgyaljuk az eredetileg zárt ülésre kiküldött Laktanya területén lévő bérlemények előterjesztés kiegészítése című napirendet, most szavazzon.
A javaslatot 6 igen egyöntetű szavazattal a képviselő-testület elfogadta. 

Aki egyetért azzal, hogy 17. napirendként tárgyaljuk a Felszabaduló garázs licittel történő hirdetése napirendet, kérem most szavazzon. 
Megállapítom, hogy a javaslatot a képviselő-testület 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. 

Szintén a PVB javaslatára aki egyetért azzal, hogy az eredetileg zárt ülésre hirdetett Megbízási díj kifizetésének engedélyezése napirend nyílt ülésen legyen tárgyalva, kérem most szavazzon.
A képviselő-testület 6 egyöntetű igen szavazattal a javaslatot elfogadta. 

Ennek megfelelően a zárt ülés keretében 2 napirendi pont marad, 1./ Javaslattétel megyei kitüntetésre, 2./ Tájékoztatás finanszírozásról c. napirend. 
A napirendi pontokra vonatkozó javaslatot a Képviselő-testület 6 igen egyöntetű szavazattal elfogadta, és az alábbiak szerint tárgyalt. 
 

  Napirend Előterjesztő
1. 2011. évi költségvetésről szóló 3/2011.(III.01.) önkormányzati rendelet módosítása Mezőfi Zoltán polgármester
2. Rétság Város Helyi Építési Szabályzatának és településszerkezeti tervének módosítása Mezőfi Zoltán polgármester
3. Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása Hutter Jánosné aljegyző
4. Rétság Város Központi Településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja c. pályázattal kapcsolatos beszerzési eljárások, szolgáltatások Mezőfi Zoltán polgármester
5. Beszámoló a Napközi Otthonos Óvoda 2010. évi működéséről Gyurcsikné Fekete Magdolna óvodavezető
6. Beszámoló a Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2010. évi működéséről Majer Krisztián ÖTE elnök
7. Céltartalék feloldása Vargáné Fodor Rita pü.csv.
8. Jegyzői álláspályázat kiírása Hutter Jánosné aljegyző
9.  A képviselő-testület 2011.évi munkatervének módosítás Mezőfi Zoltán polgármester
10 Közterület felújítások Mezőfi Zoltán polgármester
11 Képviselői tiszteletdíj felajánlás Mezőfi Zoltán polgármester
12 Vértes Volán szerződés Mezőfi Zoltán polgármester
13 Városüzemeltetési csoport működési feltételeinek biztosítása Vargáné Fodor Rita pü.csv.
14 Ügyeleti hozzájárulás emelése Vargáné Fodor Rita pü.csv.
15 Laktanya területén lévő bérlemények Mezőfi Zoltán polgármester
16 A kiemelt feladatok ellátása Mezőfi Zoltán polgármester
17 Felszabaduló garázs licittel történő meghirdetése  
18 Megbízási díj kifizetésének engedélyezése Hutter Jánosné aljegyző
19 Egyebek  
     
  Zárt ülésen:  
1. Javaslattétel megyei kitüntetésre Mezőfi Zoltán polgármester
2. Tájékoztatás finanszírozásról (szóbeli) Hutter Jánosné aljegyző

1.) számú napirend
2011. évi költségvetésről szóló 3/2011. (III.01.) sz. 
önkormányzati rendelet módosítása
-
Mezőfi Zoltán polgármester: Megadom a szót a PVB elnökének.

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A bizottság június 28-án tárgyalta a napirendet. 8 fő jelenlétével a bizottsági ülés határozatképes volt. A költségvetési rendelet tervezet anyagának kiküldése után több észrevétel is érkezett. Megadnám a szót Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezetőnek, hogy az eredetileg kiküldött tervezet módosításait ismertesse. 

Vargáné Fodor Rita pü.csop.vez.: Valóban kicsit szűkszavúbb az előterjesztés a megszokottól. ezért a nem érthető részeket kiegészítem: 
Kérdésként fogalmazódott meg felém a feladatmutatóhoz kötött állami támogatás, illetve az állami támogatás alakulása.
A feladatmutatóhoz kötött állami támogatás két részében módosul
A házi szociális gondozás feladatátadása miatt lemondtuk 4 fő normatíváját, ez 664.320 Ft-tal csökkenti a bevételeket.
Év közben kaptunk értesítést arról, hogy az intézményfenntartó társulás támogatására, 4 hónapra (szeptember – december) többletnormatívát kaptunk 373.333 Ft összegben. 
A lemondás, illetve a többlet normatíva együttes összege 290.987 Ft támogatáscsökkenés.
Kötött felhasználású normatívák közül az elfogadott költségvetési törvény szerint nem vagyunk jogosultak pedagógus szakvizsga, osztályfőnöki és gyógypedagógiai pótlékokra. Ezek lemondása megtörtént, mely eredményeként 413.400 Ft-tal csökkent az állami támogatásunk.
Feladatmutatóhoz kötött támogatás és kötött felhasználású támogatás együttes összege: - 704.387 Ft bevételi csökkenést okoz. 
Az állami támogatás csökkenése a tartalékból került kompenzálásra -704.387 Ft-os összegben.
Szintén a tartalékból kerül kompenzálásra a személyi változások 3.163.540 Ft-os összege is.
Az állami támogatások tekintetében a hó végén érkező támogatással kiegészítésre került az anyag. Ezeket az összegeket a MÁK még írásban nem igazolta vissza, de a támogatást követő rendszerben már megjelentek az összegek.
A szociális ellátások kerültek módosításra az állami támogatással illetve az átvett pénzeszközzel szemben.
Könyvtár pályázati nyeremény szintén bevételként került a költségvetésbe, mivel a pályázat már lezajlott elmúlt évben, ezért a bevétellel szemben a tartalék összege növekszik.
A Kereplősöknek a pénzeszköz átadás helyesbítve lett, 310 eFt-ról 350 e Ft-ra.
Temetőgondnok bérének zárolása, eü dolgozók bérének zárolása a bérkönyvelés alapján szeptember hóban kerül módosításra. Nem szeretném néhány e Ft-os eltérés miatt a zárolást ismételten testület elé hozni. Eü. dologi a mai napon is képlékeny, ezért azt is szeptemberben rendeznénk. 
Bekerült a költségvetésbe egy hivatali megbízási díj, informatikus kolléga bére, ezzel a tartalék csökkent.
Álláshelyfeloldás iskola – városüzemeltetési csoport 05. 31 – 06.1.
Minden tételt nem tartalmaz, mivel kevés idő telt még el az évből. Ahol várható esetleges megtakarítás, ott elképzelhető, hogy az fedezetet biztosít.

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Bizottsági ülésen hallottuk ezeket a módosításokat, illetve ott történtek módosítások. Kérdésként hangzott el, hogy megtörtént-e a Nyárfa utcai tetőszigeteléssel kapcsolatos kifizetés? Válasz volt, hogy az első rész kifizetésre került, a második rész még nem, mert nincs teljesítés igazolás, anélkül pedig nem lehet kifizetni. Kérdés volt, hogy a temetőben az 5 fa kivágása megtörtént-e, illetve mennyiért? Megtudtuk, hogy 3 fa lett kivágva 60 eFt + Áfa díjért, 2 fa kivágására újabb ajánlatot kell majd bekérni. Az iskola is beadott egy költségvetés módosításhoz kapcsolódó kérelmet. Ebben az iskola részleges riasztó rendszerének a megvalósítása szerepel, illetve az informatika terem interaktív csomagjából hiányzó projektornak a beszerzése. Ezzel kapcsolatban a bizottsági ülésen az az indítvány született, hogy a riasztó rendszer kiépítését célszerű lenne egybekötni az épület nyílászáró cseréje, illetve az épület külső szigetelésével. A másik kérés a projektor, amiben egy izzó égett ki, és javításra került. Elhangzott, hogy a Mikszáth Kálmán középiskola igazgatója elvitette a projektort azzal, hogy javításra fog kerülni. Ez azóta nem került vissza, egyébként annak idején ezt a középiskola biztosította az általános iskola részére, megfelelő megállapodás alapján. Úgy gondoljuk, ennek a projektornak itt lenne a helye. Elhangzott az a javaslat, hogy bízzuk meg a polgármester urat, hogy vegye fel a kapcsolatot a Mikszáth Kálmán Középiskola igazgatójával, hogy a projektor visszaszállításáról szíveskedjen intézkedni. 
A rendelet-tervezetet a módosításokkal a bizottság elfogadásra javasolja, azzal a kiegészítéssel, hogy az eredeti költségvetési rendelet 18. §.-a kerüljön törlésre. 
Az anyagban szerepelt még egy határozatot igénylő kérelem, amely álláshelyek zárolásának feloldását célozza, a bizottság a határozati javaslat „A” változatát támogatja, mégpedig a következőképpen:Tudomásul veszi, és jóvá hagyja az okmányirodában megüresedett álláshely betöltésre került. Tudomásul veszi, és jóvá hagyja továbbá, hogy a városgazdálkodási csoporthoz átcsoportosított státusz feloldásra kerül. Hozzájárul ahhoz, hogy a pénzügyi csoportnál megüresedett álláshely 2011. július 04-től felsőfokú végzettségű dolgozó helyett középfokú végzettségű dolgozóval betöltésre kerüljön. Az „A” változatban volt még két kérelem, ezeket a bizottság nem támogatta. Ezek az igazgatási előadói státusz zárolásának feloldása, valamint a jegyzői státusz zárolásának 2011. július 1. naptól történő feloldása. 
Az iskolával kapcsolatosan a határozati javaslat úgy szólna, hogy a Képviselő-testület utasítja Mezőfi Zoltán polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a Mikszáth Kálmán Középiskola igazgatójával azzal kapcsolatban, hogy 1 db projektort biztosítsanak a rétsági általános iskolának. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Muszáj-e szavazni erről? Próbáltam eljárni, volt rá másfél napom, nem találtam az érintettet. Határozat nélkül is megoldom, de ha gondoljátok, akkor szavazzunk róla.

Girasek Károly képviselő: Igen kell szavazni a projektor ügyében. A költségvetésre visszatérve ilyenkor egy tükröt is tart elénk az előterjesztés, bár ez nem beszámoló. Az látható, hogy az igen feszített költségvetés mellett az önkormányzat új hiteleket nem vett fel, sikerült a pénzügyi egyensúlyt megtartani idén, ahogy azt a testület elő is írta. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazás következik. Aki a rendelet tervezettel egyetért a Pénzügyi bizottság kiegészítésével, kérem most szavazzon.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a 2011. évi költségvetésről szóló 3/2011.(III.1.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról szóló 14/2011. (VII.04.) sz. önkormányzati rendeletet .

-
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a határozati javaslat „A” változatának elfogadását a PVB módosító javaslatával együttesen, valamint az iskola riasztó rendszerének kiépítésére tett javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:
167/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
1./ Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a megüresedett álláshelyek zárolásának feloldására készített előterjesztést, azt támogatja. 
Tudomásul veszi és jóváhagyja, hogy a folyamatos ügyintézés érdekében az Okmányirodában megüresedett álláshely betöltésre került.
Tudomásul veszi és jóváhagyja továbbá, hogy a halaszthatatlan feladatok ellátása érdekében a városgazdálkodási csoporthoz átcsoportosított státusz feloldásra kerül. 
Hozzájárul ahhoz, hogy a pénzügyi csoportnál megüresedett álláshely 2011. július 04-től felsőfokú végzettségű dolgozó helyett középfokú végzettségű dolgozóval betöltésre kerüljön. 
2./ A Képviselő-testület megtárgyalta az Általános Iskola kérelmét, miszerint részleges riasztó berendezés felszerelését kérik. 
A riasztó kiépítésének megoldására célszerű visszatérni az Iskola nyílászáró csere és külső szigetelés feladatainak végrehajtásánál. 
Határidő: szöveg szerint
Felelős : Hutter Jánosné aljegyző
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a projektor kérdésében hozott határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát.
168/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete utasítja Mezőfi Zoltán polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a Mikszáth Kálmán Középiskola igazgatójával azzal kapcsolatban, hogy az 1 db projektor, amit javítás céljából elvittek az iskolából, kerüljön vissza. 
Határidő: azonnal 
Felelős : Mezőfi Zoltán polgármester
Mezőfi Zoltán polgármester: A Helyi Építési Szabályzattal kapcsolatos napirend következne, de azt javaslom, hogy tartsunk egy rövid technikai szünetet, vagy pedig lépjük át a napirendet, Rasman úr jelezte, jelen kíván lenni az Építési Szabályzattal kapcsolatos napirendnél. Javasolom, hogy az SZMSZ módosítást tárgyaljuk. Köszönöm a türelmet.

2. számú napirend
Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A Helyi Önkormányzatokról szóló törvény július 1-i hatállyal kiegészül egy 103/b. §-al, amely szerint felhatalmazást kap az önkormányzat képviselő-testülete, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően az általa megalkotott rendeletek előkészítésében való társadalmi részvétel szabályait rendeletben állapítsa meg. Ugyanakkor a jogalkotásról szóló törvény a felhatalmazás jogosultja a jogszabályt köteles megalkotni. Az elénk került előterjesztés rendelet-tervezetet tartalmaz. Célszerű módon az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatába építi be azokat a szabályokat, amelyek ennek a rendelet megalkotásához szükségesek. Két pontosítás hangzott el az ülésen, kisebb elírásokról van szó, a „testület” kifejezést be kell tenni, valamint a 3. §-nál a 2. bek-nél „pontban” kifejezés helyett a „bekezdésben” megfogalmazás javasolt. Felsorol a tervezet olyan eseteket, amikor nem bocsátható társadalmi egyeztetésre a tervezet, önkormányzati érdekből. E-mailon, postai úton, vagy lakossági fórum keretében történik a társadalmi egyeztetés. A lakossági fórum keretében történő véleményeztetésről a képviselő-testület dönt. Ezeken az elérhetőségeken keresztül bárki véleményt nyilváníthat a társadalmi egyeztetésre bocsátás céljából közzétett tervezetről, a véleményezésre minimum 15 napot kell biztosítani. A beérkezett véleményeket a jegyző összesíti, azokról összefoglalót készít. Az összefoglalót a rendelet-tervezettel együtt kell a képviselő-testület elé terjeszteni. Szóval a rendelet alkotás keretében újabb feladat lép hatályba, július 1. napjától. Régóta alkalmazott előírások is rögzítésre kerültek az SZMSZ-ben, pl. előterjesztésekkel kapcsolatban. A két szócsere módosítással a bizottság a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja. 

Girasek Károly képviselő: Nemcsak a törvényi előírás miatt jó az, ha megtörténik ez a rendelet alkotás, régen is azt képviseltem, hogy az állampolgároknak minél nagyobb lehetőséget kell adni arra, hogy a képviselő-testület munkájában törvényes keretek között véleményt formálhassanak. Remélem valóságos fórum lesz. Minden vélemény fontos. A tervszerű és tudatos munkavégzés mellett ez nem okoz gondot. ’ hónappal előbb el kell készíteni a tervezetet, nem az utolsó percben. Ez helyes dolog. Remélem többen élni fognak a lehetőséggel. 

Hegedűs Ferenc képviselő: Én is támogatom ezt a dolgot. Nem javasolják a gazdasági oldalt, pedig azt is kellene véleményeztetni. Pl. tudni kellene mennyit kap a fogorvos úr, mennyit tesz hozzá az önkormányzat? Nem gazdálkodunk most sem jól, hiába ez a véleménye Girasek képviselő társamnak. A lakosságnak tudnia kell, hova mennek a pénzek.

Hutter Jánosné aljegyző: Azt hiszem itt egy kis félreértés van. A költségvetési adatok, az adóadatok, az adó mértéke mindig megjelenik nyilvánosan, kihirdetésre kerül, és a honlapra is felkerül. Ezek elérhetőek, ezekből pontos információkhoz lehet jutni. Magának a költségvetési rendelet-tervezetnek a véleményezése azonban nem kivitelezhető. Adórendeletet sem, hisz mindenkinek különböző érdeke van hozzá, abból rendelet nem születne. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Kérdés, vélemény nincs. Szavazásra teszem fel az SZMSZ módosításával kapcsolatos rendelet-tervezetet.

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen, egyöntetű szavazattal a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többszörösen módosított 1/2011. (I.26.) rendelet módosításáról szóló 15/2011. (VII.04.) sz. önkormányzati rendeletét elfogadja.


3.) számú napirend
Rétság Város Helyi Építési Szabályzatának
és településszerkezeti tervének módosítása
-
Mezőfi Zoltán polgármester: Köszönöm a Képviselő-testület lojalítását, mely szerint a napirendek tárgyalásában egyet ugorhattunk.

Girasek Károly képviselő: Polgármester úr a lojalítás rendben van, csak van saját magunk által jóváhagyott SZMSZ, ami szerint a már egyszer megszavazott napirend módosítását meg kellett volna szavaztatni. Nem látom indokát, hogy egyes személyek jövetelének, menetelének idejéhez igazítsuk a napirendek tárgyalását. Bármelyik állampolgár részt vehet az ülésen, ki van írva, mikor kezdődik, és ki van írva a napirendek sorrendje. Egyéni igények szerint nagyon helytelennek tartom, hogy módosítjuk a napirendek sorrendiségét. A jövőben ezt csak testületi szavazással lehet megtenni.

Mezőfi Zoltán polgármester: Előre nem mindig látni, hogy mikor következik egy-egy napirendi pont, ezért köszöntem meg a testületnek a megértését. Megadnám a szót a Pénzügyi bizottság elnökének.

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Rétság Város településrendezési eszközeinek – a Dunakanyar Projekt Kft. kezdeményezésére indult eljárásban – a 78/2010. (IV.29.) sz. képviselő-testületi határozattal elhatározott módosítási eljárása befejeződött. A határozat alapján az elkészült módosítás tartalmazza a településközponti vegyes övezet DK-i irányban a Rétság 281, 282/1, 282/5, 274 hrsz-ú ingatlanokkal történő bővítését. A korábbi döntések alapján az övezet bővítésének célja, hogy a felsorolt és a csatlakozó 282/7, 285, 286 hrsz-ú ingatlanok összevonására lehetőség legyen, és az így kialakítható nagyobb méretű ingatlan kereskedelmi beruházás céljára felhasználható legyen. Ez az átsorolás megnöveli a beépíthetőséget is. Ebben a kategóriában maximális 60 %-os beépíthetőséget enged meg. A bizottsági ülésen kérdésként hangzott el, hogy van az előterjesztésben egy 2008-ban beadott kérelem, amit Kelemenné Sipos Ildikó és Sipos Adél írt alá. Kérik, hogy a tulajdonukban lévő ingatlan kerüljön be a rendezési terv módosításába. A kérdés az volt, hogy annak idején ez miért nem történt meg. A válasz az volt, nem tudni az okát, hogy miért nem került annak idején ez a testület elé. A vitában az alábbiak hangzottak el. Üdvözlendő, jó dolog az, ha a városban a szolgáltatások palettája bővül. Viszont azóta, amióta ez a korábbi testület által meghozott határozat megszületett, új fejlemények történtek a városban, a közlekedést érintően. Egyrészt megnyílt a Járóbeteg Központ, ez a Templom és József A. u. forgalmát jelentősen megnövelte. A városközpont rehabilitás pályázat keretében A Kossuth utcában buszpályaudvar építését tervezi az önkormányzat. Erre nyert pályázat esetén kerülhet sor, viszont ha ez bekövetkezik, akkor igen kis területen hatalmas forgalom növekmény várható. Kérdés az, hogy ezt a forgalmi helyzetet hogyan lehet kezelni? Kialakulhat olyan helyzet ezen a szűk szakaszon, hogy igen megnehezedik a közlekedés. Pl. a kihajtás a Kossuth utcából szinte ellehetetlenül. Amennyiben a CBA megépül, mint ahogy az ülésen hallottuk, úgy a 2-es sz. főútról (aminek így is erős a forgalma) a Vác felől érkezők tudnának csak bekanyarodni közvetlenül a CBA parkolójába. Ugyanakkor a parkolóból történő kihajtás csak a Kossuth utca felé történhetne. A Balassagyarmat felől érkezők, ha az üzletbe kívánnának bemenni, a Kossuth utcába való balra kanyarodást lesznek kénytelenek igénybe venni. Ugyanakkor forgalomnövelő a Kossuth utca végén épülő hulladékudvar. A bizottsági ülésen megjelent Rasman Miklós úr, a CBA képviselője, aki elmondta, hogy az áruház akkor épülhet meg, ha a feltételek az engedélyezési terv benyújtásához együtt lesznek. Ők hosszabb távú ingatlan fejlesztésben gondolkodnak. A tervezett áruház 1200-1400 m2 lenne. Tárgyalásban vannak egy vállalkozóval, aki egy butiksort tervez. Ez esetben lenne nagyobb területű az áruház. Igazából az ülésen a forgalomnövekedés okozta gondok megoldásával foglalkoztunk, itt egy kritikus helyzet alakulhat ki. Célszerű lenne egy komplett forgalomtechnikai terv készíttetése, az új helyzetre való tekintettel. A bizottság javaslata a következő: nem javasolja elfogadni a kiadott előterjesztés határozati javaslatát, helyette egy új határozati javaslat elfogadását javasolja a testületnek. Ebben komplett forgalomtechnikai tervet kell megrendelni. Külön tárgyalást igényel a vállalkozóval, hogy ki milyen arányban vállalja a terv elkészítésének összegét. Ezt a bizottság 8 egyöntetű igennel támogatta. Második határozati javaslat pedig a Siposék által beadott kérelemre vonatkozó, hogy figyelembe kell venni a rendezési terv módosításánál kérelmüket. Két határozati javaslat született tulajdonképpen. 

Hegedűs Ferenc képviselő: Szeretném, ha döntésüket átértékelnék képviselő-társaim, és hagynák a vállalkozót, hogy idejöjjön a városba. Amiket főorvos úr felsorolt, nem tudom alapul venni. Mert ha végigmegyek Balassagyarmaton, Vácon, egy rakáson van minden, és mégis működik minden. Hagyjuk a vállalkozókat kibontakozni, és igenis a városnak szüksége van erre az építményre. Azt nagyon jónak látom, hogy a bizottság a Sipos féle műveket is kezeli egyben, ennek is meg kell adni a lehetőséget, már bizonyított , hogy mennyi éve csinálja tisztességgel ezt a vállalkozást. Miskolcról is megírták, hogy támogatják a benyújtott szabályozási tervet, egy-két fentebbi észrevétel figyelembevétele mellett. Nem jó érv, hogy összesűrűsödik minden, örüljünk neki, hogy összesűrűsödik. Előbb-utóbb meg fog valósulni a 2-es elkerülő úr is. Örülni kell, hogy emberek bejönnek ebbe a városba. Én nagyon nem látom a bizottsági véleményt a városnak megfelelőnek. Inkább azt látom, hogy megint kezdődik, hogy nem hagyjuk a vállalkozókat igazából érvényesülni. Név szerinti szavazást kérek arra, hogy a CBA megvalósuljon, vagy ne valósuljon meg. 

Jávorka János képviselő: Egy fatális félreértésről van szó Hegedűs képviselő úr által elmondottak kapcsán. Szó sincs arról egyik képviselő társam tekintetében sem, hogy ne valósuljon meg ez a vállalkozás a városban. Rasman úr elmondta a PVB ülésén, hogy az akkori testület kereste Őt meg, hogy létesítsenek itt egy CBA-t. Ezt meglepődve hallottam, erről csak most szeretem tudomást. Így most már teljesen világos és egyértelmű, hogy annak idején miért nem lett a vagyonrendelet alkotással párhuzamosan meghirdetve ez a terület. Ez alapján – gondolom – valakik megígérték a Rasman úréknak, és meg is történt a telekvásárlás. Világos, egyértelmű választ kell adnunk a lakosságnak, hisz ők lesznek az előnyök élvezői, és a hátrányok elszenvedői is. Nem ismétlem el a jelentős forgalom növekedéssel járó újabb fejleményeket. Tisztán látszik, hogy behajtani csak a Vác irányából érkezőknek lehet majd. Én is javaslom a forgalomtechnikai terv elkészíttetését. 

Majnik László képviselő: Rendezési terv módosításról van szó, felelőtlen lenne úgy dönteni, hogy a kapcsolódó részleteket nem vizsgálnánk meg. Az utóbbi időben előállt új helyzeteket komolyan, alaposan meg kell vizsgáltatnunk. Ezt kötelességünk elvégeztetni. Bizonyos dolgokat fognak javasolni, hogy milyen módon lehet ezeket a kérdéseket kezelni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy akarjuk a CBA-t vagy sem, a vállalkozóknak is az az érdekük, hogy alaposan körbejárjuk ezt a témát. 

Girasek Károly képviselő: Kérem tisztelettel, senki nem akadályozza a képviselők közül, a vállalkozás megvalósulását. Ehhez jogunk sincs. Törvényesen kell döntenünk. Nem volt társadalmi vitája ennek a témának az első perc óta, csak most legutóbb lett kifüggesztve valami, ebbe nem megyek bele. A rendezési terv egyéni kérésekre nem változtatható. Igenis a közlekedés technikai tervet el kell készíttetni. Félrevezető amit Hegedűs úr mondott, hogy Balassagyarmaton egymáson vannak a boltok, és engedik. Penny Market: mindkét oldalról lekanyarodó sávot voltak kötelesek kiépíteni, a saját költségén. Mellette a Lidl lehajtó sávot volt köteles építeni. A TESCO, ami ekkora kb. mint a CBA, parkolót, lehajtó sávot, körforgalmat építtetett stb. Teljesen normális javaslat a forgalomtechnikai terv elkészítése. Lehet név szerinti szavazás, de felesleges.

Hegedűs Ferenc képviselő: Jávorka képviselő társamnak a hozzászólását figyelve, ugye hulladékudvart említette. Hátborzongató dolog volt, ugyanis ki engedélyezte, hogy a hulladékudvart ide tegyük a lakók szájába. Nem is volna ott helye. Szóba került, hogy a képviselő-testület kereste meg Rasman urékat, én tükörbe merek nézni, Dobos képviselő társunk hozta ide elénk, hogy tud hozni erre a helyre egy CBA-t. Egyedül Dobos dr. intézte az ügyet. Én támogattam, voltak akik nem. Tudomásom szerint itt korrupció nem történt. Senki nem fogja tudni megmondani, hogy mennyi autó lesz. Viszont ha építési engedélyt kér a vállalkozó, abban már szerepelnie kell a közlekedés hatósági engedélynek is, abban szerepelni kell a megfelelő parkoló számnak is. Külön szakhatósági engedély lesz, hogy mennyi autót engedélyeznek beparkolni és bejárni. Azt hogy forgalomszámlálás, nevetségesnek tartom. 

Dr. Szájbely Ernő képviselő: Az építési engedély kiadása nem a testület jogköre. A másik, hogy forgalomtechnikai terv készíttetésről van szó, nem a parkoló kialakításáról. Azt, hogy milyen befogadó képességű parkolót kell kialakítani, azt törvény, és rendelet szabályozza. Senki nem akarja megakadályozni, hogy ez az áruház megépüljön. Sőt azt szeretnénk, ha minél előbb megvalósulna. Itt kialakulhat egy nagyon kritikus közlekedési helyzet. Bele kell gondolni, hogy mekkora nagy forgalomnövekedés lesz ebben az egy kereszteződésben, ráadásul a Kossuth utca meredeksége még nehezíti is a dolgokat. Borzasztó közlekedési káosz alakulhat ki. Az is elképzelhető, hogy lámpás megoldás lehet csak. A város és a magunk megnyugtatása miatt is meg kell rendelni a forgalom technikai tervet. Látni kell pontosan mi a következmény közlekedés szempontjából. Átgondolatlan döntéseket nem szabad hozni. Ha nem lépjük meg, utána aztán foghatjuk a fejünket. Nem a testületen múlik, hogy itt tart a folyamat, ahol tart. Laikusként is azt gondolom, hogy itt óriási problémák alakulhatnak ki. Felesleges név szerinti szavazás egy forgalomtechnikai terv megrendelése miatt. Itt nem arról szavazunk, hogy kell-e CBA. Eleve rossz a megközelítés. Nem is ez az előterjesztés tárgya. 

Girasek Károly képviselő: Ügyrendi indítványom, zárjuk le a napirend vitáját. Felesleges köröket futunk, bizottsági ülésen kimerítően tárgyaltuk a témát. Kérem polgármester urat, tegye fel szavazásra a napirendet. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Ez sokkal súlyosabb téma, minthogy belefojtsuk a szót a képviselőkbe. Nem fogom a levegőt senki elől elszívni, de még én sem szóltam hozzá. Engedtessék már meg, hogy én is elmondjam a véleményemet. Rasman úrhoz van-e valakinek kérdése?

Girasek Károly képviselő: Az anyag előterjesztője Te vagy polgármester úr, vita lezárása után Neked jogod van összefoglalást tenni (ami nem annyira hozzászólás). SZMSZ szerint ezt az indítványt köteles vagy feltenni szavazásra. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Rasman úr szeretné-e kiegészíteni a bizottsági ülésen elmondottakat? Megadom a szót Rasman úrnak. 

Girasek Károly képviselő: Volt egy indítványom, légy szíves polgármester úr feltenni szavazásra! Hallatlan, amit megengedsz magadnak az ülés vezetésben!

Mezőfi Zoltán polgármester: Vitát lezárom, Rasman úrnak megadom a szót.

Rasman Miklós CBA képviselője: Köszönöm szépen a szót. 3 évig voltam Nagymaroson képviselő, és rendszeresen kerestük a lehetőségeket vállalkozóknál, hogy a település fejlődését hogyan segíthessük. Én úgy gondolom, hogy emiatt kerestek meg bennünket, mert látták, hogyan végezzük a tevékenységünket. Úgy éreztük, hogy a tevékenységünk elismerése volt megkeresésünk. Ezúton is köszönöm Dobos úrnak és a testületnek, hogy ezt megtették. Ami a közlekedést illeti, valóban ez a neuralgikus pontja az esetnek. Azért azt szeretném megjegyezni, hogy jelenleg is van kiépített lehajtási lehetőség annak a teleknek, amit megvettünk. Amikor megvásároltuk, ennek a tudatában tettük azt. Nem tudtuk azt, hogy kihajtási lehetőség nincs, gondolom az önkormányzat sem tudta, hogy ez így van. A plusz telkek megvásárlása azt a célt szolgálta, hogy a 2-es útról megfelelőképpen lehessen lehajtani, mivel kihajtani nem lehet, így a teherautó és személyautó forgalmat bizonyos mértékben szétválasztjuk. Ezeket a munkálatokat megfelelő mérnökök fogják elvégezni. Ez nem úgy fog működni, hogy mi közgazdászok kitaláljuk, hogyan működjön a dolog, hanem közlekedési mérnökök a jövőbeni helyzettel összhangban fogják a feladatot elvégezni, megoldani. A rendezési terv módosítással kapcsolatban úgy gondolom, ha valaki valamit vásárol, és eltérő dolgot szeretne építeni, akkor a terv logikusan változhat. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Elhangzott, hogy majdan fog elkerülő út épülni, azt nem tudni, mikor fog megvalósulni. Ha ez bekövetkezik, a tranzit forgalmat csökkenteni fogja. A nagy átmenő forgalom potenciális vásárló forgalmat is jelent egyben. Szeretném felhívni a figyelmet a következőre. Én azt gondolnám, ne menjünk bele hatósági ügyekbe. Különös tekintettel arra, hogy ismerve a helyzetet és tájékozódva hatósági szakembereknél, meg kell engednünk a szakhatóságok véleményezése tükrében a rendezési terv módosítását, tekintettel arra, hogy a véleményező szakhatóság a majdani építési hatóságnak lesz arra módja, lehetősége a konkrét építési engedélyeztetési terv benyújtásakor, hogy annak tükrében járjanak el. Az építési hatóság abban a pillanatban el fogja rendelni akár a forgalomtechnikai tervet, amennyiben szükségesnek látja. Itt 30-40 potenciális munkahely megteremtendő dologról van szó, és nem kevés iparűzési adóról. A település központját megszépítő, és komfortnövelő beruházásról beszélhetünk. Nem látom azt, hogy itt bárki elvtelenül lobbizott volna.
A következő fog történni. Hegedűs úr név szerinti szavazásra történő javaslatát kell szavaztatnom. Ez után három szavazás fog történni. 

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A módosító javaslat a következő: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településrendezési eszközök módosítása kapcsán megtárgyalta a településrendezési eszközök módosításával kapcsolatos előterjesztést, azt jelenleg nem támogatja.
Új, komplett Forgalomtechnikai terv alapján - az új létesítmények és valamennyi beérkezett kérelem figyelembe vételével - lehet a módosítási kérelmeket megvizsgálni.
Az új Forgalomtechnikai tervet indokolt megrendelni. Meg kell vizsgálni, hogy milyen arányban vállalja a vállalkozó, illetve az önkormányzat a költségeket. 
A másik határozat Sipos Adél és Kelemenné Sipos Ildikó kérelmével kapcsolatos javaslatot tartalmazza. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Aki támogatja, hogy név szerinti szavazás legyen, kérem most szavazzon.
A Képviselő-testület 2 igen, 2 nem, 2 tartózkodás szavazattal nem fogadta el a név szerinti szavazásra irányuló javaslatot. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel Kelemenné Sipos Ildikó és Sipos Adél kérelmével kapcsolatos határozati javaslatot.
A Képviselő-testület 6 igen egyöntetű szavazattal a javaslatot elfogadta, és meghozta alábbi határozatát:

169/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településrendezési eszközök módosítása kapcsán megtárgyalta Sipos Adél és Kelemenné Sipos Ildikó kérelmét, azt támogatja. Javasolja a településrendezési eszközök következő kötelező általános felülvizsgálata során a Rétság 287 hrsz-ú ingatlan övezeti átsorolásának (falusias lakóövezetből településközponti vegyes 1.) valamint a Kossuth u – Rákóczi út – Jenői patak által határolt teljes tömb szabályozásának vizsgálatát.
Felelős: Hutter Jánosné aljegyző
Határidő: szöveg szerint
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a PVB módosító javaslatát, miszerint forgalomtechnikai terv megrendelése szükséges, kérem szavazzanak.
A Képviselő-testület 4 igen, 2 nem szavazattal elfogadta a javaslatot, és meghozta alábbi határozatát:
170/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településrendezési eszközök módosítása kapcsán megtárgyalta a településrendezési eszközök módosításával kapcsolatos előterjesztést, azt jelenleg nem támogatja.
Új, komplett Forgalomtechnikai terv alapján - az új létesítmények és valamennyi beérkezett kérelem figyelembe vételével - lehet a módosítási kérelmeket megvizsgálni.
Az új Forgalomtechnikai tervet indokolt megrendelni. Meg kell vizsgálni, hogy milyen arányban vállalja a vállalkozó, illetve az önkormányzat a költségeket. 
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester
Határidő: 2011. augusztus 15.

4.) számú napirend
Rétság Város Központi Településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja című pályázattal kapcsolatos beszerzési eljárások, szolgáltatások


Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A Képviselő-testület május 20-i ülésén döntött a témával kapcsolatos ajánlatok bekéréséről. A döntés értelmében az alábbi szolgáltatásokra kértünk be ajánlatot. Jogi szakértő, pénzügyi szakértő, műszaki ellenőr, kommunikációs tevékenységet végző szervezet/személy, projektmenedzser. Határidőig valamennyi szolgáltatásra érkezett ajánlat. Felbontás megtörtént, hiánypótlásokra felhívás kiküldésre került. A hiányzó dokumentumok beérkezését követően a beszerzési eljárások lebonyolításával megbízott Márkus és társai Kft. a bírálatát elkészítette, mely az előterjesztés mellékletét képezi. A bizottsági ülésen a cég képviselője is megjelent, Márkus Pál úr. Tájékoztatott bennünket, hogy az eljárás a meghatározott rendben folyt le. Az elbírálásnál az ajánlati ár döntő szempont volt. Elhangzott, hogy először a jogi tanácsadóval kell a szerződést megkötni, hogy a továbbiakban a többi szerződést ő bonyolítsa le. Némi vita a könyvvizsgálói feladatokkal kapcsolatosan alakult ki, hogy a megkívánt 36 hónapon belüli EU-s projektben való részvétel a feltétel rendszerben benne volt –e, amit a testület jóváhagyott. Ezt a hozzászóló feleslegesnek gondolja. A másik vita a kommunikációs tevékenység kapcsán alakult ki, hogy milyen táblák kellenek, milyen összegek elegendőek ennek a feladatnak az elvégzéséhez. Márkus úr elmondta, hogy arra adnak pénzt, amit a pályázat tartalmaz. Az más kérdés, hogy elég-e a pénz, vagy nem. A gödöllői cég adott alternatív ajánlatot, de ezt az eljárásban nem lehetett értékelni. Szerinte nincs olyan helyzet, ami az új eljárást indokolná. A támogató már megkötött szerződéseket vár. A menetrend, hogy a szerződéseket aláírják, de tesznek egy ún. hatályba lépési záradékot, ami azt tartalmazza, hogy a szerződés mikor, milyen esetben lép hatályba. Márkus úr elmondta, hogy az ügyvéd esetében olyan pontot kellene betenni, hogy az elkészült szerződésekre meg kell határozni a díjat, és meg kell fogalmazni, hogy amennyiben a pályázat nem nyer, akkor a további tevékenységére nem tartunk igényt, illetve díjazásra nem tarthat igényt. Ennek megfelelően minden határozatba bekerül a záradék, kivétel az ügyvédét. A könyvvizsgálói ajánlatkéréssel kapcsolatban javaslatként hangzott el, hogy azzal kössünk szerződést, aki az eredeti előterjesztésben szerepel, amennyiben ez a bizonyos EU-s dolog szerepelt az ajánlattételi felhívásban. Utánanéztem, valóban szerepelt ez a kitétel az általunk jóváhagyott ajánlattételi felhívásban. Elhangzott még, hogy amennyiben ez a projekt nyer, már most látható, hogy célszerű lenne részekre bontani a megvalósítást, mégpedig három felé. Az iskola esete egy teljesen elkülönülő beruházás. Külön kellene kezelni az autóbusz pályaudvar megépítését. És külön kellene kezelni a Zrínyi utca, Kossuth utca felújítása, Piac – tér, átjáró kérdését. Ennek előnye, hogy nem nagyolódnak el egyes feladatok. Az iskola esetében lenne mód meghívásos eljárás lefolytatására. Ezzel a lehetőséggel élni kellene. A bizottság állást foglalt a szervezetekkel, és személyekkel kapcsolatban. A bizottság jogi képviselőnek dr. Dobsonyi László ügyvédet 500.000 Ft+Áfa összegért. Könyvvizsgálat elvégzésére a bizottság 6 igen szavazattal , 2 tartózkodással javasolja megbízni dr. Horváthné Balla Erzsébet egyéni vállalkozót. Az ajánlatban szereplő 790.000 Ft+Áfa megbízási díj ellenében. Műszaki feladatok elvégzésére a javaslat QUADRÁT Kft. megbízásáról szól, 3.100.000 Ft+Áfa megbízási díjért. Kommunikációs tevékenységre Info Marvella Bt, 2.400.000 Ft+Áfa megbízási díjjal. Projekt menedzsmenti feladatok ellátására Computerv GM Kft-t, 3.500.000 Ft+Áfa díjazással javasolja a bizottság elfogadásra. Valamennyi összeg a képviselő-testület által elfogadott értékhatáron belül van. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a Pénzügyi bizottság javaslata nyomán a Jogi tanácsadóra vonatkozó határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:

171/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
A Képviselő-testület a „Rétság Város központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja” című ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 azonosító számú pályázat lebonyolításához szükséges jogi tanácsadás feladatainak ellátásával megbízza Dr. Dobsonyi László ügyvédet (székhely: 2651 Rétság, Kossuth út 1-3.) az ajánlatában szereplő 500.000 Ft + ÁFA megbízási díj ellenében, azzal, hogy sikertelen projekt esetén a megbízási díj arányos része fizethető ki.
Felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződés megkötésére.
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester
Határidő: 2011. július 15.
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a Pénzügyi bizottság javaslata nyomán a Könyvvizsgálói feladatok ellátására vonatkozó határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát:
172/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
A Képviselő-testület a „Rétság Város központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja” című ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 azonosító számú pályázat lebonyolításához szükséges könyvvizsgálói feladatok ellátásával megbízza Dr. Horváthné Balla Erzsébet egyéni vállalkozót (székhely: 2651 Rétság, Körtefa utca 31.) az ajánlatában szereplő 790.000 Ft + ÁFA megbízási díj ellenében. Felhatalmazza a polgármestert a hatályba lépési záradékkal kiegészített megbízási szerződés megkötésére.
Hatálybalépési záradéknak a következőket kell tartalmaznia :
A szerződő felek tudatában vannak annak, hogy a projekt hatályos támogatási szerződéssel még nem rendelkezik. Erre figyelemmel a szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a jelen Megbízási szerződés azt követő napon lép hatályba, amely napon a támogató nevében a Közreműködő Szervezet és a Megrendelő által aláírt ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 számú projekt támogatási szerződése hatályba lép.
Kizáró ok a pályázati felhívás szerint: 10.2 Az ajánlattevő a felhívás megküldését megelőző 36 hónapos időszakban nem rendelkezik legalább egy db EU finanszírozású projekthez kapcsolódó könyvvizsgálat referenciával.
Felelős: polgármester, aljegyző
Határidő értesítések megküldésére: Képviselő-testületi döntést követő 5 munkanapon belül
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a Pénzügyi bizottság javaslata nyomán a műszaki ellenőrzési feladatok ellátására vonatkozó határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen, egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:
173/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
A Képviselő-testület a „Rétság Város központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja” című ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 azonosító számú pályázat lebonyolításához szükséges műszaki ellenőri feladatok ellátásával megbízza a QUADRÁT Kft.-t (székhely: 1096 Budapest, Thaly K. utca 34.) az ajánlatában szereplő 3.100.000 Ft + ÁFA megbízási díj ellenében. Felhatalmazza a polgármestert a hatályba lépési záradékkal kiegészített megbízási szerződés megkötésére.
Hatálybalépési záradéknak a következőket kell tartalmaznia :
A szerződő felek tudatában vannak annak, hogy a projekt hatályos támogatási szerződéssel még nem rendelkezik. Erre figyelemmel a szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a jelen Megbízási szerződés azt követő napon lép hatályba, amely napon a támogató nevében a Közreműködő Szervezet és a Megrendelő által aláírt ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 számú projekt támogatási szerződése hatályba lép.
Felelős: polgármester, aljegyző
Határidő értesítések megküldésére: Képviselő-testületi döntést követő 5 munkanapon belül
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a Pénzügyi bizottság javaslata nyomán a kommunikációs feladatok ellátására vonatkozó határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen, egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:
174/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat: 
A Képviselő-testület a „Rétság Város központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja” című ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 azonosító számú pályázat lebonyolításához szükséges kommunikációs tevékenység ellátásával megbízza az INFO MARVELLA Bt-t (székhely: 3100 Salgótarján, Kálmán I. utca 50.) az ajánlatában szereplő 2.400.000 Ft + ÁFA megbízási díj ellenében. Felhatalmazza a polgármestert a hatályba lépési záradékkal kiegészített megbízási szerződés megkötésére.
Hatálybalépési záradéknak a következőket kell tartalmaznia:
A szerződő felek tudatában vannak annak, hogy a projekt hatályos támogatási szerződéssel még nem rendelkezik. Erre figyelemmel a szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a jelen Megbízási szerződés azt követő napon lép hatályba, amely napon a támogató nevében a Közreműködő Szervezet és a Megrendelő által aláírt ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 számú projekt támogatási szerződése hatályba lép.
Felelős: polgármester, aljegyző
Határidő értesítések megküldésére: Képviselő-testületi döntést követő 5 munkanapon belül
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a Pénzügyi bizottság javaslata nyomán a lebonyolítói feladatok ellátására vonatkozó határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen, egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:
175/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
A Képviselő-testület a „Rétság Város központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja” című ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 azonosító számú pályázat lebonyolításához szükséges projekt menedzsmenti feladatok ellátásával megbízza a COMPUTERV GM Kft-t (székhely: 1074 Budapest, Dohány utca 104-106.) az ajánlatában szereplő 3.500.000 Ft + ÁFA megbízási díj ellenében. Felhatalmazza a polgármestert a hatályba lépési záradékkal kiegészített megbízási szerződés megkötésére.
Hatálybalépési záradéknak a következőket kell tartalmaznia :
A szerződő felek tudatában vannak annak, hogy a projekt hatályos támogatási szerződéssel még nem rendelkezik. Erre figyelemmel a szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy a jelen Megbízási szerződés azt követő napon lép hatályba, amely napon a támogató nevében a Közreműködő Szervezet és a Megrendelő által aláírt ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0003 számú projekt támogatási szerződése hatályba lép.
Felelős: polgármester, aljegyző
Határidő értesítések megküldésére: Képviselő-testületi döntést követő 5 munkanapon belül
Határidő szerződések megkötésére: nyertes pályázat esetén a támogatói döntés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül

5.) számú napirend
Beszámoló a Napközi Otthonos Óvoda 2010. évi működéséről

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A bizottsági ülésen óvodavezető asszony elmondta, hogy a leírtakkal ellentétben sajnos történt azóta baleset. Július 1-től üresedik meg egy dajka álláshely. Ennek betöltése nagyon fontos lenne. Várhatóan ősszel fog egy óvónői álláshely is előre hozott öregségi nyugdíj miatt megüresedni. Bizottság véleménye, hogy az óvónői álláshely üresedést az októberi testületi ülésen kellene tárgyalni. Kérdés volt, hogy mi okozza, hogy az óvoda kihasználtsága csak 56 %? Egyik bizottsági tag utánaszámolt, és a számítás nem volt jó. 65,6 % a kihasználtság. Éves viszonylatban 62, 63 % szokott lenni ez az adat. Sok a beteg gyermek, elhangzott, hogy kicsit szigorúbban kell kezelni, hogy beteg gyermeket ne vigyenek a szülők az óvodában, mert a gyermekek között nagyon gyorsan terjednek a betegségek. Egyik bizottsági tagunk gratulált az óvodai munkához, naponta látja milyen jó szakmai színvonalon működnek. Elmondta, hogy a 65 %-os kihasználtság is alacsony, az kistérségben az összes helyen nagyobb az eredmény. Fontos, hogy az óvoda Alapító Okiratának módosítása minél előbb megvalósuljon. Egész pontosan július végéig meg kell, hogy történjen. A magasabb létszámot rögzíteni kell a normatíva igénylés miatt. Dicséret illeti az óvodát a jó szakmai munka mellett, a város közéletében végzett szerepe, munkája miatt is. Nagyon részletes, mindenre kiterjedő beszámolót kaptunk, egyöntetű szavazással elfogadásra javasoljuk. Ugyanakkor van egy határozati javaslat, hogy a képviselő-testület hozzájárul, hogy június 30. nappal megüresedő dajka státusz, a megüresedést követően július 01. napjától betöltésre kerüljön. Valamint az Óvoda Alapító Okirat módosítását a képviselő-testület következő ülésére elő kell terjeszteni. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel az óvoda beszámolójával kapcsolatban felmerült kiegészítésekkel a határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát:

176/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Képviselő-testülete a Napközi otthonos Óvoda 2010/2011. nevelési évről szóló beszámolóját megismerte és elfogadja. 
Hozzájárul, hogy a 2011. június 30. nappal megüresedő dajka státusz a megüresedést követően július 01. naptól betöltésre kerüljön.
Az Óvoda Alapító Okiratának módosítását a következő ülésre a képviselő-testület elé kell terjeszteni. 
Határidő: szöveg szerint
Felelős: Hutter Jánosné aljegyző – alapító-okirat módosítása
Gyurcsikné Fekete Magdolna óvodavezető – munkáltatói intézkedésért

6.) számú napirend
Beszámoló a Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2010. évi  működéséről

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Megkaptuk a beszámolót, ami meglehetősen sokrétű feladatot tartalmaz. Jó a szervezet kapcsolata, együttműködése a Polgárőrökkel és az Árpád Egylettel. Folytatták a több éve elkezdett munkát az új szertár felújításából, átépítéséből áll. 9 fő elvégezte az alaptanfolyamot, így az egyesület rendelkezik megfelelő számú kiképzett tűzoltóval, akikre számítani lehet. Folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi szervezettel, a hivatásos tűzoltókkal, illetve a környező településeken működő önkéntes tűzoltó egyesületekkel, valamint a lakossággal. Szép eredményeket értek el a pályázatokban is. 2010-ben a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt szakmai pályázaton 800.000 Ft-ot, a Nemzeti Civil Alap pályázatán 430.000 Ft-ot nyertek. E pályázati pénzekkel az idén kell elszámolniuk. Az egyesület 2010-ben 2.746.416 Ft-ból gazdálkodott, ebből az önkormányzat 1.300.000 Ft-ot tudott biztosítani, a többi a 2009. éves pénzmaradványból, Bánk és Tolmács községek támogatásából, banki kamatból, a Rétság Város Tűzvédelmének Fejlesztéséért Alapítvány és magánszemélyek támogatásából, illetve saját bevételből állt. Az önkormányzati támogatással a megállapodás szerint elszámolt az egyesület. Megjelent Diósi Donát úr a bizottsági ülésen. Kérdésként hangzott el, hogy az egyesület gazdasági helyzete hogyan áll jelenleg, ismerve a korábbi problémákat. Diósi úr elmondta, hogy amióta átvették a vezetést, azóta rendben elszámolnak, kisebb csúszás volt az önkormányzat felé történő elszámolással. A támogatási összeget várják, erre nagy szükségük lenne, villanyszámla tartozás és egyebek miatt. Hozzászólásként hangzott el, hogy az új vezetés jól tartja kézben a dolgokat. Elismerésre méltó az egyesület munkája. 2010-ben szerencsére kevés esemény volt. Maximális elismerés illeti a vezetőséget, tagokat a végzett munkáért, és a jó pályázatokért. Az hangzott el, hogy csak így tovább. Végül is a bizottság egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolja a beszámolót. 

Jávorka János képviselő: Én magam is szoros kapcsolatban vagyok az egyesülettel, annak vezetésével. Valóban a korábbi anomáliák ellenére az utóbbi időszakban nagyon jól szervezett munka folyik az egyesületben. Foglalkoznak ők is általános iskolás gyerekekkel. Ezt csak elismerni lehet. További munkájukhoz sok sikert, és eredményeket kívánok.

Hegedűs Ferenc képviselő: A fiúk munkáját én magam is elismerésre méltónak tartom. A megelőző munka a legfontosabb, a többi mind pusztulattal, kárral jár. További jó munkát kívánok nekik.

Girasek Károly képviselő: Egy rétsági lakos kérése, hogy tegyem szóvá, hogy van egy régebbi probléma, amiben nem történt elszámolás. Közpénzről van szó. Én erre azt mondtam, hogy amíg a rendőrségi eljárás le nem zárul, addig polgári pert sem lehet indítani. Tanácsnoki véleményemben leírtam a munkával kapcsolatos észrevételeimet. Magam is elismerésre méltónak tartom azt, és köszönöm.

Mezőfi Zoltán polgármester: Azt gondolom, hogy az egyesület titkára, aki egyben a hivatásos tűzoltó parancsnok is, kimerítő választ adott a kérdésekre a bizottsági ülésen. A jó pályázatokkal megkétszerezték az önkormányzati támogatást, ez nagyon pozitív. A vonulásokon túl (ami szabadidőből megy el), nem látványos események zajlanak, akár a tűzoltószertár fejlesztése, környezetének a rendben tartása. Ez mind mind az egyesületi tagok szabadidejéből megy el. Megköszönöm mindenkinek a munkáját. 

Szavazásra teszem fel a Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolóját.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen, egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:

177/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Képviselő-testülete a Rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2010.évi munkájáról szóló beszámolót megismerte és elfogadja.

7.) számú napirend
Céltartalék feloldása

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Az eredeti előterjesztéshez képest másik előterjesztés került a bizottság elé. Az Egészségfejlesztő Non-profit Kft. módosította a július havi támogatási kérelmét. Az eredeti likviditási tervben, amit a képviselő-testület jóvá hagyott július hónapra 7.014.500 Ft volt a támogatási kérelem, illetve igény. E helyett július hónapra 6.200.000 Ft támogatási igényt jelentett be a Kft. A különbözetet augusztus hónapban szeretnék megkapni. Szóval itt nem arról van szó, hogy kevesebb lesz a támogatás, csak átütemezés történik. A Kft. elszámolt a június havi támogatás összegével. Az elszámolás során 6.770.457 Ft bér és járulék költséggel tudott elszámolni a Kft. A Kft. kérése a képviselő-testület felé, hogy a július hóra megkötött megállapodás módosításra kerüljön, amely szerint a támogatás összegében figyelembe lenne véve a Tricsók Tanácsadói Szolgáltató Zrt. pénzügyi szolgáltatásról szóló 325 eFt-os számlája is. A bizottsági ülésen a pénzügyi csoport vezetője elmondta, mi az oka az előterjesztés változásának. A felhasználási cél ugyanaz marad. Jövő hónapban a 2011. évi költségvetés módosul, július és augusztus hónapban csökkenni fog a havi OEP finanszírozás. A Kft igénybe vett az OEP részéről finanszírozási előleget, amit az OEP három hónap alatt fog visszavonni. Így a likviditási terv alapján augusztusban lenne magasabb majd a támogatás. Elhangzott, hogy egy vállalkozástól érkezett követelés, 1.504.282 Ft összegről, erről nem tudni semmit. Két határozatot kell hozni. Az egyik a július havi finanszírozásról szól, és a csökkentett összegű támogatás megítéléséről. A második határozati javaslat pedig a júniusi felhasználási célok utólagos megállapításáról szól, tanácsadói szolgáltatás vásárlására lenne fordítva 244.043 Ft. 

Girasek Károly képviselő: A járóbeteg ellátó rendeléseivel kapcsolatos ügyek kezdenek rendeződni. Ugyanakkor kifogásolom, hogy a mérlegbeszámoló nem készült el, és a Felügyelő Bizottság nem tette elénk azokat az anyagokat, amiket kértünk tőlük. Szomorúan tapasztalom, hogy újabb milliókat kell biztosítani, bár ez még a terv szerinti, a működéshez. Remélem év végére túl sokkal nem kell többet költeni, hogy a járóbeteg működni tudjon. A Tricsók féle számlát nem támogatnám, hogy kifizetésre kerüljön, bár biztosan vannak az ügyben elkötelezettségek. 

Hegedűs Ferenc képviselő: Jó a visszhangja a járóbetegnek. A működési költségen talán lehetne faragni. A rendszer az jó. Örülök, hogy hajtottam ezt a dolgot.

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a július havi finanszírozással kapcsolatos 6.200.000 Ft-os összeget.
A Képviselő-testület 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát:

178/2011.(VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. július havi finanszírozásáról készített előterjesztést, azt támogatja. A Képviselő-testület a július havi működési hiány összegével, 6.200.000 Ft-tal támogatni kívánja az intézményt. A 2011. évi működési kiadások támogatásáról megállapodást kell kötni. A Képviselő-testület a támogatások céljaként a személyi jellegű kifizetéseket (alkalmazotti bérszámfejtés és vállalkozók számlái alapján, együttesen), azok járulékait jelöli meg az intézmény havi működési hiányának erejéig, de maximum a pénzügyi tervben közölt mértékig. 
A Képviselő-testület a támogatás forrásaként a 862 000 1 szakfeladaton céltartalékként elkülönített összegeget jelöli meg, hozzájárul a céltartalék támogatás összegével azonos mértékű feloldásához.
Határidő: megállapodás megkötésére azonnal, támogatás átutalására július 5.
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel továbbá a tanácsadói szolgáltatás vásárlásával kapcsolatos javaslatot.
A Képviselő-testület 4 igen, 1 nem, és 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát:
179/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. június havi finanszírozásáról készített előterjesztést, azt támogatja.
A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a felhasználási célok utólag módosításra kerüljenek, mely szerint a megállapodás 2. pontja a következők szerint változik:
2.) A támogatást a következő kifizetésekre használható fel:
- munkabérek és járulékaik kifizetésére (vállalkozóként dolgozók díjazását is beleértve) 6.770.457 Ft
- tanácsadói szolgáltatás-vásárlásra 244.043 Ft
Összesen: 7.014.500 Ft
A támogatás átutalására a megállapodás aláírását követően kerülhet sor.
Határidő : azonnal
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester

8.) számú napirend
Jegyzői álláspályázat kiírása

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Mint ismeretes Fejes Zsolt korábbi jegyzőnek a közszolgálati jogviszonya 2011. május 31-én megszűnt. A törvény értelmében a képviselő-testületnek 30 napon belül ki kell írni a jegyzői pályázatot. Amennyiben eredménytelenül végződik a pályáztatás, úgy 30 napon belül kell újabb pályáztatást kiírni. Bizottsági ülésen elhangzott, fontos, hogy pontosan fogalmazzuk meg a kiírást. A pályázati feltételek jóknak tűnnek. Az augusztus hó végén tartandó ülésen elbírálásra kerülhet a pályázat. Szerepel a határozati javaslatban, hogy a pályázatokat a képviselő-testület által megválasztott bizottság tekinti át. Itt a bizottság javasolja, hogy ezt mellőzzük, vegyük ki, hisz kis létszámú a testület, felesleges külön bizottságot ezért létrehozni. Ennek akkor lenne jelentősége, ha nagyon sok pályázat érkezne. A kiadott határozati javaslathoz képest van egy módosítás, a pályázati feltételek utolsó pontja így szólna: Városban, körzetközpontban jegyzői, aljegyzői munkakörben eltöltött 5 év gyakorlat. Az elmúlt évek tapasztalatai arra utalnak, hogy a pályázati feltételeket nagyon alaposan fontolja meg a testület. Teljesen más egy körzetközpontban, városban jegyzőnek lenni, mint egy kis településen. Ennek alapján a bizottság jónak tartja a határozati javaslatban megfogalmazottakat. Az ismertetett két módosítással elfogadásra javasolja a bizottság a határozati javaslatot. 

Girasek Károly képviselő: Javítási javaslatom van, a legutolsó részben a kiírás, közzététel helye, ideje, a Hangadó július havi száma, ez nem lehetséges, mert az már kiadásra került. Augusztusi számot kell megjelölni.

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a jegyzői álláspályázat kiírását a Pénzügyi bizottság módosításaival kiegészítve.
A Képviselő-testület 6 igen, egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:

180/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. § alapján pályázatot hirdet style='font-weight:bold'>jegyző munkakör betöltésére. 
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony 
Foglalkoztatás jellege:Teljes munkaidő 
A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozatlan időre szól. 
A munkavégzés helye: Nógrád megye, 2651 Rétság Rákóczi u.20. 
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben, és az SZMSZ-ben meghatározott feladatok.
A munkakör betöltője irányítása alá tartozó szervezeti egységek megnevezése: Polgármesteri Hivatal: Igazgatási csoport, Pénzügyi csoport, Építéshatósági csoport, Városüzemeltetési csoport, Okmányiroda, Gyámhivatal, 
Az irányítása alá tartozó személyek száma: 26 fő 
Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény valamint a helyi cafetéria szabályzatban foglaltak az irányadók.
Pályázati feltételek:
· Magyar állampolgárság,
· Cselekvőképesség,
· Büntetlen előélet,
· Főiskola, igazgatásszervezői képesítés, vagy állam-és jogtudományi doktori képesítés, okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés,
· jogi, vagy közigazgatási szakvizsga, vagy az OKV által teljes körűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés,
· vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
· közigazgatási területen eltöltött 10 év gyakorlat 
· Városban, körzetközpontban, jegyzői, aljegyzői munkakörben eltöltött 5 év gyakorlat 
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Helyismeret a kistérség és Rétság város tekintetében
Elvárt kompetenciák: 
· Kiváló szintű szervezőkészség, vezetői képesség, elemzőkészség, terhelhetőség, 
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
· iskolai végzettséget igazoló okiratok másolata, 
· szakmai tevékenységet bemutató részletes önéletrajz,
· a szakmai gyakorlat meglétét igazoló iratok másolata
· motivációs levél,
· nyilatkozatot arról, hogy a személyes adatainak, a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,
· nyilatkozat próbaidő vállalásáról
· 3 hónál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. augusztus 10. 
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Mezőfi Zoltán polgármester nyújt, a 35/ 550-100-as telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: 
· Postai úton, a pályázatnak a Rétság Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (2651 Rétság, Rákóczi u.20. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: …… , valamint a munkakör megnevezését:” jegyző”
· Személyesen: Mezőfi Zoltán polgármester, 2651 Rétság, Rákóczi u.20.
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket a Képviselő- testület személyesen is meghallgathatja. A pályázat elbírálása a benyújtási határidő lejártát követő első képviselő - testületi ülésen történik. 
A pályázat elbírálásának határideje: 2011. augusztus 31. 
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: 
· Rétság város honlapja - 2011. …………
· Rétság város hivatalos lapja: „Hangadó” 2011.augusztus havi száma
Felelős : Hutter Jánosné aljegyző
Határidő : 2011.július 10.

9.) számú napirend
A Képviselő-testület 2011. évi munkatervének módosítása

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Kaptunk egy összefoglaló tájékoztatást, amiben felsorolásra került, milyen napirendek tárgyalása maradt el. Javaslat van előttünk, hogy ezek melyik testületi ülésen kerüljenek tárgyalásra. Ugyanakkor mindig adódnak olyan aktuális dolgok, amiket tárgyalni kell. A bizottság vitájában két érdemi dolog hangzott el. Már tárgyaltuk a társadalmi vitára bocsátást, ez nyilván le fogja lassítani a munkát. Július 1-től lép hatályba. Kérésünk, hogy az augusztus 26-i ülésen a Temető rendelet előkészítés, Szociális rendelet előkészítés legyen , értelemszerűen a rendelet elfogadás azon az ülésen még nem történhet meg. A másik dolog, aljegyző asszony jelezte, hogy a december 16-i tervezett testületi ülésre fel kellene venni a Polgármesteri Hivatal működéséről szóló beszámolót. A két módosítással javasolja a bizottság az előterjesztés elfogadását 8 egyhangú igen szavazattal. 

Girasek Károly képviselő: két észrevételem van. Van-e oka, hogy az Egészségfejlesztő Nonprofit Kft. beszámolója szeptemberre került, már előttünk kellene lennie. Ha oka van, elfogadom. December 16. Hulladékgazdálkodási rendelet áttekintése, díjak meghatározása, feltehetően a díjak meghatározása nem kerül társadalmi vitára. Novemberben a koncepcióját hozni kellene. A munkaterv jó, de sajnos az elmúlt időben több meghatározó anyag nem került benyújtásra. Ezt én tarthatatlannak látom. Ilyen például a gazdasági program. Remélem, hogy jóváhagyható formában megkapjuk a gazdasági programot akkor, amikorra ütemezve van. A településrendezési terv felülvizsgálata úgy el lett felejtve, mint a füst. Elszállt. Nem véletlenül kérte a testület, hogy kerüljenek ezek az anyagok döntésre ide hozzánk. Ha nincs itt, nem tudunk dönteni, és az állampolgárok joggal mondják, hogy az ügyek nem haladnak. A Munkaterv elfogadását támogatom. 

Hutter Jánosné aljegyző: Csak annyival szeretném kiegészíteni az elhangzottakat, hogy elhangzott, hogy számos előterjesztés kimaradt. Az előterjesztésből is kiderül, hogy igen szép számban kerültek felvételre napirendek. Az általában 7-8 napirend helyett, 18-20 napirendes ülésekre került sor. Ez mutatja, hogy igen aktív munka folyik a háttérben. Bár nem tartozik a napirendhez, de polgármester úr kérése, hogy pár szót mondjak a rendezési tervvel kapcsolatosan. Pillanatnyilag a hivatalban nincsen olyan szakember aki a rendezési terv átfogó vizsgálatát el tudná végezni. Ez olyan volumenű munka, amire nagyobb településeken is szakértőket kérnek fel. A munka átfutási ideje kb. 1-1,5 év. 

Girasek Károly képviselő: Részben tudom elfogadni, amit aljegyző asszony mondott. A Települési Rendezési Terv koncepciójának megalkotásánál tartunk, le kell írni a döntésre váró tételeket, tehát koncepciót kell alkotni. Ez véleményem szerint behozható, de azért ne vegyük lazán, komoly anyagra van szükség. Utána lesz szükség szakértőkre, nyilvános többszörös vitára, hogy kialakuljon a város jövőképe. Ezt a terv szerint a novemberi ülésre lehetne hozni. 

Hutter Jánosné aljegyző: Én egyetértek ezzel is, és a nyilvánossággal is. Átfogó felülvizsgálatra szükség van.

Mezőfi Zoltán polgármester: A gazdasági program második részébe nagy tisztelettel írtam bele, hogy legyenek kedvesek kiegészítéseikkel segíteni. Véleményem, senki nem tud olyan gazdasági programot írni, ami megül 4-5 éven keresztül. 
Aki az előterjesztéssel, annak kiegészítésével egyetért, kérem most szavazzon.
A Képviselő-testület 6 igen, egyöntetű szavazattal meghozta alábbi határozatát:
 

181/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat: 
Rétság Város Képviselő-testülete a 2011.évi munkaterv módosítására vonatkozó előterjesztést megismerte és a munkaterv módosítására vonatkozó javaslatot az alábbiak szerint elfogadja:
Augusztus 26.: Felvételre kerül: Gazdasági program,Temetőrendelet felülvizsgálatának előkészítése, Szociális rendelet módosításának előkészítése, Belső szabályzatok jóváhagyása, Autóbusz üzemeltetési szabályzat, Jegyzői pályázat elbírálása, Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft mérlegbeszámolója;
Szeptember 23.: Tahoma; color:black'>Tényfeltáró ad hoc bizottság beszámolója, tájékoztató a folyamatban lévő szerződésekről, gépjármű üzemeltetési szabályzat, Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft mérlegbeszámolója, 
Október 21.:Felvételre kerül: Beszámoló a Városüzemeltetési csoport munkájáról, Polgármesteri Hivatal szervezeti átalakítása II., Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása, Közterület használatáról szóló rendelet felülvizsgálata,
November 18.- Közmeghallgatás Felvételre kerül:Településrendezési terv koncepció, Piac jogi helyzete, Sportkombinát hasznosítása, Megüresedett önkormányzati ingatlanok további hasznosítása,style='color:yellow;font-weight:bold'>Hulladékgazdálkodási rendelet előkészítés
December 16. péntek -Felvételre kerül: hulladékgazdálkodási rendelet áttekintése, díjak meghatározása, Hulladékgazdálkodási rendelet áttekintése, 2012.évi teljesítményértékelés alapját képező célok meghatározása, Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2011.évi működéséről
Felelős: polgármester
Határidő: szöveg szerint

10.) számú napirend
Közterület felújítások

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Amikor a város költségvetése elfogadásra került, akkor beépítésre került a Jászteleki út, és a hozzá kapcsolódó utak, nevezetesen a Szérűskert, és Tölgyfa utcák útkarbantartására a fedezet. Valamint a temető, mint szintén kiemelt feladat. Így a költségvetésben rendelkezésre áll a fedezet. Elhangzott az ülésen, hogy már régen meg kellett volna csinálni ezeket a feladatokat. A temetőben van olyan rész, ami szinte megközelíthetetlen. A meredek, régi sírokhoz felvezető útról van szó, jelenleg fűvel van bevetve. Bulejka urat bíztuk meg, hogy próbálja felvenni a kapcsolatot olyan cégekkel, akik a jelzett munkát el tudnák végezni. Kértük, hogy egy helyszíni bejárást tartson a cégekkel, a cégek tekintsék meg a feladatot, mérjék fel, és utána tegyenek árajánlatot. Több cég is meg lett keresve, akik közül adtak árajánlatot. Mindenki alkalmas a feladat elvégzésére. A Jászteleki, Szérűskert, Tölgyfa utcák tekintetében úgynevezett gréderezett úttükör, illetve mart aszfaltos kátyúzás szükséges. Nagyon fontos, hogy az időjárás milyen, ezen munkálatok elvégzésekor. Csak melegben lehet elvégezni, hogy az eredményes legyen. Fontos, hogy a nyár folyamán elvégzésre kerüljön a munka. Felvetésre került, hogy több helyen is nagy kátyúk vannak a városban, ezekkel mi lesz. A városüzemeltetési csoport , illetve a városgondnok az, aki megpróbálja ezeket a kátyúzásokat elvégezni. Meg kell tanulni, hogyan kell elvégezni, és házilagos kivitelezésben megoldani. A beérkezett ajánlatokat áttekintve a legjobbnak a bizottság Deákvár92 Szolgáltató Közkereseti Társaság váci céget értékelte. Ebben az árajánlatban van egy mart aszfaltos útkarbantartás, gréderezéssel történő profilírozása, illetve 1 cm anyagpótlása, a felület hengerlésével. Ennek az összege 1.237.175 Ft. A költségvetésben 1.250.000 Ft van tervezve a feladatra. Ebbe bőven belefér. A másik ajánlat a temetői lépcső elkészítésére érkezett. Ez egy burkolattal kiépített lépcsőrendszer 70 méter hosszúságú emelkedőn, 1,2 m szélességben. A fellépőt 3 cm széles keményfa pallóból alakítanák ki. A benyújtott árajánlat 739.375 Ft-ról szól. A költségvetésben rendelkezésre áll ennek a munkának a fedezete. Felajánlotta a cég, amennyiben az Ő ajánlatát fogadja el a képviselő-testület, abban az esetben referencia munkaként elvégzik a polgármesteri hivatal mögötti kőszórásos parkoló kátyúzását, illetve az épület melletti József A. u. első szakasznál a siralmas állapotban lévő helyen, meleg aszfalttal történő kátyúzását. Bizottság javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Deákvár92 Szolgáltató Közkereseti Társaságot bízza meg a két munkának az elvégzésével. Hangsúlyozom, hogy kérésünk, minél hamarabb köttessék meg a szerződés, a meleg idő nagyon fontos a munkálatok elvégzésére. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Mivel az idő sürget bennünket, hatalmazzunk fel valakit a szerződés megkötésére, mert ez nincs benne a határozati javaslatban. 

Girasek Károly képviselő: Kérésem, hogy a tanácsnok lássa a szerződést, utána kerülhessen az aláírásra. Határidő azonnal, felelős polgármester.

Hegedűs Ferenc képviselő: Örülök, hogy megvalósul ez a feladat. A Kölcsey utca úthelyreállítás és villany problémát mikor oldjuk meg?

Jávorka János képviselő: Javasolom, hogy amennyiben elfogadjuk a cégre vonatkozó bizottsági javaslatot, úgy velük szemrevételeztessük a területet, és kérjünk árajánlatot a Kölcsey utca munkálatainak elvégzésére. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel, aki egyetért a Deákvár 92 Közkereseti Társaság megbízását mart aszfaltos munkálatokra, összesen áfá-val 1.237.175 Ft összegben, most szavazzon. Megállapítom, hogy a javaslatot 6 igen egyöntetű szavazattal elfogadta a képviselő-testület.
Szavazásra teszem fel a temetői lépcső építését szintén az említett cég végezze el, áfá-val együtt 739.375 Ft összegben, kérem szavazzon. A javaslatot a képviselő-testület 6 igen, egyöntetű szavazattal elfogadta. 
Szavazásra teszem fel a javaslatot, miszerint a nyertes ajánlattévőtől kérjük ajánlatot a Kölcsey utca járhatóvá tételére, kérem most szavazzon. Megállapítom, hogy egyöntetű 6 igennel elfogadták a javaslatot.
Továbbá szavazásra teszem fel, hogy a képviselő-testület a polgármestert felhatalmazza, hogy a szerződést megkösse a nyertes ajánlattevővel, miután azt a tanácsnok és az aljegyző véleményezte. 6 egyöntetű szavazattal elfogadta a képviselő-testület a javaslatot, és meghozta alábbi határozatát.

182/2011. (VI.30.) sz. Kt. határozat:

Rétság Város Képviselő-testülete a közterületek felújítására érkezett árajánlatokat megismerte, és a munkálatok elvégzéséhez szükséges költségeket a 2011.évi költségvetése terhére biztosítja.
1.) Szérűskert, Jászteleki, Tölgyfa utcák útkarbantartása mart aszfaltos útpálya gréderezéssel történő profilozása, anyag pótlással (átlag 1 cm vtg.) kialakított felület hengerezése feladatokkal Deákvár ’92 Szolgáltató Közkereseti Társaságot bízza meg az árajánlat szerinti 1.237.175 Ft összegben.
2.) Temető gyalogközlekedő profilozása 70 m hosszú emelkedőn 1,2 m szélességben kialakítandó burkolatlan gyalogközlekedő kialakítása a fellépők 3 cm vastag keményfa pallóból történő kialakításával. A belépő felület fűmag bevetéssel feladatokkal Deákvár ’92 Szolgáltató Közkereseti Társaságot bízza meg az árajánlat szerinti 739.375 Ft összegben.
A Képviselő-testület felhatalmazza Mezőfi Zoltán polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel, az 1-2 pontban szereplő munkákra a szerződést megkösse, miután azt a tanácsnok és az aljegyző véleményezte.
Felhatalmazza Mezőfi Zoltán polgármestert, hogy – kötelezettség nélkül – a Kölcsey u. felújítására ajánlatot kérjen. 
Határidő: azonnal
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester


11.) számú napirend
Képviselői tiszteletdíj felajánlás

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Jávorka János képviselő úr egy havi tiszteletdíját ajánlotta fel a Hunyadi ligetben lévő volt szertár épület felújítására. A bizottság egyhangú igen szavazattal támogatta a felajánlást.

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a képviselői tiszteletdíj felajánlásra vonatkozó bizottsági javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát:

183/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Jávorka János képviselő tiszteletdíj-felajánlásról készített előterjesztést.
A Képviselő-testület támogatja a képviselői tiszteletdíj felajánlását a  a Hunyadi Ligetben lévő volt szertár épület felújítására. 
A 2011. évi költségvetés soron következő módosításakor a 841112-1 Önkormányzati jogalkotás szakfeladaton a bérelőirányzatot 50.000 Ft-tal, a járulékok előirányzatát 13.500 Ft-tal csökkenteni kell. A 811000-1 Építményüzemeltetés szakfeladaton 5491 anyagbeszerzés költség előirányzatát pedig 63.500 Ft-tal meg kell emelni
Határidő: előirányzat módosításra: szöveg szerint
Felelős: Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető

12.) számú napirend
Vértes Volán szerződés

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Egy szerződést kaptunk a Vértes Volán Autóbusz-közlekedési Zrt-től. Elhangzott a bizottsági ülésen, hogy a napirend nincs kellően előkészítve, hiszen nem ismerünk részleteket, valószínesítjük, hogy valami kísérő levél is lehet, ami nem került elénk. A döntéshez szükséges paraméterek nem állnak rendelkezésre, így dönteni nem tudunk. Kérjük a Vértes Volánt konkrétan írják le mikor jelennek meg a buszok, milyen sűrűséggel, felszállhatnak-e a helyiek, stb. A javaslatunk, hogy a szerződéskötéshez részletes adatokat kell kérni a társaságtól, további pontosítást igényel a kérelem. 

Hegedűs Ferenc képviselő: Csak lehetőséget adunk a rétságiaknak, hogy nemzetközi járatot igénybe vehessenek. Szerintem ez egyértelmű. Különösebb körbejárásra nincs szükség. Örülni kell neki, hogy plusz lehetőség lesz az utazásra. Ez nem akármicsoda, ez menetrend szerint közlekedő nemzetközi járat. 

Girasek Károly képviselő: Nem ilyen egyszerű a dolog. A bizottsági vitában hosszasan részleteztük. Kérdés, kell-e nekünk 14 óra 20 perckor pl. még három autóbusz, az amúgy is túlzsúfolt buszmegállóba? Természetesen jó dolog egy nemzetközi járat, de az autóbusz öbölnek a kezelői sem mi vagyunk. Elviekben nem vagyunk ellene. Egyébként a Börzsöny Étterem megnevezést is meg kellene változtatni. Nincs senki ellene a dolognak, de információk kellenek, hogy jogunkban áll-e egyáltalán a szerződés aláírása. Azt sem tudjuk, hogy csak az egyik oldalt szeretnék-e igénybe venni? 

Jávorka János képviselő: Nem tudni milyen gyakoriságról lenne szó, és hány autóbuszról, hogy hetente jönnek-e stb. Több kérdés felmerül, ami tisztázásra szorul.

Dr. Szájbely Ernő képviselő: Nem ellensége senki ennek a dolognak sem. Nem köteles az önkormányzat megengedni, nem köteles szerződni. De ha lényegesen ront az amúgy is balesetveszélyes helyzeten, akkor bizony meg kell gondolni. Ha viszont úgy tűnik, hogy nem lesz rosszabb a helyzet, még előnyös is lehet a dolog.

Mezőfi Zoltán polgármester: Sok turistabusz még engedélyt sem kér tőlünk, szóval foglalkozni kell a dologgal. Korrektek, hogy kérik az engedélyt tőlünk. 
Szavazásra teszem fel a pénzügyi bizottság javaslatát.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testület 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát:

184/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Vértes Volán Autóbusz Közlekedési Zrt. szerződés tervezetét megismerte és a Rétság Börzsöny vendéglő helyközi járati megállóhely nemzetközi menetrend szerinti autóbusz járatok megállóhelyeként való használatához elviekben hozzájárul.
A szerződéskötéshez, a végleges döntéshez a Társaságtól részletező adatokat kell kérni, további pontosítást igényel a kérelem.
Felhatalmazza a polgármestert a részletező, döntés meghozatalhoz szükséges adatok bekérésére. 
Határidő: 2011.július 15.
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester

13.) számú napirend
Városüzemeltetési csoport működési feltételeinek biztosítása
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A szakmunkások részére korábban rendelkezésre állt egy műhely, ahol a szerszámaikat tárolni tudták, és a helyszínt nem igénylő munkákat el tudták végezni. Ez a műhely a CBA részére értékesítésre került. A munkafeltételek így távolról sem mondhatók biztosítottnak. Az a javaslat született, hogy a képviselő-testület biztosítson a városüzemeltetési csoport számára egy megfelelő műhelyt. Erre a célra megfelelne a laktanyában lévő régi úgynevezett csapatművelődési otthon. Ott saját kivitelezésben, nem túl nagy összegből meg lehet teremteni a szükséges feltételeket. Áram, víz és fűtésmegoldás szükséges. A munkához elengedhetetlen, hogy a szakmunkásoknak szerszám is legyen. Az évek során betörések, amortizáció stb. miatt ezek az eszközök úgymond elfogytak. Jó munkavégzés a jelenlegi eszköz ellátottság mellett nem várható el. A területért felelős városgondnok benyújtott egy kérelmet. A szakmunkások véleményét kikérve összeállítottak egy listát, hogy milyen szerszámok beszerzésére lenne szükség. Asztalos, lakatos, villanyszerelő munkához szükséges eszközökről van szó. Illetve még a közmunkások által használt eszközök vannak felsorolva. Összesenben a teljes igény 799.000 Ft. Bizottsági ülésen elhangzott, hogy ahhoz hogy megfelelő munkát várhassunk el, szükséges a munkafeltételek biztosítása. Követelni akkor lehet, ha a feltételek is adottak. Elhangzott, hogy ezen a területen is rendezetlen állapotok uralkodtak az elmúlt években. Leltár és eszközök nem fellelhetőek. Gyakorlatilag a szakdolgozók eszközeik nagy részét otthonról hozzák, vagy az otthoni műhelyekben végzik el a munkát. Ez tarthatatlan állapot. Rendet kell teremteni, a most beszerzett eszközöket névreszólóan kell kiadni, azért az átvevő dolgozó felelősséggel tartozik. Ennek feltétele, hogy a szerszámokat megfelelő, zárt helyen tudják tárolni. Így lehet csak biztosítani az egyéni felelősséget. Elhangzott, hogy a költségvetésben a zöldterület kezelésénél van betervezve eszközpótlásra 250 eFt, illetve egyéb üzemeltetés címszó alatt 375 eFt, valamint máshova nem sorolható egyéb kiegészítő szolgáltatásnál szintén szerszámok beszerzésére 250 eFt áll rendelkezésre. A karbantartási anyag 250 eFt-jából időarányos elfogyott a pénz. Ez nem képezné ennek a fedezetét. Elhangzott, hogy a temetőben a sérült villanyoszlopok cseréje példaértékűen megtörtént, ill. elhelyezésre került egy világítás, ami megfelelőképpen működik. Elhangzott, hogy ha nagy dolgokat nem is tudunk elvégezni, a város közterületei legyenek rendben. Egyértelműen támogatja a bizottság, hogy a laktanyai CSMO épülete kerüljön a városüzemeltetési csoport használatába, műhely céljára. Az eszközök beszerzésével elhangzott egy javaslat, ami a fűkaszákat illeti. 3 db van feltüntetve, de javaslat, hogy 2 db-ot vegyenek, de azok legyenek jobb minőségűek. Ismertetem a két határozati javaslatot, amit a bizottság 8 igen szavazattal elfogadott. 

Hegedűs Ferenc képviselő: A régi műhely évi energia felhasználása közel 1 millió forint volt, ez négy éve engem nagyon felháborított. Örültem, hogy megszűnt. Jó megoldás a CSMO épülete. Elektromos fűtést semmi szín alatt nem hagynám. Van annyi hulladék, amivel ezt meg lehet oldani. Valóban felesleges gagyi gépeket megvásárolni, én 10 éve vettem egy Stihl fűnyírót, azóta is fűnyíró. Egyet kell venni, de az jó legyen, mindenféle tartozékkal fel van szerelve. Ne úgy legyen, hogy odaadunk 800 eFt-ot, és hasraütés után ezt veszünk, azt veszünk. Itt annyi dolog volt, valahol ezeknek lennie is kellene. Többen jelezték – nem személyeskedni akarok – hogy a sportpálya a dolgozókkal szépen ki lett takaríttatva, a kressz park meg erdő. 

Hutter Jánosné aljegyző: Tudomásom szerint nem a közfoglalkoztatású dolgozók vágták le a füvet a sport pályán, de utána nézek. Városüzemeltetési csoport június 1-el indult, tavaly 47 fővel 8 órában dolgoztattunk, az idén 5 fő 8 órás van, 13-14 fő 4 órás dolgozónk van egy hónapban. Ezt viszonyításképpen figyelembe kell venni. 

Mezőfi Zoltán polgármester: A kressz parkra oda kell figyelni, ott tényleg gáz van. 

Girasek Károly képviselő: A kressz park kérdését én is jeleztem. Pozitív, hogy van ilyen lista, amit letett a városgondnok. Sajnos régen szerszámot karton nélkül kiadtak, visszavétel és leltár nem volt, anarchia volt viszont, és eltűntek eszközök. Sajnos visszaszerzésről szó sem lehet, mert nem volt a területnek felelőse. A mostani eszközök beszerzése után kartonon fognak átvenni a szakemberek dolgokat, amiért közvetlenül ők lesznek felelősek. Figyelmesen, gondosan összeállított lista került elénk. Támogatom, hogy minél előbb beszerzésre kerüljenek az eszközök, gépek. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Az eszközvásárlásnál javaslom, hogy a városüzemeltetési tanácsnok hagyja jóvá a listát, és együtt vásárolják azokat meg. Fűkaszát 4 db-ot kaptunk, nem vásároltunk, állítólag 1 db nincs meg. 

Girasek Károly képviselő: A lista beadását megelőzően a tanácsnok véleményezte azt, sőt az összeállításban is részt vett. 

Jávorka János képviselő: Tűrhetetlen, hogy ne legyen leltár az eszközökről. Évente leltározni, selejtezni stb. kell. Nem voltak a dolgozók elszámoltatva. Követelményt támasztani akkor lehet, ha eszközöket biztosítunk a munkához. Azokat be kell vételezni. Az eszközök elzárásához a lehetőséget biztosítani kell. 4 órás dolgozókkal kell azt a feladatot elvégezni, amit tavaly 47 fő 8 órás dolgozó végzett.

Hegedűs Ferenc képviselő: 2006-ban, mikor képviselők lettünk, ketted magammal, Gere Ottó és Zemeny Sanyi alkalmazottammal hárman egy IFÁ-val 2 évig tisztán tartottam a várost. Fenyőfákat vettünk ki, és végig a város ki volt pucolva. A városnak egy fillérjébe sem került. Nem kell sok személy, csak olyan, aki 8 órában tisztességgel dolgozik. 

Hutter Jánosné aljegyző: Nagyon örülök, hogy 2006-ban ez így ment, de a hivatalnak nincs lehetősége, hogy vállalkozót felkérjen erre a munkára. Közfoglalkoztatottak felett diszponálhatunk csak. Vegyük figyelembe, hogy nincs egy hónapja, hogy beindult a csoport. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Ez nem a közfoglalkoztatottak kapcsolatos vita, lezárom azt. Szavazásra teszem fel a bizottság által ismertetett két határozati javaslatot. Aki egyetért azzal, hogy a CSMO épületet jelöljük ki műhely részére, kérem szavazzon. 
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta alábbi határozatát.

185/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési csoport részére Műhely kijelölése tárgyában készített előterjesztést, azt támogatja. A Képviselő-testület kijelöli a volt laktanya területén lévő, jelenleg használaton kívüli 8. számú épületet műhely kialakítása céljából. A műhely közművekkel történő ellátását saját kivitelezésben kell megoldani. 
Határidő: azonnal
Felelős: Salgai György városgondnok
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a városüzemeltetési csoport eszközvásárlásra vonatkozó PVB javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal egyhangúlag meghozta alábbi határozatát.
185/A/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési csoport eszközpótlásáról készített előterjesztést, és az előterjesztésben foglaltakat jóváhagyja. A Képviselő-testület utasítja Salgai György városgondnokot az eszközök beszerzésére, maximum 800.000 Ft erejéig. A beszerzések során törekedni kell a költségtakarékosságra. Képviselő-testület vállalja, hogy a többlet előirányzatot, illetve átcsoportosítását a költségvetés soron következő módosításakor biztosítja.
Felelős: Salgai György városgondok
Határidő: azonnal

14.) számú napirend
Ügyeleti hozzájárulás emelése
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A központi ügyeleti gesztorságot annak idején Rétság felvállalta. A községektől a hozzájárulás beszedése a polgármesteri hivatal feladata lett. 19 település tartozik ide a körzetünkhöz. A települések a lakosság szám arányában fizetik a hozzájárulást. Annak idején a megállapodások megkötésre kerültek a településekkel. Ezeknek a megállapodásoknak a frissítése nem lelhetőek fel. Valamilyen okból az elmúlt években ezek eltűntek. A kórház igazgatója azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy szeretnék, ha a jelenlegi hozzájárulás, ami 33 Ft/főt jelent, 48 Ft/főre emelnénk fel. A díjemelés során új szerződéseket kellene kötni, ahol a lakosságszám is aktualizálásra kerülne. A másik téma, amit igazgató úr jelzett, hogy az ügyeleti gépkocsi nagyon sokat futott már, le kellene cserélni, akár egy banki lízingből visszavett maximum 50 ezer km-t futott autó is jó lenne. Ebben a kérdésben elvi támogatási lehetőségünk van. Az előterjesztés jelzi, hogy meglehetősen nagy összegű kintlévőséggel állunk szemben. Fizetési felszólítások írásban, és telefonon is rendszeresen mentek. A jelenlegi kintlévőségek kb. 2 millió forintot tesznek ki. Arra a kérdésre, hogy a megállapodások miért nem lelhetők fel, a válasz, hogy Guba Zsolt jegyző úr azokat magához kérte, azóta azok nincsenek meg. Sajnos van olyan település, aki 21 hónapi tartozásban van. Minden önkormányzatnak kötelessége mint alapellátást, biztosítani az orvosi ügyeletet. Javaslat, hogy minden településsel a kórház egyenként kössön szerződést, és aki két hónapon túl nem fizet, ott az ellátást fel kell függeszteni. Többféle lehetőséget biztosítanak a jogszabályok. Nem tartható az, hogy a nem fizető települések helyett állandóan Rétság fizet. Elhangzott, hogy van arra mód, hogy meghirdetik a központi orvosi ügyelet ellátását. Nem szentírás, hogy a kórháznak kell ezt elvégezni. Az annak idején megkötött szerződésben felek 6 hónapos felmondási időt kötnek ki. Mint minden szerződés, ez is felbontható. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy Rétság ne fizessen más helyett. Elhangzott, hogy ügyvédi felszólítást kell küldeni azon településeknek, akik nem fizetik a hozzájárulást. A hátralékot valamilyen formában be kell hajtani. Amennyiben nem látszik a fizetési szándék, úgy fel kell az adott településsel a szerződést bontani. A kért díjemeléssel az a vélemény alakult ki, ha most ezt elfogadjuk, még nagyobb összeget fogunk a nem fizető települések helyett fizetni. A gépkocsi cserével kapcsolatban a bizottsági ülésen egyetértés volt. Az alakult ki a díjhátralékokkal kapcsolatban, hogy ügyvédi felszólítást kell megküldeni, és tájékoztatni kell a településeket arról, amennyiben tartozásukat nem rendezik, augusztus 1. napjától ki kell zárni őket az ellátásról. . A határozati javaslat módosítása kikristályosodott az ülésen. Abba bele kell venni, hogy tekintettel a hátralékokra, a kérelmet nem tudjuk jelenleg támogatni. Az ügyeleti gépkocsi cseréjét elviekben támogatja. 

A bizottság elnöke ismerteti a határozati javaslatot. 
A Kórházzal és az ÁNTSZ-el a tárgyalásokat felvállalom. A következő ülésre vissza kell hozni a témát. 

Jávorka János képviselő: Nonszensz, hogy egy település 21 hónapig nem fizet. Baleknak néz bennünket némelyik önkormányzat. Közel 2 millió forintról van szó. Mi havonta fizetünk a kórház felé, és nemcsak Rétságét, hanem a nem fizető települések díját is. Kérném polgármester urat, hogy a következő társulási ülésen hívja fel a polgármesterek figyelmét erre a dologra. Mi fizetünk, más meg füle botját sem mozgatja. Olyan jogokat kell beépíteni a szerződésbe, mint pl. az inkasszó.

Hegedűs Ferenc képviselő: A szerződés 2003-ban készült, 8 éve. El kell gondolkodni, azóta az üzemanyag ár hol tart. Egyértelmű, hogy emelni kell. A behajtásokkal kapcsolatban meg kell tudni, jogilag hogyan léphetünk. A falvak elnéptelenedtek, nem azok a lakosságszámok vannak, amik voltak. Az is jogos, hogy járművet kell vásárolni. 

Girasek Károly képviselő: Egyetértek az emeléssel, de amíg a kintlevőségek nem rendeződnek, addig nem. Így még többet fizetnénk havonta más települések helyett. Minden testületi ülésen előjönnek milliók, amit az előző testület, és hivatal nem kezelt. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a bizottsági javaslatot, aki egyetért azzal, kérem most szavazzon.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta alábbi határozatát.

186/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet igazgató főorvosának kérelmét az ügyeleti hozzájárulás emeléséről és tájékoztatóját az ügyeleti gépkocsi állapotáról. A Képviselő-testület – tekintettel a hiányos költségvetésre és a felhalmozódott hátralékokra – a kérelmet jelenleg nem támogatja. Javasolja további tárgyalások folytatását a szolgáltatást végző kórházzal és az ÁNTSZ-el.
Az ügyeleti gépkocsi cseréjét elviekben támogatja. Felkéri a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet igazgatóját, hogy a cserével kapcsolatban ajánlatokat kérjen autókereskedő vállalkozásoktól.
Az ügyeleti díjhátralékkal rendelkezők településeket ügyvéd által fel kell szólítani hátralékaik rendezésére. Tájékoztatni kell őket arról, hogy amennyiben a település nem rendezi tartozását, kezdeményezzük a kizárásukat az ellátásból. 
A Képviselő-testület soron következő ülésére elő kell készíteni egy új megállapodás-tervezetet, melyben ki kell kötni az azonnali beszedési megbízás lehetőségét.
Határidő: a szolgáltató tájékoztatására július 15., felszólításra azonnal, egyéb esetben szöveg szerint
Felelős: Hutter Jánosné aljegyző
Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető

15.) számú napirend
Laktanya területén lévő bérlemények
-
Dr. Szájbely Ernő Ismeretes, hogy az elmúlt ülésen, amikor a bérleti díjakat tárgyaltuk, az a döntés született, hogy elnapoltuk a döntést, további vizsgálatok elvégzése céljából. Helyszíni szemle készült, fénykép felvételekkel. Ebből látható, hogy kb. milyen állapotok uralkodnak egyes bérleményeknél. Vannak jó példák, viszont láttunk elrettentő állapotokat is, teljesen elhanyagolt, életveszélyes állapotokat is. Rettenetesen nagy eltérések vannak a díjakban. A bizottság véleménye, hogy egységesítsük a bérleti díjakat a laktanyában, és a jövőben ennek alapján új szerződések megkötésére lesz szükség. Az előterjesztésben szereplő Rétság Árpád Egylet vonatkozásában az előző testület kötött bérleti szerződést az egylettel 25 évre, és ez a bérleti díj 12 eFt/év-ről szól. A javaslat, hogy fel kell bontani a szerződést, helyette kezelői jogot kell biztosítani. Ez egyeztetve lett Fodor úrral. A Városi SE is az általa használt bérleményeknél kezelői joggal rendelkezik, azért bérleti díjat nem fizet. Egységesíteni szükséges a terület, raktár és fedett színek esetében a díjakat. Áttekintve a határozati javaslatban megfogalmazott bérleti díj mértéket, ami a korábbi 278 Ft/m2/hóról, az infláció emeléssel 292 Ft/m2/hó –ra emelkedett, ez volt a javaslat. A bizottság véleménye, hogy ez az összeg eltúlzott, csökkenteni javasoljuk a bérleti díjat a raktárak vonatkozásában, reálisnak gondoljuk a 170 Ft/m2/hó összeget. Ezzel talán növelni lehet a potenciális bérlők számát. A fedett szín vonatkozásában az eredeti határozati javaslatban 145 Ft/m2/hó szerepelt. Itt úgy gondoljuk, hogy a 80 Ft/m2/hó reálisabb bérleti díjat jelent. A terület vonatkozásában megkülönböztetést tennénk olyan értelemben, hogy a laktanya, illetve a laktanya telephelyén kívüli külterület tekintetében a bérleti díj 2,50 Ft/m2/hó lenne. Ez megfelel annak az összegnek, amit a jelenlegi egyetlen ilyen helyet bérlő Misik Fakitermelő Kft. fizet. A laktanya területén belül a rendszeres bérlők részére megállapított bérleti díj 5 Ft/m2/hó lenne. Ezek a rendszeres bérlőkre vonatkoznak. Van még egy harmadik kategória, lehet szó eseti igénybevételről is. Ezekben az esetekben egyedi elbírálással állapítaná meg a képviselő-testületi a bérleti díjakat. Van a laktanyában egy térítésmentes használó is, Gáspár Csaba, aki az előző testület határozata alapján 4 évre használatba kapott egy területet, és a rajta lévő fedett színt. Ezt változatlan formában javasoljuk fenntartani. A helyszíni szemle során találtak egy bérleti szerződéssel nem rendelkező használót is, egy személygépkocsi áll benn a busz garázsban. Forgalmi rendszám ismert, az a javaslat, hogy az illegális használat megszüntetésére fel kell a tulajdonost szólítani. 
Ismerteti szó szerint a határozati javaslatot.

Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a felolvasott határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal egyhangúlag meghozta alábbi határozatát.

187/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a volt laktanya területén lévő bérbe adott területek és helyiségek bérleti szerződésére, a szerződési feltételek betartására vonatkozó előterjesztést. 
A képviselő-testület utasítja Mezőfi Zoltán polgármestert a bérleti szerződésben meghatározott feltételek egységesítésére, előterjesztés mellékletében szereplők szerint.
A Képviselő-testület a volt laktanya területén 2011. augusztus 1. naptól az alábbi bérleti díjakat és feltételeket határozza meg:
Az Árpád Egylet esetében a jelenlegi bérleti szerződést fel kell mondani, helyette kezelői jogot biztosít a Képviselő-testület. A kezelői szerződésbe a jelen szerződés szerinti feltételeket – kivétel a bérleti díj - kell szerepeltetni. A bérleti díjat a költségvetés soron következő módosításakor zárolni kell. 
Terület bérleti díj: laktanya, illetve laktanya telephelyén kívüli külterület esetében 2,50 m2/hó
laktanya ill. laktanya telephelyén belül, rendszeres bérlők részére 5 Ft/m2/hó.
Eseti bérleti díjjal kapcsolatos kérelmeket a Képviselő-testület elé kell terjeszteni. A kérelemben meg kell határozni a konkrét célt, a bérelni kívánt terület nagyságát. Az eseti bérleti díjakról a Képviselő-testület minden kérelmező esetében egyedileg dönt.
Raktárak bérleti díj: 170 Ft/m2/hó
Fedett szín: 80 Ft/m2/hó
Valamennyi tartós bérlővel új szerződést kell kötni 2011. augusztus 1. naptól. Szerződési feltételként a Képviselő-testület a határozatlan idejű szerződést, és 30 nap felmondási időt állapít meg, és 2 havi kauciót megfizetését köti ki. 
A Képviselő-testület Gáspár Csabával kötött használati szerződést nem változtatja, azt az eredeti szerződés szerint jóváhagyja. 
A bérleti szerződés nélkül használt épületek használójával azonnal meg kell kezdeni a tárgyalásokat a rendezés érdekében. A feltárt tényeket dokumentálni kell. 
Határidő: azonnal, illetve szöveg szerint
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester

16.) számú napirend
A kiemelt feladatok ellátása
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A tájékoztató megtárgyalta a bizottság. Kérdés volt, hogy a Kovaterv küldött-e anyagot az urnafal és előtető tárgyában? Elhangzott, hogy a mai napon az építéshatóság gépére lesz átküldve az anyag. Aljegyző asszony tájékoztatott, hogy már meg is érkeztek az anyagok, és a holnapi nap folyamán kiküldésre is kerülnek. Annak idején kaptunk egy anyagot, az ESZA szabálytalansági eljárást kezdeményezett, egy korábbi közbeszerzési eljárás általuk szabálytalannak vélt tárgyában. Részletes tájékoztatást kértem polgármester úrtól, javasolta, várjuk meg a fellebbezés eredményét, utána visszatérünk a témára. Kérdés volt, hogy a laktanyai birtokbavétellel kapcsolatban volt-e bejárás, volt-e átadás, birtokbavételről van-e valamilyen igazolás? Válasz, 2007-ben volt bejárás, kísérlet volt az átadásra, de az önkormányzat részéről nem lett aláírva az átvétel. Viszont az általuk aláírt papír benne volt az anyagban. Ha erre nem volt reagálás, akkor igazság szerint megtörtént az átadás, a lehető legrosszabb módon. Ha lenne átadás-átvételi jegyzőkönyv, amiben rögzítve lett volna az akkori helyzet, akkor a kártérítési perben sokkal nagyobb eséllyel indulhatnánk. A jogalapunk megalapozottabb lenne. A Járóbeteg központ szakmai munkájáról is kaptunk tájékoztatást. A június 01-i ülésen született egy 153/2011.sz. határozatunk, amiben részletes tájékoztatást kértünk a Felügyelő Bizottságtól, illetve a Kft. pénzügyi területén dolgozóktól, hogy a számlával nem fedezhető 6.108.948 Ft és a 7 millió Ft-ot meghaladó kamat, valamint a 2010. decemberében fejlesztési célra átutalt 24 mFt-ból működési célra felhasznált összegekről. Aljegyző asszony tájékoztatott, hogy a Kft. ezt a határozati kivonatot megkapta, átvette 2011. június 9-én. Mégsem került elénk semmilyen tájékoztatás. Igazgató úr nem volt jelen a bizottsági ülésen, ezúton kérdezzük ennek az okát. 

Bugarszki Miklós ügyv.ig. : Amikor a kivonatot megkaptuk, azonnal továbbítottuk a Felügyelő Bizottsághoz, illetve az akkori könyvelőhöz. Konkrét időt nem kötöttek ki, hogy mikorra várják a tájékoztatót, nem tudtuk, a testületi ülés időpontját. Mai napon már vannak adataim, amik szöveges kiegészítéssel nem rendelkeznek még. Adatokat Felügyelő Bizottság megkapta, arra kaptam ígéretet, hogy szöveggel kiegészítve hamarosan meg fogom kapni az anyagot. 

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Kft. elmúlt taggyűlésén a Felügyelő Bizottságnak adott egy olyan feladatot, hogy a következő taggyűlésre készítsen egy részletes beszámolót, jelentést az egész projekt lebonyolításáról. Július 6-án lesz taggyűlés, és a napirendek között nem látni a beszámoló napirendjét. Kérdezném ez a jelentés elkészült-e, ha igen, miért nem lett kiküldve, ha pedig nem, annak mi az oka. 

Bugarszki Miklós ügyv.ig.: Felügyelő Bizottság dolgozik ezen a jelentésen. Én, mint ügyvezető a Felügyelő Bizottságra nem vagyok hatással, mert ugye ők azok, akik engem felügyelnek. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Azért kellő tanulság, megkérdezni a jövőben, mikorra kell a válasz, vagy mikor lesz a következő testületi ülés.

Girasek Károly képviselő: Kérdésem, egy hónapja megérkezett polgármester úrhoz az ÉMÁSZ-tól a laktanya utcájának világításának az ajánlattétele. Iktatóban nem találjuk a levelet. A bizottságunk külső szakértője sürgette a dolgot, kiderült, már régen megküldték a polgármester úrnak. Küldtünk-e választ, történt-e az ügyben valami. Sürgős, ugyanis 4-5 hónap az átfutási idő. Attól tartok, elsikkadt a papírhalmazban az ajánlat. Nagy hiba lenne, kérem elővenni és intézkedni az ügyben. 

Hutter Jánosné aljegyző: Június elején érkezett a levél, nálam másolatban megtalálható. Rövidesen rendkívüli ülés keretében fogjuk tárgyalni, mert nem tudtuk előkészíteni. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Aki a tájékoztatót elfogadja, kérem most szavazzon.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal egyhangúlag meghozta alábbi határozatát.

188/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Kiemelt feladatok állásáról szóló tájékoztatót, azt tudomásul vette. 
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester

17.) számú napirend
Felszabaduló garázs licittel történő meghirdetése

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Az orvosi ügyelet elköltözött. Ott van egy olyan garázs, amit az ügyeletes gépkocsi használt. Annak idején ők a garázs ajtaját levették, és betámasztották a garázs belső falához. Időközben a két ajtó eltűnt, de a garázs meg van. Javaslatunk az, hogy a garázsra ajtót kell tenni, és bérletét licit útján meg kell hirdetni, ez is bevételi forrás lehet. Hasznosítani kell az üressé vált garázst. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Aki egyetért a javaslattal, kérem most szavazzon.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal egyhangúlag meghozta alábbi határozatát.

189/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat:
A Képviselő-testület az egészségháznál, Rétság József A. u. 13. sz. alatt megüresedett egy db garázst licit útján kívánja bérbe adni. A meghirdetés előtt a garázsra a jelenleg hiányzó ajtót pótolni kell. 
Határidő: karbantartásra azonnal
hirdetésre: 2011. július 31.
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester
Salgai György városgondnok

18.) számú napirend
Megbízási díj kifizetésének engedélyezése

Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A felhalmozódott szabadságok kiadása, rendezése vált szükségessé. Ennek a zökkenőmentes rendezése miatt kérte aljegyző asszony, hogy a hivatalban 1,5 fő részére 2 havi megbízási díj kifizetésének biztosítsa a képviselő-testület. A két külsős dolgozó minimálbért kapna, és a nyári szabadságok alatt kizárólag adminisztrációs munkát végezne, a gyámügyön, az okmányirodában, az iktatóban, illetve a titkárságon. Előző években is volt erre példa, nyári gyakorlat keretében. Ennek a foglalkoztatásnak a többlet költsége 234.000 Ft bér, és 63.180 Ft járulék. Összesen 297.180 Ft lenne. A törvényesség helyreállításában ez jelentős lépés lenne. Ez a megoldás olcsóbb, mint a szabadságok megváltása. Kérdés volt, hogy miből biztosítható a fedezet, és így utoléri –e magát a hivatal a szabadság kiadások terén? Válasz, hogy ha teljes mértékben nem is, de jelentős előrelépés lenne. A bizottság rövid vita után támogatta a kérdést, és az alább megfogalmazott határozatot javasolja elfogadásra.

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 tartózkodás szavazattal meghozta alábbi határozatát.

190/2011. (VI.30.) számú Kt. határozat
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a megbízási díj kifizetésére vonatkozó előterjesztést, azt támogatja. 
Hozzájárul, hogy a 841126-1 szakfeladaton 1,5 fő részére két hónapon keresztül a minimálbérrel azonos összegű megbízási díj kerüljön kifizetésre: 234.000 Ft bér és 63.180 Ft járulék erejéig.
Felhatalmazza Hutter Jánosné aljegyzőt a megbízási szerződések megkötésére.
A foglalkoztatás többlet-előirányzatát a költségvetés soron következő módosításakor a költségvetésben át kell vezetni. A többletkifizetés fedezete a működési tartalék.
Határidő: megállapodás megkötésére azonnal
Felelős: Hutter Jánosné aljegyző
Vargáné Fodor Rita – előirányzat átcsoportosításért

19.) számú napirend
Egyebek

Jávorka János képviselő: Javasolom, hogy készüljön a Honvédelmi Minisztérium részére egy felkérő levél, azokra a honvédségi tulajdonokban lévő területekre, fűnyírási munkák elvégzésére. Kérjük fel a tulajdonost, lépjen ez ügyben. 

Hutter Jánosné aljegyző: Megkértem a kolléganőt, mérje fel a helyzetet, de nemcsak a fűnyírás, hanem a sok kátyú tekintetében. Ha ez összeállításra kerül, fel fogjuk keresni a minisztériumot. 

Girasek Károly képviselő: A hivatalban egy kismama volt felháborodva, hogy kézben kellett felcipelni a babakocsit az emeletre. Én mondtam, hogy erre van a lift. De kiderült, hogy a liftben egy nagy fénymásoló foglal helyet. Polgármester úr, ez a lift nem erre van, a fénymásolóért pedig a licenc díjat fizetjük, kérem hathatós intézkedését.

Hutter Jánosné aljegyző: Fénymásoló csere volt, elszállításra vár a fénymásoló

Girasek Károly képviselő: Polgármester úr, a magunk által hozott szabályokat tartsuk be. Ne egyéni igények szerint ütemezzük a szüneteket. Ennél fontosabb az SZMSZ 27 §. betartása. Ez a szakasz szól, hogy adunk-e hozzászólási lehetőséget a polgároknak. Egyúttal szeretném megköszönni a polgármester úrnak az új, jobb technikát. Ha van mód, további fejlesztésekben is gondolkodjunk.

Hegedűs Ferenc képviselő: Szeretném megkérdezni, hogy hol tart a közbeszerzés a szemétszállítással kapcsolatban. Ezt minden testületi ülésen meg fogom kérdezni. Sokan sérelmezzük, hogy duplájára ment a szemétszállítási díj, és maradt a 8.500 Ft-os kommunális adó. Ez nem korrekt. 

Mezőfi Zoltán polgármester: Ilyen előkészítés nem történt a mai napra.

Hegedűs Ferenc képviselő: A másik az önkormányzati területen lévő füvek nyírása. ÖMV kútnál, vasútnál, kressz park környéke, vízárkok, a patak másik oldala.

Mezőfi Zoltán polgármester: Köszönöm Girasek úr segítségét az eszköz beszerzésben. Így jól költöttük el a nem önkormányzati pénzt. 
Több tárgy nincs, az ülést bezárom.

Kmft.
Mezőfi Zoltán 
polgármester sk.
.
Hutter Jánosné
aljegyző sk.
.
Dr. Szájbely Ernő 
jegyzőkönyvi hitelesítő
Majnik László 
jegyzőkönyvi hitelesítő
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-